Eleonóra, Zelmira, Péter2019. február 21., csütörtök
Tudomány

Kitől tanulnak a kölyökkutyák?

2018.07.06.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Az ELTE kutatói kimutatták, hogy a 8 hetes kiskutyák egy új feladat megoldását nem csak felnőtt fajtársaiktól, de az emberektől is képesek megtanulni.

Fotó: Profimedia

A családhoz kerülő kutyakölyköt egy kihívásokkal teli környezet várja új otthonában, ahol még rengeteget kell tanulnia. Az újdonsült kutyagazdák családtagként tekintenek rá, és igyekeznek rávenni a családi szokások betartására. Jól megalapozott kutatási eredmények igazolják, hogy a kölykök a gazdájuktól is szerezhetnek tapasztalatot.

Az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói jutalomfalatot rejtettek el egy problémadobozban, majd megmutatták a különböző fajtából származó kutyakölyköknek, hogy miképpen kell azt kinyitni. A feladat megoldását a kísérletvezetők, vagy egy előre betanított felnőtt kutya mutatta be. Ezután a kölykökre bízták, hogy mit tesznek.

Fotó: ELTE

„Azok a kölyökkutyák, akiknek volt lehetőségük megtekinteni, amint egy ember vagy egy kutya kinyitja a problémadobozt, sokkal gyorsabban oldották meg önállóan a feladatot, mint azok, akik ilyen tapasztalat híján voltak” – ismertette a legfontosabb megfigyelést Claudia Fugazza, a kutatás vezetője. A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány azt is igazolta, hogy a kiskutyák később is képesek hasznosítani a megszerzett tudásukat. „A kölyköket egy óra múlva újra teszteltük, anélkül, hogy újabb bemutatót láttak volna – folytatta Claudia Fugazza – kiderült, hogy többségük emlékezett a megoldásra, és a korábbi alkalomhoz hasonlóan gyorsan megoldotta a feladatot. A kísérlet bizonyította: már egy rövid szociális tapasztalatról is stabil emléknyom alakul ki egy kölyökkutya elméjében.”

A kutatók azt is vizsgálták, hogy vajon a kölyökkutyák hasonlóan jól tanulnak-e ismeretlen felnőtt kutyáktól, mint anyjuktól. Az eredmények meglepően alakultak, hiszen az ismeretlen kutyáktól tanulva még jobban teljesítettek. „Nagyon meglepődtünk az eredményen, így elhatároztuk, hogy jobban utánanézünk a lehetséges okoknak. Miután összehasonlítottuk, hogy egy-egy kiskutya mennyi időt tölt az anyja által, ill. az idegen kutya által bemutatott feladatmegoldás megfigyelésével, kiderült, hogy a kiskutyák több ideig nézik az ismeretlen kutyát, mint a saját anyjukat” – mondta Pogány Ákos, a tanulmány egyik társszerzője. „Talán az ismeretlen kutya újdonságként hat a kölykökre, jobban érdeklődnek iránta, és ezért több lehetőségük van tanulni tőle. A fiatal kamaszok is hajlamosabbak a sokat látott hírességektől és sztároktól ellesni a szerepköreiket, viselkedésüket, mint a tulajdon szüleiktől” – tette hozzá mosolyogva Pogány Ákos.

Ha gyakorlati szempontból tekintünk ezekre az eredményekre, akkor egy új tanítási, kiképzési módszer lehetősége is felvetődik. „A kölyökkutyák szociális tanulási képességeire is lehetne alapozni, amikor kutyakiképzésről van szó” – érvelt Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék tanszékvezetője. „Kutatásunk rámutat arra, hogy ez lehet a legkönnyebb és legtermészetesebb módja annak, hogy megtanítsuk őket valamire: egyszerűen megmutatjuk nekik, hogy mit hogyan kell csinálni, majd pedig bátorítjuk őket.” Persze, a szobatisztaság kérdése talán azért kivételt képezhet ez alól.

Hozzászólások

Zsákállatok segíthetnek felmérni az óceánok műanyagszennyezettségét

Zsákállatok segíthetnek felmérni az óceánok műanyagszennyezettségét

Egy apró, mindössze tenyérméretű tengeri állat segíthet felmérni az óceánok műanyagszennyezettségének mértékét.

Sok országban a század végére legyőzhetjük a méhnyakrákot

Sok országban a század végére legyőzhetjük a méhnyakrákot

Ausztrália lett az első ország, ahol sikerült felszámolni a betegséget, egy új tanulmány szerint pedig 2100-ra a világ nagy részéről kiszorítható a méhnyakrák.

A tudományos alapkutatások hasznosulása a hétköznapokban

A tudományos alapkutatások hasznosulása a hétköznapokban

Az alapkutatás esetében gyakran fölmerül a kérdés: Mi ennek a haszna?

Az adatok riasztóak, de szűrővizsgálatokkal megelőzhető a baj

Az adatok riasztóak, de szűrővizsgálatokkal megelőzhető a baj

Ugrásszerűen megnőtt a bőr daganatos elváltozásainak gyakorisága az elmúlt egy évtizedben, ezen belül a legsúlyosabb, a melanoma előfordulása.

Szemünk láttára hullik szét az ég egyik legismertebb csillagcsoportja

Szemünk láttára hullik szét az ég egyik legismertebb csillagcsoportja

A Gaia űrteleszkóp megfigyelései alapján a Tejútrendszer tömegvonzása miatt két irányba indultak meg a Hyadok csillagai.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket