Margit, Piroska2019. január 18., péntek
Természet

Nagyvárad és Bihar megye elfeledett kincsei

2018.06.19.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

Alighogy rálépünk a földútra Partiumban a Királyerdő fái közé, azonnal rázendítenek a láthatatlan madarak.

Valahol gyíkok neszeznek a levelek közt, talpam alatt ropog a föld, és a zöld minden árnyalatát játsszák a fák. A májusi természet fű illatával tömi be az orrunkat.

Erdőjárásomra dr. Bántó Norbert kísér, aki a Bihar Megye Turisztikai Célpont Menedzsment Ügynökség igazgatója. Ahogy a fiatal férfi mondja, magyar vezetőként végre lehetőség nyílik arra, hogy a román mellett eddig elhallgatott magyar értékek és az elnyomottabb magyar lakta vidékek is megjelenjenek a megye hivatalos népszerűsítő anyagaiban. Norbert nem titkolt célja, hogy az anyaországból minél több honfitársunk megismerje és felfedezze ezt a nem mindennapi környéket, az egykor oly híres vármegyét, hisz Nagyvárad és Bihar sokkal több mint egy tranzitállomás Kolozsvárra tartva.

„A Körösfőnél eredő Sebes-Körös itt, Rév mellett tör át az úgynevezett Cholnoky-mészkőtömbön.”- mondja Norbert mikor megállunk végre szusszanni egyet a sűrű erdőben. Bár ragyogóan süt a nap, még nem jött el a turistaszezon, így magányosan élvezzük a meghitt természetet.

„ A Révi-szoros valamikor az egyik legfontosabb kapu volt Erdély és az Alföld között. Ezen a völgyön keltek át a honfoglaló népek, és a középkortól a kereskedők is itt bonyolították áruforgalmukat. Tutajokon szállították az erdélyi árut, főleg sót és fát Belső-Magyarország felé. A tutajok a sziklafalba épült toronynál, a Tündérvárnál kötöttek ki, míg az erőd mögötti barlang a vámként elkobzott áruk tárolására szolgált.”

Maga a Révi-szoros a Sebes-Körös 3 kilométer hosszan húzódó szurdokvölgyében, 1955-ben lett természetvédelmi területté nyilvánítva, több mint 200 hektáron. Míg a folyó felülről, a beszivárgó, felszín alatti vizek belülről emésztették a mészkövet, ami karsztosodáshoz vezetett.

Az itt található meredek sziklafalaknak, barlangoknak, vízeséseknek, a látványos flórának és faunának, valamint a jelentős régészeti leleteknek köszönhető, hogy a terület nemcsak a barlangászokat, de a sziklamászókat is vonzza, valamint idénytől függően rafting- és kajaktúrákat is szerveznek.

A szoros nem mindennapi szépségét 1870-ben, a Nagyvárad és Kolozsvár között megnyílt vasútvonal tárta fel a nagyközönség előtt. Ráadásul ennek az építése közben, 1903-ban fedezték fel a körösrévi vagy más néven Zichy- barlangot is, ahová a völgybe érve, a magányos sínpárt követve mi is tartunk.

„Handl Károly vasúti felügyelő és Veress István révi református lelkész többször is meglátogatták az itteni hegyből kitörő 6 méteres vízesést – mondja Norbert míg sétálunk a vadregényes Körös parton -. A történet szerint Handl megfigyelte, hogy a nyári szárazság idején, amikor a patak vízszintje lesüllyed, kis nyílás keletkezik a hegyoldalon, melyen keresztül denevérek repkednek ki és be. Azt is észrevette, hogy a Tízfalusi-barlang patakjába hullott szalmatörmelék egyszer a révi vízesésnél jött ki. Egy nap vadászpuskával belőtt a nyíláson, s hatalmas dörgő visszhang keletkezett, melyből sziklaüreg létezésére következtetett.

Röviddel a barlang megtalálása után gróf Zichy Ödön, a környék birtokosa volt az, aki Handl Károllyal, Veress Istvánnal, és a bihari turizmus akkori úttörőjével, Czárán Gyulával a 2800 méterből 500-at feltáratott, és a turisták számára kiépíttetett.”

A Királyerdő-hegység egyik leggazdagabb barlangi faunával rendelkező helyén járunk, ami jelentős tudományos kutatások tárgyát képezte az elmúlt több mint 100 évben, ugyanis a denevéreken kívül számos csiga-, féreg-, bogár és rákfajnak ad otthont. Megnyitásakor sokáig Európa legszebbjének tartották, ma szerdától vasárnapig, reggel kilenctől délután ötig látogatható, és idegenvezetést is biztosítanak az érdeklődőknek.

Megérkezve a barlanghoz egy álldogáló iskoláscsoportot előzünk meg. Alighogy belépünk, a bejáratnál hatalmas árnyék jelenik meg a nedves falon, és vijjogás hasít a félhomályban. Éppen hogy csak sikerül elhajolnom, mikor jöttünkre a barlang denevérei megriadnak, és elégedetlenkedve repdesni kezdenek a sziklák között.

Sajnos a második világháború utáni években a barlangot és környékét teljesen magára hagyták, szétrombolták, még a külső ajtót is leszakították, rengeteg cseppkövet letörtek, megrongáltak. Ma a termek között meredek vaslépcsőkön és hidakon lavírozhatunk át.

Hűvös, nyirkos levegő fogad, a hőmérséklet alig éri el a 11 fokot, így magamra veszem a pulóveremet, és úgy követem Norbertet a kivilágított sziklák közé. Egy szakaszon négykézlábra kell ereszkednünk, így jutunk csak el az egyik cseppkő alakzattól a másikig. A patakmeder részeinek, csarnokoknak, alakzatoknak Czárán Gyula adott nevet, ezeket az elnevezéseket ma is használják. Vannak közöttük könnyen felismerhető formák, mint például az Elefántfej, a Földgömb, a Lótusz, de meglátogathatjuk a Paradicsomot és a Purgatóriumot is.

A hely külön érdekessége a 2 méter mély, kristálytiszta vizű tó, az ún. Szerelem tava, melyről a legenda úgy tartja, ha iszunk belőle, választottunk hű szerelme örökké tart.

A kiadós séta és ebéd után a nagyváradi vár felé vesszük az irányt, amit mai napig a városalapító, Szent László király, a gyengék védelmezőjének misztikuma leng körbe.

Sokan nőttünk fel azon a csodaszép legendán, hogy a szent király előjön a sírjából, ha nagy veszély fenyeget minket, magyarokat, és győzelemre segíti szeretett népét.

A krónikák szerint ez már megtörtént egyszer. 1354 nyarán, amikor a székelyek élet-halálharcukat vívták a tatárokkal, egy délceg lovag járt előttük magas paripán ülve. Fején arany koronát viselt, kezében csatabárdot, mellyel hatalmas csapásokkal és vágásokkal pusztította az ellenséget. Ez a titokzatos lovas döntötte el az ütközetet a magyarok javára; s a csata után – úgy beszélik – László király bebalzsamozott testét verejtékesen találták Váradon.

Maga a vár közel ezeréves történelme, a fennállásához kapcsolódó mesék és legendák mind-mind olyan vonzerőt és eredetiséget kölcsönöznek, amelyet számos más műemlék megirigyelhet. Vitathatatlanul az egyik legjelentősebb késő középkori építészeti műemlék Erdélyben és az egész országban.

Ezen a 150 000 négyzetméteren, 9 századon át egyik itt álló építménynek sem volt nyugodt története. 1241-ben földvár volt faépítményekkel, később egy kör alakú kővárról tud a történelem.

Mai formája – ötszögű, a sarkokban bástyákkal, vizesárokkal 1570-1618 között építették – olasz mesterek munkáját dicséri.

A 16. és a 17. században a Habsburg Birodalom és az Erdélyi Fejedelemség által az Oszmán Birodalommal szemben kidolgozott és kiépített védelmi rendszer egyik kulcselemévé vált, ily módon pedig a keresztény Európa egyik félelmetes bástyájává lett a muzulmán terjeszkedéssel szemben.

Szent László koponyacsontja

Szent László várbeli eltemetését is legendák övezik.
Ahogy egyikükből kiderül, a király még életében hangot adott azon kívánságának, hogy Nagyváradon temessék el, ám végül Zólyomban halt meg, 1095 július 25-én, földi maradványait pedig jóval később szállították át az általa alapított váradi monostorba, valamikor 1134 után.

Itteni eltemetése miatt a sír fontos zarándokhellyé vált (1192-ben az uralkodót szentté avatták), az esemény pedig jelentős befolyással bírt a környéken létrehozott települések és a leendő vár későbbi fejlődésére nézve.

László mellett még 6 király illetve királynő talált itt örök nyugalomra: II András mellett II István király, IV László, Beatrix királyné, I Károly második felesége, Mária királyné, és Zsigmond király is.

Hogy pontosan hol is fekszenek és milyen kincseket rejtenek a sírok, azok az elkövetkezendő évek ásatásai során fog kiderülni.

Lassan már négy órára jár az idő, de még egy adósságunk mindig maradt: meglátogatni a kastélysárgára festett római katolikus székesegyházat, amely előtt Szent László híres szobra áll. Az ereklyék mellett itt őrzik a király koponyacsontjának egy darabját, illetve a hermáját, egy hatvan centiméter magas aranyozott ezüst mellszobrot, amelyik a helyiek szerint híven követi Szent László arcvonásait.

Estére végre leülök Nagyvárad belvárosában dr. Györbíró Andrással, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójával és barátaival, akik nagy szeretettel meghívtak a katedrára előadni. Hátradőlök a nyüzsgő városban, tétován elnézem az utca színes kavalkádját, a vadregényesen benőtt erkélyeket, és azt érzem, amit Ady 1900-ban, amikor Debrecen után ide, a „Kőrös-parti Párizsba” szegődött:

„Májusban olyan szép szokott lenni Magyarvár, hogy az emberek megbolondulva néznek Erdély felé s általában Keletre, honnan a Nap is jönni szokott. Hársak illata s gesztenyék színe, minden, mintha a kígyózó, hosszú Sugárfolyó völgyén jönne ide, e furcsa, nagyon furcsa városba.”

Írta és fényképezte: Balogh Boglárka

Hozzászólások

Több mint 500 kullancsot kellett kiszedni egy pitonból

Több mint 500 kullancsot kellett kiszedni egy pitonból

A pórul járt kígyó Queensland külvárosában került elő.

Vadlovak a havas magyar pusztában

Vadlovak a havas magyar pusztában

Vadlovak a Hortobágyi Nemzeti parkban

Ilyen az, amikor pókok hullanak az égből

Ilyen az, amikor pókok hullanak az égből

Brazíliában megvalósult minden arachnofóbiás rémálma.

Osztrák vasutasok zergét ástak ki a hóból

Osztrák vasutasok zergét ástak ki a hóból

Egy szarva hegyéig betemetett zergét ástak ki a hóból osztrák vasutasok.

Téli körkép – 2019

Téli körkép – 2019

Az utak latyakosak, a szomszédos magas hegyekben nagy a lavinaveszély.

National Geographic 2019. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket