Hedvig, Ignác, Rudolf2019. október 17., csütörtök
Balogh Boglárka Afrika blogja

485 kilométer, 14 óra buszút Ugandában

2016.02.26.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

Vita nélkül az egyik legérdekesebb de egyben legelborzasztóbb dolog Afrikában a távolsági buszokon való közlekedés.

Biztos vagyok benne, hogy minden hátizsákos utazónak van egy horrorisztikus sztorija, amit legalább olyan lelkesedéssel mesél el, mint a háborúban megsebesült katonák hegeik történetét. Utazásaim alatt én is kivettem jócskán a részemet ezekből a felejthetetlen eseményekből: többszöri kerékcsere, vagy csak egyszerűen az éjszaka közepén történő lerobbanás, büdös hal vagy rothadó fél disznó a kalaptartóban, fegyveres rendőrök fenyegetőzése, valakinek a keze a táskámban, míg véletlenül elalszom, gyerekek, felnőttek, jószágok az ölemben, zsákok a lábam alatt és még sorolhatnám.

Kitodo város

De kétség kívül a Kotidóból Kampalába tartó 14 órás út minden eddigi élményt felülmúlt. Uganda északi régiójából a legközelebbi városba, Sorotiba délután már egyáltalán nem megy busz. Kampalába naponta egyszer indítanak, azt is este 7-kor, így a 14 órásnak ígérkező utat éjjel kell megtennem.

Tisztában vagyok vele, hogy az itteni vezetési stílusnak, a járművek és az utak minősége miatt, túlzás nélkül mondhatom, nappal is minden utam az utolsó lehet, nemhogy éjszaka, de nincs más választásom, így ezzel indulok a fővárosba. Szerencsére a marhapiac és a karamojong törzs meglátogatása után túl fáradtnak érzem magam ahhoz, hogy a kényelmetlenségek miatt aggódjak, bár illúzióim nincsenek, eleget ültem már buszon a négyhetes afrikai tartózkodásom alatt. Hat órára kisétálok a buszmegállóba, tudom, az elsők között kell lennem, ha elfogadható helyen, azaz a dupla ülésen szeretném tölteni az éjszakát, mert a hármasok olyan szűkek, hogy képtelenség kibírni fészkelődés nélkül akár egy órát is.

A magas, kék buszt, aminek az eleje drótokkal van megszerelve, már vagy tízen körbeveszik, ebből négy fiatal anya, mindegyik két-három gyerekkel. Míg ők a hatalmas gabonás, krumplis, kukoricás zsákokat pakolják a busz oldalának csomagtartójába, én felmászok, és leülök az egyik bordó mintás, fehér műanyagvédővel borított, agyonkopott dupla ülések egyikére. Táskámat betuszkolom az ülésem alá, és várakozom. Az anyák lassan felszállnak a gyerekeikkel, elfoglalják mellettem és mögöttem a hármas sorokat, chapatit falatoznak, meg kólát vesznek az ablak alatt álldogáló árusoktól. A busz lassan megtelik emberekkel, egy jól öltözött városi nő egyik kezében ridikül a másikban két csirkét tartva mellém ül le, majd meggondolja magát, és inkább az előttem lévő helyre pakol. Az összekötözött csirkéket benyomja az ülés alá, de úgy, hogy ha ki akarom nyújtani a lábamat, akkor a szárnyasokra kell lépnem. Még több ember száll fel, újabb csirkék érkeznek, ezek most gazdáikkal mögém ülnek le.

Fél hétre a busz teljesen tele lesz, sőt lassan másfélszer annyian vagyunk a járaton, mint amennyi egyébként szabályos lenne. A csomagokat, amik nem fértek a kalaptartóba az utasok már a busz folyosójára pakolják, így ha valaki le akar szállni előbb a gumiabroncsok, zsákok és ládák hadán, valamint egy legalább másfél méteres szárított halon kell átvergődnie. Igaz, még van harminc perc az indulásig, a sofőr a biztonság kedvéért már beindítja a motort, és folyamatosan járatja, amíg el nem indulunk.

Elhúzom az ablakot, ami egy részen repedezett és ujjnyi vastagon áll rajta a vörös por, de valami levegőre szükség van, fejemet a koszos támlának hajtom, és türelmesen várom, hogy mikor indulunk már el végre. A csirkék a lábam előtt verdesni kezdenek, az egyiknek a csőre pont a lábfejemnél van. Miután mindenki elhelyezkedett, lassan indulhatunk. Utolsó pillanatban még egy állig felfegyverzett, rendőrruhás férfi is felszáll, de a középen elhelyezett zsákok miatt képtelen a busz hátuljába, az egyetlen üresen maradt helyre eljutni. Először csak fejcsóválva utasítja rendre a csomagok tulajdonosait, hogy nem éppen veszélytelen így tárolni a holmit, aztán végül heves vita alakul a rendőr és a csomagok tulajdonosai között. A fejem előtt hadonászik az egyik férfi, a másik elöről ordibál, a végén aztán az utasok mind beleszólnak a veszekedésbe, cibálják a csomagokat, a könnyebbeket egymás felé hajigálják. Nem bánnám, ha lecsendesednének, mert nem érzem magam túl kényelmesen egy gépfegyveres rendőr mellett, akiknek úgy látszik, semmiféle tekintélye nincs. Végül a buszsofőrnek meg a vele utazó jegykezelőnek kell a vitatkozókat szétválasztani.

Miután mindenki a helyére került, most már tényleg indulunk. Búcsút mondok Kotidónak, és alig várom, hogy másnap legyen. De a busz nem megy még tíz métert sem, és máris fékez. Újabb utasok szállnak fel, ezeknek már csak állóhely jut. Ezt legalább ötször megismételjük. Ugandában olyan, hogy buszmegálló nincsen, így mindenki ott száll fel, ahol éppen tetszik neki, és a világért sem sétálna még tíz métert sem, hogy a járműnek ne kelljen félperceként megállnia.

A törött üvegen át bámulom a naplementét. A száraz táj most hirtelen vörösbe gyúl, a szalmatetős házikók lángra kapnak a lenyugvó sugarak gyűrűjében, majd lágy fényben folynak le róluk a vibráló színek. Hatalmas porfelhőt húzva magunk után száguldunk a földúton, az ablakon beszűrődő fényben jól látszanak az apró szemcsék, amik szúrják az orromat, mikor levegőt veszek. Az esőzés kráternyi kátyúkat hagyott, amik most kiszáradva életveszélyessé váltak, ám a buszsofőrt ez egyáltalán nem izgatja, mert úgy hajt, hogy minden egyes alkalommal azt hiszem, hogy a tengelyek azonnal ripityára törnek. A fejem ugrál a támlán, behunyom a szememet. A útitársam elnyomva egy ízes szitkot hirtelen ugrik egyet, a mellettünk párhuzamosan ülő fiatal nő ugyanis lehányta a cipőjét, mégis úgy tesz mintha semmi sem történt volna. Nem merek felröhögni, hisz én is lehettem volna az áldozat, így inkább felajánlom ivóvizem egy részét.

Szeretném élvezni az ugandai naplemente minden szépségét, így visszafordulok az ablakomhoz, de szemem sarkából látom, hogy egy fiatal, rikító kék inget viselő férfi Bibliával a kezében feláll, a busz közepére sétál, és zengő hangon prédikálni kezd. Ugandában hatalmas hittérítési propaganda, jól öltözött kosztümös férfiak és nők az utcán állva ordítozva hirdetik igét, háborodottak hadonásznak, és azzal fenyegetőznek, hogy a hitetlenekre betegség, szegénység és kárhozat vár. Utastársaim unottan bámulnak a fiúra, és egy árva szó nélkül hallgatják végig a lassan húsz percesre nyúló, érzelmektől túlfűtött előadást, ahol a teátrális elemek minden formáját sikerül felvonultatni. Egy ponton olyan hangosan ordít a férfi, hogy összerezzenek. Az ugandaiaknak teljesen normálisak az effajta patetikus jelenetek, egyedül én találom megdöbbentőnek az egészet, arra gondolva, hogy mit szólnának a magyar utasok, ha a villamoson vagy buszon hasonló eset történne. Meg kell hagyni, a fiatal férfinek színpadon lenne a helye, olyan átéléssel üvölti az idézeteket Márk meg János könyvéből arról, hogy mindannyian elkárhozunk, ha nem az igék szerint élünk. Becsukom a szememet, de a prédikátor hangja így is gondolataim közé hatol, ráadásul következő mondatát, úgy hiszem, nekem címezi: „Ne csukjátok be szemeiteket az Isten szolgája előtt”

Legalább tízszer elismétli, ha házasságunk bajban van, ha pénzügyi gondokkal küzdünk, ha nem kapunk promóciót, vagy üzletünk nem profitál, az Istenbe vetett bizalom az egyetlen út. Húsz percig levegővétel nélkül próbál mindannyiunkat meggyőzni gondolatainak igazságáról, majd mikor befejezte, megjegyzi, hogy aki segítségben reménykedik annak magának is segíteni kell. Természetesen őt, méghozzá egy kis pénzzel.

Egy falu utcája az esőzés utáni mély vájatokkal.

Miután ez a műsorszám is lement, még megállunk egy gyors mosdó erejéig, aztán indulhatunk tovább. Megvárom, hogy a jegykezelő elérjen hozzám, és kifizessem a jegyet, abban bízva, hogy hamarosan ülve képes leszek elaludni. Ám ahogy a jegykezelő a busz hátuljába ér, mozgolódás támad, a hangzavarból egy gyermek keserves sírása hallatszik csak. Mindannyian forgolódunk, ki az, mi történt. Emberek kiabálnak a sofőrnek, hogy azonnal állítsa meg a buszt, mert a kisfiú, aki folyamatosan zokog, egyedül utazik, az anyja lenn maradt, amikor megálltunk. A jármű hatalmasat fékez, az egyik csirke a lábam alá csúszik, hangosan kotkodácsol, én meg bosszankodom, hogy hagyja már abba, mert a gazdája úgy néz rám, mintha legalábbis elvágtam volna ennek a szerencsétlen állatnak a nyakát. Hamar kiderül azonban, hogy a mezítlábas, hét év körüli kisfiú valóban egyedül utazik. Nem mond mást, csak zokogva azt hajtogatja, hogy ne szállítsák le, ne vigyék haza, Kamapalába akar menni koldulni. A mellette ülő rendőr azonban hajthatatlan, és a négyórányira lévő Sorotiban át kívánja adni a gyermeket a helyi szerveknek. Az utasok egy darabig nem adják fel, kérdezgetik a kisfiút, mi történt, de ő nem hajlandó senkinek semmit mondani, csak ül magába roskadva, fejét kezébe hajtja, és megállíthatatlanul sír. Egy idő után aztán mindenki megfeledkezik róla, hangos nevetés hallatszik, muzsika szól valakinek a telefonjáról, az emberek a közelgő választásról beszélgetnek, nekilátnak a másfél méteres szárított halnak, és cseppet sem érdekli őket a kisfiú tovább. Úgy tűnik én vagyok az egyetlen aki feldúlva hallgatja a keserves zokogást.

Nyomorban élő gyerekek Uganda távoli vidékén.

Ugandában a mai napig érezhető Joseph Kony, az Úr Ellenálló Hadseregének, azaz a Lord Resistance Army vezetőjének a jelenléte: harminc éve tartja rettegésben Ugandát. A magát spiritisztának és médiumnak tartó Kony Isten nevében akarta először megdönteni az 1986-ban hatalomra került (és Ugandát jelenleg is kormányzó) Museveni-kormányt, ám új seregével saját törzse ellen fordult, civileket ölt és kínozott meg, gyerekeket rabolt el otthonaikból, akiket gyakran szüleik leölésére kényszerített, majd katonákat, szexrabszolgákat faragott belőlük. A nemzetközi beavatkozás ellenére Kony még mindig szabadlábon van, székhelyét Ugandából Szudánba és Kongóba tette át. Az utána maradt terror sokakat taszított nyomorba, árvaságba, így a buszon velem utazó kisfiúk sorsa mindennapos az északi régiókban.

Kampala kora reggel

A következő négy óra eseménytelenül telik el, de képtelen vagyok aludni. Próbálom nem elképzelni, mi elől menekül a még mindig zokogó kisgyermek, akire már senki nem figyel. Vajon mióta nem evett? Szeretnék mellé ülni és megvigasztalni, de tudom jól, idegenkét semmit sem tehetek. Sorotit elérve megáll a busz, a fiút a rendőr előre kíséri, de a csomagokon nem tudnak átlépni, így megállnak az én ülésem mellett. Kikapom a táskámból az összes ételt, amit magammal hoztam, és szó nélkül a megilletődött gyerek kezébe nyomom. Leszállnak a buszról, és elnyeli őket a sötétség.

Kampaláig ezután már semmi említésre méltó nem történik. Kora reggel érkezem, de a város már rég talpon. Besétálok a benzinkút melletti mosdóba, ahol a vidékről érkezők már sorban állnak. Megnyitom a csapot, megmosom az arcomat, és elmerülten nézem a kagylóban örvénylő vörös koszt, ami az utazás során ragadt rám, közben eszembe jut: Vajon hol van most a kisfiú?

Hozzászólások

Búcsú Afrikától

Búcsú Afrikától

Négyhónapnyi afrikai utazás és közel ötvenezer kilométer megtétele után hazafelé visz a repülő.

Éden lehetne: Mozambik

Éden lehetne: Mozambik

A nap kellemesen tűz a Mozambik keleti féltekén elterülő kis halászfalu, Tofo felett.

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

A Krüger Nemzeti Parktól mintegy két és fél órányi autóútra lévő oroszlánfarmok egyikére tartok éppen.

Vagány nők az orvvadászat ellen

Vagány nők az orvvadászat ellen

A Krüger Nemzeti Park egyik zsúfolt piknikparkjában ülök éppen, elmerülten bámulom, ahogy az éjszakai vadászatról hazatérő denevérek fenn csüngenek a kávézó fagerendái közt.

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

A Krüger Nemzeti Park kempingjében egyedül a mi sátrunk és autónk áll a fákkal, bokrokkal körbevett tisztáson.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket