Emília2019. július 19., péntek
Tudomány

A halál sem választhatta el őket

2005.09.01.Admin
National Geographic Magyarország

Elhunyt Szekeres György és Klein Eszter, magyar származású világhírű matematikus házaspár. A kilencvenes éveikben járó pár 69 év házasság után múlt vasárnap, fél óra eltéréssel távozott.

Szekeres György 1911. májusában született Budapesten. Miként sok nagy elődje, például Wigner Jenő is, a budapesti Műegyetemen vegyészmérnöknek tanult. Tanulmányai után vegyészmérnökként a simontornyai bőrgyárban helyezkedett el. Visszaemlékezései szerint simontornyai évei alatt lett matematikus, ő volt Erdős Pál első szerzőtársa. A korai Budapesti években a halmazelmélet Cantor-féle végtelenjeivel foglalkoztak.

Erdős körébe tartozott Klein Eszter is. A Fizikai Szemlének 1999-ben adott interjúja szerint későbbi felesége egyszer otthon pontokat és vonalakat rajzolgatva észrevette, hogy ha véletlenül felrajzol öt pontot, és ezek közül három nincs egy egyenesen, akkor ‘mindig’ van közöttük négy olyan pont, amelyek egy konvex négyszög csúcsai. És ezt teljes általánosságban be is bizonyította. Ezt hallva kezdett Erdős érdeklődni a kombinatorikus geometria iránt. Eszter tételét Szekeres általánosította, végül egy Erdős-Klein-Szekeres cikk tette a tételt klasszikussá. Beceneve a matematikusok körében “happy end probléma” lett:

Szekeres György és Klein Eszter 1936-ban házasodott. „Emlékszem az esküvő napjára – mondogatta Erdős, – egy nappal azután történt, hogy Vinogradov bebizonyította a páratlan Goldbach-sejtést.”

Szekeres 1939-ig dolgozott a bőrgyárban. A zsidóüldözés elől feleségével Magyarországról Sanghajba menekült, majd a háború után Ausztráliában telepedtek le. Szekeres Adelaide egyetemének matematikai tanszékén kapott adjunktusi állást. Tizenöt évig tanított ezen az egyetemen. Később a New South Wales Egyetem matematikai tanszékén lett professzor, Sydneyben. Tagja volt az Ausztráliai Tudományos Akadémiának, 1986-ban pedig a magyar akadémia is tiszteletbeli tagjává választotta.

Szekeres bár 1976-ban nyugdíjba vonult, még a kilencvenes évei elején is aktívan részt vett az egyetemi életben. 2003. novemberében felesége agyvérzése után költöztek vissza Sidney-ből Adelaide-be. A házaspár utolsó heteit egy szanatóriumban, közös szobában töltötte. Szekeres György vasárnap reggel negyed hétkor, 94 éves korában, tüdő komplikációkban hunyt el. Férje halála után a 95 éves Klein Eszter láza hirtelen felszökött, majd rá fél órára ő is távozott.

Hozzászólások

Folyamatosan süllyed az egyik amerikai állam

Folyamatosan süllyed az egyik amerikai állam

Egy új jelentés szerint a korábbi feltételezésnek megfelelően Louisiana állam valóban süllyed.

A Holdra szállás évfordulója előtt

A Holdra szállás évfordulója előtt

Az Apollo 11 expedíció volt eddig a NASA leghíresebb küldetése, amely először juttatott embert a Holdra, 1969. július 20-án.

A környezettől függ a biológiai védekezés hatása

A környezettől függ a biológiai védekezés hatása

Egyre több növénytermesztő igyekszik a káros rovarirtó szerek helyett a kártevők természetes ellenségeit segítségül hívni, azonban a siker nem egyértelmű a biológiai védekezésben.

Házi kedvencekkel küzdhetünk a stressz ellen

Házi kedvencekkel küzdhetünk a stressz ellen

Egy friss tanulmány szerint a kutyákkal és macskákkal töltött idő csökkentheti a stresszt.

Lángba borult a SpaceX űreszköze

Lángba borult a SpaceX űreszköze

A Starship prototípusának tesztje nem épp az elvárásnak megfelelően alakult, a StarHopperből hatalmas lángok csaptak ki.

National Geographic 2019. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket