2012. május 2., 17 óra

A biológia úttörői – kutatók itthon és a nagyvilágban – Temesi Andrea előadássorozata (James D. Watson, Francis Crick, Richard Dawkins)
Vendégelőadó: Rózsa Anita
Diavetítéses előadás
Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ.
Részvétel: ingyenes.

 

2012. május 5., 10 óra
Hármaslevelű szellőrózsa túra (a túra hossza: 7 km, időtartama: 5 óra)
A túra során a résztvevőknek lehetőségük nyílik megtekinteni a nyugat-balkáni flóratartomány hazánk területén is fellelhető botanikai ritkaságait (hármaslevelű szellőrózsa, pofók árvacsalán, keleti zergevirág, turbánliliom), melyek élőhelye hazánkban az őrtilos-zákányi vasútoldal és az e területhez tartozó patakvölgyek. A kellemes erdei séta során a látogatók megtekinthetik a Zrínyi-Újvár történelmi emlékhelyet, visszafelé pedig a Mura árterének érintésével érkeznek vissza a kiindulási pontra.
A kirándulás végén igény szerint étkezési lehetőség is rendelkezésre áll a Három Sárkány Fogadóban.
Talákozás: Őrtilos, Szentmihályhegy, Három Sárkány Fogadó.
Részvételi díj: 500 Ft/fő.

 

2012. május 7. 18:00

KELET-NYUGATI ÁTJÁRÓK

 Beszélgetés a 2007-2010 között, Pécsett megrendezett Találkozó a Balkán Kapujában című nemzetközi interdiszciplináris konferenciasorozat első kötetéről.

A beszélgetés résztvevői a Kelet-nyugati átjárók című könyvsorozat szerkesztői, valamint a rendezvénysorozat ötletadói és szervezői.

Helyszín: Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed E78

Részvétel: ingyenes

 

2012. május 8., 17 óra
DDNP Klub
Barangolások Délkelet-Lengyelországban 
Előadó:Komlós Attila
Diavetítéses előadás
Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ
Részvétel: ingyenes.

 

2012. május 12., 10 óra
Réti iszalag túra (a túra hossza: 4-5 km, időtartama: 2-3 óra)
A program során ártéri élőhelytípusokat, vizes élőhelyeket ismerhetnek meg a résztvevők. A Gemencen található Taplósi gyepen a réti iszalag sötét ibolyaszínű virágainak megcsodálására is lehetőség nyílik.
Találkozás: Bogyiszlói gátőrház. 
Részvételi díj: 500 Ft/fő.

 

2012. május 18., 19 óra
Csillagnéző túra a Zselici Csillagoségbolt-parkban (a túra hossza: 5-6 km, időtartama 3 óra)
A Zselicben a lakott területektől, városoktól távoli, világítás nélküli helyen olyan látvány tárul a túrázók elé, amilyen nemcsak Magyarország, hanem egész Európa területén is ritkán adatik meg. Naplemente után derült, felhőtlen égbolt esetén lehetőség nyílik a csillagok megfigyelésére, Európa egyik legkisebb fényszennyezésű területén, csillagász szakember segítségével. A résztvevők távcsővel figyelhetik meg a szabad szemmel nem látható jelenségeket, és számtalan érdekes információt tudhatnak meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrétől.
Találkozás: Zselic, Hotel Kardosfa
A túrára előzetes jelentkezés szükséges, melyet a következő telefonszámon intézhetik:
06-30-405-4571
Részvételi díj felnőtteknek 800 Ft/fő; 18 éves korig: 600 Ft/fő.

 

2012. május 22. 18 óra

Volt-e élet a Marson? Lesz-e emberes Mars-utazás?

„Csillagos égbolt titkai” előadássorozat

Előadó: Dr. Bugya Titusz, egyetemi adjunktus (PTE TTK Földrajzi Intézet)

A Mars izgalmas bolygó: tudjuk, hogy lehetett rajta élet, de nem tudjuk, hogy jfelenleg van-e? A Hold volt az emberes űrutazások első Földön kívüli célpontja, de az igazi kérdés, hogy mikor lesz Mars-utazás? Egyáltalán: lehetséges, hogy van élet a Marson? Lehetséges még a mi életünkben a Mars-utazás? És ha már itt tartunk: mit tudunk ma a Marsról? E kérdésekről esik szó az előadáson.

Helyszín: Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed E78 oktatóterem

Belépődíj: 600.- Ft, diákoknak/nyugdíjasoknak: 400.- Ft