Ervin, Klétusz2019. április 26., péntek
Tudomány

Magyar kutatók eredményei is segítik majd a legnagyobb űrtávcső munkáját

2017.06.15.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Hosszú évek előkészületei után 2018-ban végre megkezdheti működését az űrcsillagászat történetének legnagyobb tükörátmérőjű teleszkópja, a James Webb űrtávcső.

James Webb űrtávcső
Illusztráció: NASA

A 2018 végén felbocsátandó James Webb űrtávcső távoli csillagok, bolygórendszerek és galaxisok infravörös sugárzását vizsgálja majd. A Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Gothard Obszervatórium kutatóinak részvételével most elkészült színképadatbázis lehetővé teszi, hogy meghatározzák a csillagok fizikai jellemzőit és kémiai összetételét. Az infravörös tartományban érzékelő eszköz – melyet a Hubble utódjaként tartanak számon – a következő kutatási területeken nyit új lehetőségeket:

A korábbi műszereknél jóval nagyobb érzékenység lehetővé teszi a világegyetem első néhány száz millió évében kialakult csillagok és galaxisok vizsgálatát.

A James Webb űrtávcső különösen alkalmas lesz születő csillagok megfigyelésére, hiszen az infravörös fény képes áthatolni a csillagok bölcsőjeként szolgáló hatalmas gáz- és porfelhőkön.

A Naprendszeren kívüli bolygók (exobolygók) megfigyelésének is kiváló eszköze lesz az új űrtávcső, képes lesz még az exobolygók légkörének tanulmányozására is.

E megfigyeléseknél azért van szükség űrben működő távcsőre, mert a Föld légköre az infravörös sugárzás jelentős részét elnyeli. Azért, hogy a James Webb űrtávcső mérései a lehető legpontosabbak legyenek, a Nap és a Föld együttesének ún. L2 Lagrange-pontja környékén állítják pályára. Így az űreszköz minimális pályakorrekciók mellett folyamatosan a Nap körül kering nagyjából a Földdel párhuzamos pályán, miközben egy hőpajzs gondoskodik arról, hogy méréseit ne zavarja a Nap által kibocsátott infravörös sugárzás.

Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium munkatársai, Mészáros Szabolcs – aki jelenleg az MTA Prémium posztdoktori kutatói programjának ösztöndíjasa – és Kovács József, a Space Telescope Science Institute (STScI) Ralph Bohlin által vezetett kutatócsoportjával együttműködve, egy színképadatbázist állítottak össze, amely nélkülözhetetlen segítséget jelent majd az űrtávcsövet használatba vevő csillagászoknak. A magyar kutatók az adatbázist alkotó színképeket a Nap jól ismert adatain alapuló modellekből számolták ki.

A kutatók a megfigyelt csillagok valódi színképét összevetve az adatbázisban megtalálható számított értékekkel következtethetnek arra, milyen fizikai és kémiai viszonyok uralkodnak az adott csillagon. Így megbecsülhető a csillag effektív hőmérséklete, a felszínén mérhető gravitációs gyorsulás értéke és a Napéhoz viszonyított kémiai összetétele.

Lényegében tehát a magyar kutatók közreműködésével készített adatbázis segít abban, hogy a csillagászok a James Webb űrtávcső számára kitűzött tudományos célokat megvalósítsák.

További információkat olvashatnak az mta.hu oldalon.

Hozzászólások

A jegesmedvénél is hatalmasabb volt az ősi ragadozó

A jegesmedvénél is hatalmasabb volt az ősi ragadozó

A szakértők elmondása szerint akár másfél tonnás is lehetett, koponyája pedig olyan hosszú volt, mint egy orrszarvúé.

Nem füstöl, mégis dohányzás – Lehet-e égés és füst nélkül is dohányozni?

Nem füstöl, mégis dohányzás – Lehet-e égés és füst nélkül is dohányozni?

A leszokásnál nincs jobb választás azok számára, akik dohányoznak. De tényleg leszokik-e vajon mindenki?

Ő az a csillagász, akinek nevét a legtöbbször ejtjük ki

Ő az a csillagász, akinek nevét a legtöbbször ejtjük ki

Az 1744. április 25-én elhunyt svéd tudós azzal tette halhatatlanná nevét, hogy megalkotta a ma használatos, róla elnevezett hőmérsékleti skálát.

Ne hagyjuk figyelmen kívül a kóros hajhullást!

Ne hagyjuk figyelmen kívül a kóros hajhullást!

Tavasszal és ősszel előfordul, hogy a szokásosnál több hajszálunkat veszítjük el, ám ez a folyamat normál esetben egy-két hét után abbamarad.

Rögzítette az első marsrengést az InSight szonda műszere

Rögzítette az első marsrengést az InSight szonda műszere

Ez az első alkalom, hogy a Marson földrengést detektáltak, így megkezdődhet a marsi szeizmológia korszaka.

National Geographic 2019. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket