Vince, Artúr2019. január 22., kedd
Föld

Sem a közvélemény, sem a döntéshozók nem hiszik el, mekkora baj lehet

2018.02.04.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) 2018. február 1-jén nyilvánosságra hozta legújabb jelentését.

Illusztráció: Profimedia

Mekkora lehetőségek rejlenek a különböző szén-dioxid-tárolási, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátását megelőző (összefoglaló néven: negatív emissziós, NET) technológiákban? E technológiák mennyivel járulhatnak hozzá a 2015 decemberében Párizsban elfogadott nemzetközi éghajlatvédelmi egyezmény teljesítéséhez? Ezekre a kérdésekre ad választ a jelentés.

Az éghajlatvédelmi egyezmény célja a globális átlaghőmérséklet emelkedését jóval 2 Celsius-fok alatt tartani az iparosodás előtti szinthez képest, majd ezen erőfeszítések folytatásaként a hőmérséklet emelkedését 1,5 fok alatt tartani az iparosodás előtti szinthez képest, mivel ez jelentősen csökkenti az éghajlatváltozás kockázatait és hatásait. A második cél: bővíteni az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaihoz való alkalmazkodás képességét és elősegíteni az alacsony üvegházhatású gázkibocsátással járó fejlődést, méghozzá úgy, hogy e folyamatok ne veszélyeztessék az élelmiszer-termelést.

Az EASAC által elemzett negatív emissziós technológiák a következők:
erdősítés és újraerdősítés
a talajok szénmegkötő képességének szinten tartása és növelése, szénmegkötő mezőgazdaság
biomassza-hasznosítás (energiatermelés) CO2-leválasztási és -tárolási technológiával kapcsoltan (BECCS)
geokémiai CO2-kötő folyamatok
CO2-kivonás a levegőből CO2-tárolási technológiával kapcsoltan
az óceánok CO2-elnyelő képességének növelése.

A vizsgálat abból indult ki, hogy a párizsi egyezmény megkötésével egy időben készült becslések szerint az aláíró országok által felajánlott intézkedések, vállalások (nemzeti célok) nem elégségesek a közös cél elérésére. A számítás szerint abban az esetben is, ha e célokat maradéktalanul megvalósítják, a 21. század végére átlagosan 2,7 fokkal lesz magasabb a Föld átlaghőmérséklete, mint az ipari forradalom előtt. A számítás szerint a maximum 1,5 fokos hőmérséklet-emelkedési cél teljesítéséhez 2020-ig lehet a jelenlegi ütemben kibocsátani üvegházhatású gázokat, a 2 fokos cél érdekében 2035-ig, de ha 2070-ig folyik a jelenlegi ütemben az üvegházhatású gázok kibocsátása, akkor még a 3 fokot is meg fogja haladni a felmelegedés.

Túlzó várakozások, megalapozatlan bizakodás
Az EASAC-jelentés alapvetése az, hogy a közvélemény és a politikai döntéshozók nincsenek tisztában azzal, milyen jelentős kibocsátáscsökkentésre van szükség az egyezmény céljainak eléréséhez. A klímavédelmi intézkedések lassúságát, késlekedését többek között az a hit magyarázza, hogy „a technológia” majd megoldja a gondokat. „Elemzésünk azt mutatja be, hogy e várakozások túlzottan optimisták lehetnek” – írja a jelentéshez írott előszóban Thierry Courvoisier, az EASAC elnöke.

A jelentés lényegi megállapítása az, hogy a NET technológiák valós potenciálja korlátozott a párizsi egyezmény szerint kívánatos üvegházgáz-koncentrációt csökkentő célokat tekintve; megvalósításuk hely- és eszközfüggő; bizonytalan, hogy ipari méretekben való alkalmazásuk révén valójában mennyi szén-dioxidot lehet majd kivonni, illetve mennyi kibocsátását lehet megelőzni. Ipari méretekben való alkalmazásuk ráadásul sokba kerül, és valószínűleg jelentős hatást gyakorol a szárazföldi és tengeri ökoszisztémákra. Az elemzés szerint továbbá egyik NET technológia sem alkalmas gigatonnás nagyságrendű szén-dioxid-kivonásra évente (1 gigatonna: egymilliárd tonna), noha napjaikra a kibocsátás az évi 40 gigatonnához közelít.

Versenyfutás az idővel
A negatív emissziós technológiák figyelembevétele nélkül készült modellszámítások azt mutatják, nagyon nehéz lesz elérni a nettó nulla üvegházgáz-kibocsátást 2050-re. Mivel viszont a NET lehetőségei korlátozottak, minden más megoldást felhasználva a lehető legkisebbre kell visszaszorítani a kibocsátást. Ilyen az energiahatékonyság növelése, az energiatakarékosság, a megújuló energiák használatának gyors elterjesztése, a klímabarát gazdálkodás és a felsoroltak megvalósításához szükséges szabályozási környezet kialakítása.
Ennek fényében az EASAC-jelentés az alábbiakat javasolja:

1. Az Európai Unió és a többi aláíró ország a lehető leggyorsabban csökkentse üvegházgáz-kibocsátását a párizsi egyezményben rögzített nemzeti tervek végrehajtásával.

2. Az elemzett negatív emissziós technológiák közül technológiai szempontból a talajok szénmegkötő képességének szinten tartása és növelése, valamint az erdősítés a leginkább megvalósítható. Ennek ellenére napjainkban is jelentős mennyiségű üvegházgáz kerül a légkörbe az erdőirtás és a talajromlás miatt. Vagyis az emberiségnek meg kell állítania az erdők fogyatkozását, és a szénmegtartó képesség növelésének fontos tényezővé kell válnia a mezőgazdaságban.

3. Fontos lenne elhárítani a szén-dioxid-kivonás és -tárolás (CCS) alkalmazása előtt álló technológiai akadályokat, és életképes üzleti modelleket kidolgozni a CCS-sel működő hőerőművek és más, sok energiát használó üzemek – például cementgyárak, acélkohók – működtetésére. Az egyes szennyezési pontokon alkalmazott CCS hatékony megoldás lehet, azonban jelenleg hiányzik az üzleti motiváció a CCS alkalmazására (túl alacsony a szén-dioxid-kibocsátás ára, illetve nincsenek célzott állami támogatások).

Az üvegházhatású gázok koncentrációjának megállítása versenyfutást jelent az idővel, tehát az emberiségnek minden lehetőséget meg kell ragadnia a klímaegyezmény megvalósítására – figyelmeztetnek a jelentés szerzői.

Forrás: mta.hu

 

 

 

Hozzászólások

Milliók halhatnak meg a klímaváltozás miatt

Milliók halhatnak meg a klímaváltozás miatt

A véltnél jóval többen halhatnak meg évente az éghajlatváltozás miatt.

Ezek a globális egészségügyi kockázatok 2019-re

Ezek a globális egészségügyi kockázatok 2019-re

A WHO 2019-re tíz globális egészségügyi kockázatot jelölt meg.

A fajvédelem meghozta eredményét

A fajvédelem meghozta eredményét

Nőtt a tengeri emlősök és tengeri teknősök populációja.

Tízéves kihívás – kicsit másképp

Tízéves kihívás – kicsit másképp

A környezetvédők változtattak az egyre terjedő őrületen.

Látványos videó a népességrobbanásról

Látványos videó a népességrobbanásról

Hogyan növekszik bolygónk lakossága?

National Geographic 2019. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket