Máté, Mirella, Jónás2019. szeptember 21., szombat
Természet

Lenergy – Az Év Természetfotósa 2018

2018.11.06.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Immár 26. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázatát.

Az Év Természetfotója: Nagy Bertold: Délutáni pihenő

A Lenergy – Az Év Természetfotósa 2018, a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan, ezúttal is izgalmas versengést hozott. A zsűri összesen mintegy 4000 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 125 mű versengett. A díjakat 2018. november 6-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2018 című kötetet is, amely az idén is két nyelven, magyarul és angolul jelent meg.

Potyó Imre: Kaszás; Napnyugtától napkeltéig kategória 2. helyezettje

Potyó Imre: Gombaváros; Növények és gombák kategória  2. helyezettje

Kármán Balázs (jobbra) kategóriadíjat ad át Potyó Imrének, az Év természetfotósának (balra)
Fotó: Bajomi Bálint

A hazai legmagasabb természetfotós elismerést idén Potyó Imre nyerte el, aki így először lett Az Év Természetfotósa. A pályázat fődíját, egy Olympus OM-D E-M1MKII kamerát és a hozzá tartozó profii 4/3oo mm teleobjektívet az Olympus Czech Group S.R.O. Magyarországi Kereskedelmi Képviselete ajánlotta fel.

A zsűri Az Év Természetfotója kitüntető címet Nagy Bertold: Délutáni pihenő c. alkotásának adományozta. Az év természetfotójának készítőjét idén a 220Volt webáruház különdíjban részesíti. A nyeremény egy tetszőlegesen összeállított és szabadon változtatható fotós felszerelés egy évig történő használata, összesen 1 millió 220 ezer forint értékben.

Az idei pályázat egyik új támogatója a Nemzeti Közművek Áramszolgáltató Zrt., amely a Kezünkben a Föld kategóriát támogatja.

Ízelítő az elismerést kapott fotókból

Valkó Lajos:  Rohanás; Az emlősök viselkedése kategória 1. helyezettje

Gódor Miklós: Röntgen; A madarak viselkedése kategória  1. helyezettje

Földi László: Körforgás; Élet a vízfelszín alatt kategória 1. helyezettje


Daróczi Csaba: Három grácia; Fekete-fehér természetfotók kategória 3. helyezettje, valamint a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíját is elnyerte a fotó


Tökölyi Csaba: Lunda; Állatok szemtől szemben kategória dicséretre méltó fotója

Herpai Imre: Szellemkép;  Kompozíció, forma és kísérletezés kategória dicséretre méltó fotója

Orbán Péter: Élet és halál között; Kezünkben a Föld kategória 2. helyezettje

Kerekes István: 3+3; A fenntartható energiatermelés és a természet kapcsolata kategória 1. helyezettje

Füssi-Nagy Regő: Szárnyalás; Az Ifjúsági kategória 1. helyezettje


Szémár Ferenc: Cirkumpoláris; A Tájak kategória 2. helyezettje. A Greenwichi Királyi Obszervatórium éves versenyén is sikeres volt a fotó, elhozta az első díjat. Októberben a hónap asztrofotójaként szerepelt az ng.hu oldalon.

Gutter Krisztián: Munkában; A Kezünkben a Föld kategória dicséretre méltó fotója. A Bánkúton készült fotót április 17-én a nap képeként láthatták az olvasók.

Maráczi László: A nagyhal; Az emlősök viselkedése kategória dicséretre méltó fotója. A ravaszdiról és a lopott halról készült fotó november 2-án jelent meg a nap képeként.

A pályázat utolsó fordulójába jutott 125 fotográfia látható 2018. november 8. és 2019. január 21. között a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon. A képeken QR kódok vannak, ezek használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatnak meg többet, hanem a social média térben ezeket a fotókat megoszthatják, véleményt mondhatnak róluk.

Hozzászólások

Kiépült az első dunai kérészvédő fénysorompó

Kiépült az első dunai kérészvédő fénysorompó

Világviszonylatban elsőként Tahitótfalunál valósult meg a sötétedés után rajzó dunavirág kérészfaj védelmét szolgáló műszaki fejlesztés.

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Augusztus végén, szeptember elején vízpartok mentén találkozhatunk olyan erdőkkel, amelyeket sűrűn, szinte dzsungel-szerűen belep egy növény, ez a süntök.

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Vírusfertőzésben pusztult el a hírhedt thaiföldi Tigris Templomból kimentett nagymacskák több mint fele a helyi média szerint.

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Kanyargós műút vezet a Kelet-Mecsek Tájvédelmi körzetet észak felől határoló Magyaregregy községhez.

A kora ősz apró virága

A kora ősz apró virága

A nagy nyári szárazság után megérkeznek az augusztusi esők, majd ezt követően, úgy héttel kezd el virágozni egy szépséges növény a vetővirág (Sternbergia colchiciflora).

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket