Eleonóra, Zelmira, Péter2019. február 21., csütörtök
Természet

Magyar fotográfus sikere a NatGeo fotópályázatán

2016.12.10.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

2016-ban Kudich Zsolt magyar fotográfus képét tartotta egyik legjobb természetfotójának a National Geographic zsűrije.

Kudich Zsolt: Nagy kócsagok

A világ egyik legrangosabb fotópályázatán több ezer kép közül harmadik helyezést ért el Kudich Zsolt: Nagy kócsagok című képe, az Állatok akcióban elnevezésű kategóriában.

A 128 éve alapított National Geographic 2006 óta megrendezett nemzetközi pályázatán, 2016. december 9-én hirdettek eredményt az Egyesült Államokban. Nevezni négy kategóriában lehetett: Tájképek, Állatportrék, Állatok akcióban valamint az Ember és a természet kapcsolata témakörökben. A bírálók a képek kreativitását, a felvétel minőségét és az ötlet illetve a tartalom eredetiségét vizsgálták. A pályázat zsűrije a magazin szenior képszerkesztőiből és független szakemberekből áll, akik három körben értékelik a képeket.

A verseny nagydíját és az azzal járó 10.000 dolláros galapagosi utazást Greg Lecoeur francia fotográfus víz alatti akció fotója nyerte 2016-ban.

Vadim Balakin: Élet és halál című képe az Ember és természet kapcsolata kategória nyertes képe. Egy jegesmedve teteme a Spitzbergákon. Valószínű az állat nem talált táplálékot, ezért pusztult el. A helyiek szerint egyre gyakrabban fordul elő ilyen eset.

Jacob Kaptein: Küzdelmes élet című fotója a tájkép kategória győztese.  Egy ártéri fa küzdelme a túlélésér.

Varun Aditya: Csábítás az erdő mélyére című kép az Állatportrék kategória győztese.

Kudich Zsolt elmondta, a nagy kócsagokat ábrázoló felvétel egy hideg januári napon, napfelkelte pillanatában készült és ezeknek a különleges szépségű madaraknak a küzdelmét mutatja be. „A fotózáshoz több napos tervezésre, három távirányítású fényképezőgépre volt szükség, és így 1 hét alatt több mint 11 ezer felvétel készült el. Napfelkelte előtt 2,5 órával kezdtük el összeállítani a közel száz alkotóelemből álló felszerelésünket. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy még teljes sötétségben kellett megkomponálni az elképzelt és nagyon várt hajnali képet, hiszen pirkadat után már nem mutatkozhattunk a madarak előtt. Ennek a felvételnek az elkészítése 1/5000 másodpercig tartott, ez alatt kellett minden körülménynek tökéletesen összeállnia” – tudtuk meg a fotográfustól.

A kép Magyarországon, a Kis-Balatonnál, Balatonhídvégen készült és azért különleges, mert ezen a területen volt az utolsó menedéke a hazánkban élő nagy kócsagoknak. 1921-ben a vizes élőhelyek lecsapolása és vadászatuk miatt már mindössze csak 20 pár élt ezekből a nemes madarakból. A magyar természetvédelem sikertörténete, hogy mára már több mint ötezer állat él az országban.

Kudich Zsolt és Zsirmon Réka immár 4 éve dolgoznak a magyar természetvédelem címerállatát – a nagy kócsagot – és védelmének eredményeit bemutató fotósorozatukon. Az elmúlt években a fotósorozat több felvétele is nemzetközi elismeréseket kapott, többek közt a National Geographic, a Kaliforniai Tudományos Múzeum és a Londoni Természettudományi Múzeum zsűrijétől. Kudich Zsolt Gemencen készült felvétele 2015-ben a Kaliforniai Tudományos Múzeum nagydíját kapta.


Hozzászólások

Nagyon ritka pingvint vettek videóra

Nagyon ritka pingvint vettek videóra

Ez lehet az első fekete császárpingvin, amelyről felvétel készült.

A katonaság segítségével terjednek a farkasok Németországban

A katonaság segítségével terjednek a farkasok Németországban

Kevesebb mint két évtized alatt látványosan megnőtt a németországi farkaspopuláció.

Joshua Slocum elsőként kerülte meg vitorlással a Földet, egyedül

Joshua Slocum elsőként kerülte meg vitorlással a Földet, egyedül

1844. február 20-án született Joshua Slocum, aki először hajózta körül egyedül vitorlással a Földet.

Új párt kapott az ország egyetlen szumátrai tigris hímje

Új párt kapott az ország egyetlen szumátrai tigris hímje

Feleséget cserélt Gio, az ország egyetlen szumátrai tigris hímje, a Nyíregyházi Állatparkban.

Néhány évtizedre kihalt, ma viszont egyre több az aranysakál hazánkban

Néhány évtizedre kihalt, ma viszont egyre több az aranysakál hazánkban

Szakemberek szerint az elmúlt évtizedekben még soha nem volt ennyi aranysakál az ország területén.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket