Friderika2019. szeptember 20., péntek
Föld

Égi jelenségek 2017. október második felében

National Geographic Magyarország

A hónap második felében a holdfény egyre kevésbé zavarja majd az égbolt megfigyelését.

Az októberi éjszakák számos szép meteorral lephetik meg az észlelőket
Fotó: Tomka Mihály

Október 15-én is már hajnal 2-kor kel, így az esti, éjszakai órákban hosszasan élvezhetjük a csillagok ragyogását. A hónap végén egy órát ajándékba is kapunk: átállunk a téli időszámításra.

18-án hajnalban a Vénusz, a holdsarló és a Mars együttállása
A Vénusz és a Hold mindig megkapó kettőse ezúttal is a hajnali égbolton figyelhető meg, a keleti országrészben 05:04-kor, Budapesten 05:17-kor, nyugati határainknál 05:27-kor bukkan majd fel a 2,6 százalékos megvilágítású sarló (a Vénusz kb.4 perccel megelőzi). Mivel egyre később világosodik, talán annyira nem is kell korán kelni, hiszen hatkor, bő egy órával a napkelte előtt is kényelmesen megfigyelhetjük még az együttállást. A két égitestet 2,5 fok választja majd el egymástól, a Vénusz a Holdtól jobbra, kissé feljebb látszik majd. (Ha szerencsénk van és tiszta az égbolt, akár még a Marsot is megpillanthatjuk, a vörös bolygó kb. 8 fokkal a Vénusz felett, kissé jobbra lesz, azonban még mindig nagyon halvány, és tényleg csak tiszta ég esetén figyelhetjük meg szabad szemmel.)
Az együttállás a hajnalpírban azonban igen látványos lesz, bár nem lesz oly zsúfolt az ég, mint az egy hónappal korábbi ötös együttállásnál volt, fotózni így is érdemes lehet, akár városi, akár vidéki tájba jól komponálható a kettős.


A szeptember 18-i ötös együttállás méltó utódja lesz október 18-án a Hold és a Vénusz kettőse a hajnali égen Fotó: Gutter Krisztián

21-én esti holdsarló a nyugati égen
Nem lesz könnyű megpillantani a sarlót, bár kb. háromnegyed órával a Nap után nyugszik le, kis horizont feletti magassága nagyban nehezíti az észlelését. Mintegy fél órával napnyugta után érdemes lehet keresni, ha tiszta a délnyugati horizont (ideális időpont: keleten 18:05, Budapesten 18:15, nyugaton 18:25, ekkor a látóhatár felett 5,5-6 fokkal látszik a sarló). Holdunk felszínének 3,6 százalékát éri a napfény, ezzel az alkonypírban is észlelhetően fényes lesz majd. Azonban ne feledjük, ahhoz, hogy az ilyen alacsonyan lévő sarlót lássuk, jó rálátás kell a látóhatárra, és tiszta égbolt. Másnap, 22-én már 8 százalékos megvilágításban lesz a Hold, ekkor jóval könnyebben észrevehetjük, akár már napnyugta előtt is, és még ekkor is szép lesz.

Az őszi esték sejtelmes, néha párás időszakában a Hold akkor is szép fotós célpont, ha nem a legvékonyabb sarlót figyeljük
Fotó: Fodor-Deák Sándor

21-én és 22-én tetőzik az Orionidák meteorraja
A Halley-üstökösből származó porszemcsék pályája októberben az év során másodszor találkozik a Földével, ez az Orionidák meteorrajának ideje (tavasszal az Aquaridák képviselik a jól ismert üstököst égboltunkon). Az Orionidákra jellemző, hogy a raj maximuma hosszan elnyúló, akár több éjszakán át is tarthat a nagyobb aktivitás, és idén szerencsénkre a holdfény se fogja zavarni a meteorvadászatot. A meteorok látszólagos kiindulási pontja a jól ismert Orion csillagkép feletti égrész, a késő esti óráktól élvezhetjük a hullócsillagok látványát, de a legjobb időszak a megfigyelésre az éjszaka második fele, hajnal előtti idő (amikor maga az Orion is már magasabban jár az égen). Az esti órákban 3-5 meteort láthatunk e rajból, de hajnal előtti órákra 10-15 is juthat. Nem lesz tehát túl látványos mennyiségű a meteor, de a fényességük megbízhatóan az átlag feletti szokott lenni, így ezek a gyors hullócsillagok azért kellemes órákat szerezhetnek a meteorrajongóknak. Érdemes megemlíteni, hogy a hajnali időszakban jól látszó állatövi fény még szebbé teheti az égbolt látványát, ha valaki rászánja magát a hajnal előtti észlelésre, erről se feledkezzen meg.

Számos más meteorraj is aktív ebben az időszakban, így könnyen lehet, hogy több látványos fénycsóvát is megfigyelhetünk majd, ne feledjük azonban, hogy a meteorvadászat a sötét égboltú helyszíneken élvezetes igazán. Az őszi meteorszezon bármikor adhat fényes hullócsillagokat, így, ha holdfénytől és fényszennyezéstől mentes égboltra nézhetünk fel október vagy november során, ne csodálkozzunk, ha ragyogóan felizzó meteor húz át a fejünk felett.

24-én Hold-Szaturnusz együttállás
A 21 százalékos megvilágítású Hold kövér sarlója kb. 3 fokkal a Szaturnusz felett látszik majd a kora esti délnyugati égbolton, 19:00 óra táján már elég sötét az ég ahhoz, hogy látványos legyen a kettős. Mivel viszonylag alacsonyan (19:00-kor is 10-15 fokon) lesz a két égitest, így ismét remek lehetőségük lesz a fotósoknak szép tájképbe vagy akár városi, épített környezetbe ágyazni az együttállást. Mivel a Hold már korán (keleten 20:35, Budapesten 20:48, nyugaton 20:58-kor) lenyugszik, ha tiszta az idő, ezt követően még a Tejút látványát is élvezhetjük – galaxisunk fénylő sávja az egész égboltot kettészeli a fejünk felett ilyenkor, ha tehetjük, használjuk ki a lehetőséget!

24-én kora este a Hold és a Szaturnusz kettőse a délnyugati ég alján ragyog majd
Forrás: Stellarium

29-én hajnalban átállunk a téli időszámításra
A hónap utolsó vasárnapján, 29-én hajnali 3-kor az óráinkat vissza kell tekerni 2-re – ekkor tehát, sokak örömére, egy órával többet alhatunk. Ezt követően reggelente egy órával hamarabb lesz világos, és egyúttal beköszöntenek a sötét őszi esték. Lehet vitázni azon, hogy van-e értelme, illetve milyen hatása van az óraállításnak, de a korai sötétedést fordíthatjuk a magunk javára is, nézzük a jó oldalát, hiszen így már egy órával korábban lehetőségünk lesz a csillagos eget figyelni.
Néhány szem frissen sült gesztenyével a kabátzsebünkben, meleg teával a termoszunkban sétáljunk ki az ég alá és gyönyörködjünk a látványában!

Hozzászólások

WHO: az emberiség nincs fölkészülve a globális járványokra

WHO: az emberiség nincs fölkészülve a globális járványokra

A szakértők szerint egyre nagyobb az esély egy globális járvány kitörésére.

Száműzi a PET-palackos italokat a Pécsi Tudományegyetem

Száműzi a PET-palackos italokat a Pécsi Tudományegyetem

Megszünteti a PET-palackos italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem.

Bébi teknősök megkövült lábnyomaira bukkantak

Bébi teknősök megkövült lábnyomaira bukkantak

A kikelést követően a tenger felé igyekvő bébi teknősök jellegzetes lábnyomokat hagynak a homokban, egy 100 ezer éves dél-afrikai kőzetrétegben ugyanilyeneket találtak.

Égi jelenségek 2019. szeptember második felében

Égi jelenségek 2019. szeptember második felében

Átlépünk a csillagászati őszbe

A Balaton algásodásának oka

A Balaton algásodásának oka

Az üledékből felszabadult foszfor lehetett a fő oka a 2019. augusztus végén megfigyelt rendkívüli algásodásnak a Balaton délnyugati területén.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket