Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Föld

Pápai enciklika a bolygónkért

2015.06.18.MTI/NG
National Geographic Magyarország

2015. június 18-án mutatták be Ferenc pápának a teremtett világ védelméről és a környezetről szóló, új enciklikáját.

Fotó: blogs.wsj.com

Az interneten közölt 192 oldalas, hat fejezetből és 246 cikkből álló dokumentum a Földhöz és a teremtett világhoz intézett imákkal zárul. A La Repubblica olasz lap szerint a katolikus egyházfő enciklikája ökológiai kiáltvány az emberiséghez, a nemzetközi politikai-gazdasági, valamint tudományos élethez. A szöveg szerint a világ minden egyes eleme összefügg, felhívja a figyelmet arra, hogy bolygónk egyre sérülékenyebb egyensúlya főleg a szegényeket, a kirekesztetteket sújtja, a környezeti gondok megoldása pedig a nyomor gyökereinek felszámolásában segíthet. Az olasz sajtóban közölt idézetek az emberiség közös javának nevezik a tiszta vizet. A felhívás kitér a környezetszennyezésre, ami „otthonunkat, a Földet egyre inkább hatalmas szemétteleppé változtatja”. Az egyszerűségéről ismert argentin egyházfő új életsílust szorgalmaz: „A szabadon és tudatosan megélt mérsékletesség felszabadító. Nem ad kevesebbet az életből, nem jelent alacsonyabb intenzitást, ellenkezőleg. Kevesebb szükséglettel is sokat lehet élni.”

A szöveg kiemeli: nem szabad azt gondolni, hogy az erőfeszítések nem változtathatják meg a világot. A La Repubblica úgy véli, a Ferenc pápa által elemzett környezetvédelmi válsághelyzet „belső megtérést” sürget hívőktől és laikusoktól egyaránt.

Fotó: Maurizio Brambatti/MTI/EPA

Ferenc pápa 2014-ben egyik katekézisében felhívta a figyelmet bolygónk megóvására: „…teremtett világ őre vagyok azért, hogy fejlődjön, és nem azért, hogy elpusztuljon. Így viszonyuljunk a teremtett világhoz! Óvjuk, mert ha elpusztítjuk, a teremtett világ pusztít el bennünket! Ezt ne feledjétek!”

A Föld és az emberiség sorsáról szóló pápai dokumentum megjelenését követi a 2015 júliusában, Addisz-Abebában tartandó, harmadik fejlesztésfinanszírozási ENSZ-konferencia, szeptemberben az ENSZ  Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülése, ahol határoznak a 2030-ig teljesítendő célokról és a decemberben, Párizsban megrendezendő ENSZ éghajlatváltozási keretegyezmény konferencia.

Ferenc pápa „zöld” enciklikája a Laudato si’ (Áldott légy!) elnevezést kapta. Az enciklika kiemelt gondolata a közös otthon gondozása, ahogy Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának (Laudatio Creaturarum) egyik verssorában olvashatjuk:

„Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.”
(Sík Sándor fordítása)

Yolanda Kakabadse, a WWF International elnöke a következő nyilatkozatot tette közzé az Áldott légy! címmel kiadott pápai enciklika megjelenését követően: „Ferenc pápa üzenete egy régóta várt morális megközelítéssel egészíti ki az éghajlatváltozással kapcsolatos párbeszédet. Az éghajlatváltozás már nem csupán tudományos, hanem egyre inkább az életünket és a jövőnket érintő morális és etikai kérdés is. Mindannyiunk életére, megélhetésére és jogaira hatással van, de főleg a szegénységben élőkre, a társadalom peremére szorultakra.

A természetet és az emberiséget sújtó kihívással szembesülve tiszteletet kell tanúsítanunk közös otthonunk iránt, amelyet megfontoltan és igazságosan kell használnunk. Csupán az egymás iránti szolidaritás, a pazarlás visszafogása, a fenntartható fogyasztás és termelés útján menthetjük meg  bolygónkat és a páratlan élővilágunkat. Csakis ezek által biztosítható mindannyiunk számára a biztonságos és virágzó jövő.
A WWF mélyen egyetért azzal, hogy olyan jövőre van szükség, amelyben az emberek egymással és a természettel is békében és harmóniában élnek az egyenlő bánásmód és szolidaritás jegyében.
Bízunk abban, hogy az a fokozott figyelem, ami ebben az évben az éghajlatváltozásra és a fenntartható fejlődésre irányul valódi kormányzati vállalásokat eredményez majd. 2015 a konkrét, igazságos és hosszú távú döntések éve kell, hogy legyen, amelyben senki sem bújhat ki a cselekvés kötelezettsége alól.”

Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója hozzátette: „Ferenc pápa, megválasztásakor Assisi Szent Ferenc tiszteletére választotta nevét, aki az állatok és a természet védőszentje.  Az enciklika megszületése is mutatja, hogy a természet megóvása nem csak praktikus szükséglet, de erkölcsi kötelességünk is. A ökoszisztéma pusztulása és az éghajlatváltozás az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás, amely mindenkit sújt. Egyaránt érinti a süllyedő Csendes-óceáni szigetek élővilágát és a sivatagosodó Alföldet. Hiszünk abban, hogy Őszentsége kiállása a fenntartható jövő mellett ráirányítja a döntéshozók figyelmét arra, hogy megérett az idő a változásra.”

Olvadó sarki jég

Olvadó sarki jég

Az elmúlt években a tudósok tanúi voltak, milyen elképesztő mértékben változik a tengeri jég kiterjedése. A 2016-os rekord alacsony értéket egy másik követte 2022-ben, majd egy harmadik 2023-ban.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket