Eleonóra, Zelmira, Péter2019. február 21., csütörtök
Föld

Égi jelenségek 2018. szeptember első felében

National Geographic Magyarország

Az ősz első hónapjában láthatunk hullócsillagokat, megjelenik a holdsarló, a Tejút legszebb régiója pedig eltűnőben lesz.

A holdsarló 12-én már könnyen megfigyelhető lesz, sötét égbolton nyugszik le.
Fotó: Márton Dalma Kata

Hold – Aldebaran együttállás 3-án hajnalban
A Bika legfényesebb csillaga szeptember 3-án már éjfél után is csupán 1,5 fokra jár az 51 százalékos megvilágítású Holdtól, a legnagyobb közelségben a hajnali 3 előtti percekben láthatjuk őket. Ekkor a csillag igen kis távolságra, kevesebb, mint negyed fokra lesz a Hold déli oldala alatt, vagyis a Hold átmérőjének felénél is közelebb. A két égitest ekkor 35 fokos magasságban áll majd a keleti égbolton, így kényelmesen fotózható az együttállás akár egy jó irányba néző ablakból is, ha valaki hétfő hajnalban nem szívesen megy ki terepre. Aki persze hosszabb időn keresztül követi a két égitest egymáshoz képest elmozduló párosát, az akár látványos sorozatfelvételt is készíthet arról, amint a félhold átúszik a fényes, sárgásvörös csillag felett.

Ha kristálytiszta égboltunk lesz, akkor megpróbálhatjuk napkelte után is lefotózni az ekkor már1,5- 2 foknyi távolságban álló párost, hiszen a Hold közelsége miatt ilyen alkalmakkor a fényes csillagokat nem lehetetlen megörökíteni a nappali égen is. Ehhez azonban arra van szükség, hogy tiszta, felhő-, pára- és egyéb szennyező aeroszoltól mentes égboltunk legyen, túl erős szél hatására a légkör elmossa a csillag pontszerű fényét, akkor is, ha nyugodt a légkör. Éjszakánként ennek a csillagnak erősebben vibrál a fénye, s akik távcsővel vagy nagy nagyítású teleobjektívvel fotóznak, ismerik a helyzetet: ilyenkor elmosottá válnak a részletek a képeken. Ha ideálisak a körülmények, akkor viszont ne hagyjuk ki a lehetőséget! Az Aldebaran reggel 8 táján a Hold alatt, tőle kissé jobbra lesz, és mivel 55-57 fokos magasságban lesznek, ez is kedvez a fotózásuknak.

Szeptember 3-án a korán kelők figyelhetik meg a Hold és az Aldebaran igen közeli együttállását.
Forrás: Stellarium

Szeptemberi hullócsillagok – meglepetések is érhetnek 9-én és 10-én
Az augusztusi Perseidák „kistestvére”, az ugyanezen csillagkép közeléből induló Szeptemberi Epszilon Perseidák egy alig néhány éve elismert meteorraj, sajnos még nincs sok tapasztalatunk róla, sem a múltját, sem a szülő égitestét nem ismerjük. Ugyan már a 19. század végén felmerült, hogy létezik ez a meteorraj, számos bizonytalansága miatt csupán a közelmúltban végzett mérések alapján tudták elkülöníteni és ekkor vált egyértelművé a létezése. A bizonyossá válását követően annyi már kiderült, hogy hajlamos a váratlan, nagy fényességű meteorokkal járó kitörésre a raj. Ezekre a kitörésekre nincs előrejelzés, abszolút meglepetésszerűen érkezhetnek, és a rajra jellemzőek a nagy fényességű, látványos, gyors hullócsillagok. 2013-ban például néhány percen belül több fényes tűzgömb is hullott a maximum éjszakáján. A raj maximumát szeptember 9-én várhatjuk, és bár semmi garancia nincs arra, hogy különösebb látványosságra számítunk, a meglepetés lehetősége fennáll most is. Mivel ezen az éjszakán a holdfény egyáltalán nem zavar majd, kedvező időjárás esetén egyébként is érdemes lehet az égboltot csodálni, hátha szerencsével járunk! A maximum éjszakáján is óránként csupán 2-3 meteort ad a raj, alapvetően erre számítson, aki észlelésre, fotózásra fordítja a szabad idejét. Az előző két nagyobb kitörés közt 5 év telt el, s ugyanennyinél járunk a 2013-as kitörést követően, így akár reménykedhetünk is abban, hogy mégis jelentősebb aktivitást nyújt a raj.

Még szeptemberben is láthatunk hullócsillagokat, többek közt a Szeptemberi Epszilon Perseidák rajából
Fotó: Zeller Péter

Alkonyi és esti bolygók szeptember elején
A Vénuszt már csak nagyon tiszta égen láthatjuk, hisz alig egy órával követi a Napot és igen hamar lenyugszik a még világos horizonton. Kicsit hosszabb időn keresztül látszik még a Jupiter, az óriásbolygó kb. 2 órával napnyugta után tűnik a látóhatár alá. A Szaturnusz jelenlétét egészen éjfélig élvezhetjük még, az apránként már távolodó és halványodó, de még mindig ragyogóan fényes Marsot egészen hajnal 2-ig megfigyelhetjük. A 2018-as év bolygók szempontjából meglehetősen ínséges, a távcsöves megfigyelők a bolygók alacsony járása miatt ütköztek nehézségekbe, de lassan már egyáltalán nem marad észlelhető bolygónk, így használjuk ki a lehetőséget! A Marson a porvihar nagyjából lecsendesedett, tehát nagyobb távcsövekkel már megpillanthatóak a felszíni részletei is, erre este 21:30-22:00 között a legalkalmasabb az idő, ekkor jár a legmagasabban (de így is csupán 17-18 fokon) a Mars.

Az esti égboltunk apró, színes fénypontjai nagy távcsövek segítségével gyönyörű arcukat mutatják.
Fotó: APOD/ NASA, JL. Dauvergne, E. Kraaikamp, F. Colas

Holdsarló 11-én és 12-én
Újhold után az alkonyi égbolton először 10-én tűnik fel az ekkor még csupán 1,4 százalékos megvilágítású sarló, azonban ezen az estén igen közel lesz a Naphoz, így a megfigyelhetőségének a gyakorlati esélye közel nulla, alig 40 perccel a Nap után le is nyugszik. 11-én alkonyatkor már kedvezőbb a helyzet, az 5,4 százalékos sarló már feltűnőbb jelenség és 1 óra 15 perccel követi csak a lenyugvó Napot. 45 perccel napnyugtát követően érdemes keresni, ekkor 5 fok magasan áll majd a nyugati látóhatár felett, a holdnyugta ideje ezen az alkonyon a keleti határainknál 20:08, Budapesten 20:18, nyugaton pedig 20:28.

Másnap, 12-én a sarló 11,6 százalékos megvilágítást kap, kimondottan látványos kifli alakot ölt tehát, a megfigyelhetősége is jobb, 1 óra 45 perccel a Nap után nyugszik csak. A holdnyugta 12-én keleten 20:34, Budapesten 20:46, nyugati határainknál pedig 20:57. Mind 11-én és 12-én is láthatjuk a Hold megvilágítatlan felén a Földről visszaverődő derengést, a földfényt. Habár a még épp a látóhatár felett látszó Vénusz is az égen lesz, viszonylag távol, kb. 9 fokra látszik a holdsarlótól balra és lefelé, egészen közel a horizonthoz, a nagyon világos horizont miatt már nem lesz igazán látványos az egyébként is laza kettős.

Hold és Jupiter 13-án alkonyatkor
Egy órával napnyugta után a még pirosló délnyugati ég alján 10 fokos magasságban láthatjuk a 19,5 százalékos holdsarlót, tőle balra 6,5 fokra a Jupitert. A megcsodálásukra és fotózásukra ekkor még egy órányi időnk lesz, a páros nagyjából egyszerre nyugszik majd le, keleti határainknál 21:03-kor, Budapesten 21:14-kor, nyugaton pedig 21:25-kor. Lenyugvásuk idején már sötét lesz az ég, így aki szeretne még a nyári Tejút szépségében gyönyörködni egy kicsit, erre is lehetőséget kap. Mivel a Tejút legszebb régiója egyre inkább eltűnik a horizont alatt, s apránként az égbolt is őszi arcát mutatja, egy kis utószezoni látványért érdemes a szabadban maradni még.

Szeptember 13-án az együttálló Hold-Jupiter páros lenyugvását követően még élvezhetjük a nyári Tejút látványát is, használjuk ki az alkalmat!
Fotó: Klein András


Hozzászólások

A szokásosnál is több delfin vetődött partra Franciaországban

A szokásosnál is több delfin vetődött partra Franciaországban

Több mint 400 delfin vetődött partra 2019-ben az év eleje óta az Atlanti-óceán francia szakaszán.

Klímaváltozás: Amerika a tettek mezejére léphet

Klímaváltozás: Amerika a tettek mezejére léphet

Az Egyesült Államokban új programot dolgoztak ki az éghajlatváltozás elleni harchoz.

Ismét veszélyben a Nagy-korallzátony

Ismét veszélyben a Nagy-korallzátony

Szennyezett víz került az óceánban és elérték a Nagy-korallzátony bizonyos részeit is.

Ausztráliában nem engedélyezték egy szénbánya megnyitását

Ausztráliában nem engedélyezték egy szénbánya megnyitását

Az Új-Dél-Walesben lévő külszíni szénbánya megnyitásához kért engedélyét utasította el az illetékes bíróság.

Meglepően olcsó lehet egy marsi kiruccanás

Meglepően olcsó lehet egy marsi kiruccanás

Elon Musk szerint sokan megengedheti majd maguknak a marsi utazást.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket