Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Ő volt a fizika varázslója

2015.11.12.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Több mint száz alaklommal láthattuk a televízióban, ahogy szórakoztatva, lelkesedéstől fűtve mutatta be kísérleteit, miközben megértettük és megszerettük a fizikát.

Fotó: Cultiris

Öveges József Kossuth-díjas főiskolai tanár, fizikai szakíró, a természettudományos ismeretterjesztés kiemelkedő alakja, egy egész ország tanára 1895. november 10-én született a Zala vármegyei Pákán.

Korán elhunyt néptanító apjának családja kétszáz év óta tanítóskodott. Anyja négy gyermeket nevelt fel, a fiatal fiú a győri bencésekhez, majd a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba. 1912-ben lépett be a piarista rendbe és 1920-ban pappá szentelték. 1919-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett a budapesti egyetemen, ezután a piaristák gimnáziumaiban tanított Szegeden, Tatán, Vácott és a fővárosban. 1946-ban kilépett a rendből, egy évig a Közgazdasági Egyetem tanárképző intézetében meghívott, majd rendes fizikatanár lett. 1948-tól 1955-ös nyugdíjazásáig a Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára volt.

Első könyvét még Tatán írta 1929-ben, Időjóslás és időmeghatározás címmel, az előfizetőket neki kellett összegyűjtenie, akárcsak száz évvel korábban a magyar íróknak. Az 1950-es évek első felétől írásaival, könyveivel, rádió- és televíziós sorozataival megalapozta az új magyar természettudományos ismeretterjesztést. A bonyolult kísérleteket is olyan egyszerűen magyarázta el, hogy a teljesen képzetlenek is megérthették, ráadásul mindezt egyszerű eszközökkel, egy konyhaasztalon is Öveges tanár úr után csinálhatták. A kísérletező fizikatanítás és a népművelés kiemelkedő szószólója volt, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban (TIT) filmvetítéses előadásokat tartott. 1970-től természettudományi játszóházakat tervezett, ahol szülők és gyermekek együtt ismerkedhettek volna a természet törvényeivel. A Bocskai és Zsombolyai utca sarkán létre is jött a TIT Természettudományi Stúdiója, az építkezés azonban elvitte a pénzt, a játszóházra már egy fillér sem maradt. Megszervezte viszont az úgynevezett jelenségbemutató kiállításokat, amelyeken a látogatók is kísérletezhettek; ezek voltak az első interaktív bemutatók Magyarországon.

Szuggesztív tanáregyéniség volt, a televízió 1957-es nyitó programjában már félórás műsort kapott, amelynek igen jó visszhangja volt. Ezután tizenkét éven át mutatta be közérthető, ízes magyar nyelven fizikai kísérleteit a képernyőn, milliók érdeklődését keltve fel a hangtani, hőtani, fénytani és elektromos jelenségek iránt. Havonta jelentkezett műsorával, igazi tévésztár volt, a televízió 100 kérdés – 100 felelet című műsorát is vezette 1958 és 1969 között. 1946-os megalapításától szerzője, később szerkesztője volt az Élet és Tudomány című lapnak, ő hívta életre a Kísérletezzünk és gondolkozzunk című rovatot.

Szilárdan hitte, hogy a vallás és a tudomány megfér együtt és kiegészítő részei a megismerésnek. Megtalálta a tudás átadásának azt a formáját, amit elfogadott a kor kultúrpolitikája, sőt még piarista múltját sem bolygatták.

1948-ban kapott Kossuth-díjat fizikai kísérleti eszközök olcsó előállításáért, 1962-ben Bugát Pál-emlékéremmel, 1970-ben SZOT-díjjal tüntették ki. Több mint harminc kötete jelent meg, válogatott írásai Nagy Öveges-könyv (1989) címmel Simonffy Géza szerkesztésében láttak napvilágot.

1995-ben, születésének századik évfordulóján hozták forgalomba a munkásságának legfőbb értékeit bemutató CD-ROM-ot, amely két fizika tankönyvének teljes szövegét és a Legkedvesebb kísérleteim című videokazetta filmjeinek rövidített változatát is tartalmazza. Szülőfalujában általános iskolát, Budapesten és Balatonfűzfőn középiskolát neveztek el róla. Az általános iskolák nyolcadik osztályosai és a gimnazisták számára meghirdetett fizikai tanulmányi verseny az ő nevét viseli.

„Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra” – vallotta Öveges professzor.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket