Bence, Róza, Szidónia2019. augusztus 23., péntek
Balogh Boglárka Afrika blogja

Vendégségben a bálnák nyári lakóhelyén

2016.04.25.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

Beülök a kétszemélyes kajak elejére, erősen megragadom a lapátokat, és miután partnerem is beszállt mögém, egyenletesen evezni kezdek.

Túravezetőnkkel, Tracyvel és a velünk tartó másik csónakban ülőkkel haladunk a nyílt tenger felé. „Nem szoktunk 5-6 kilométernél messzebbre kerülni a parttól – mondja a mosolygós szőke instruktor, mikor beérjük -, de ma reggel, bár még nincs szezonja, bálnákat láttak a közelben. Ha gondoljátok, megkereshetjük őket.” Mindannyian bólintunk. „Persze semmit nem ígérhetek, de tartsátok nyitva a szemeteket, nem csak bálnákra de teknősökre, vad delfinekre, fókákra és méteres halakra is vadászunk.”

Messze van még míg a nap a vízre készül ereszkedni, így kitartóan, rendületlenül evezünk, kényelmesen szeljük a tengert, melynek tükre olyan sima, mintha egy csillogó selyemlepedő lenne kifeszítve, csak lapátjaink hagynak maguk után apró örvényeket a kristályos habokban.

Alig jár még ötre, amikor a fokvárosi Kaskazi Kayak kölcsönzőjébe tévedünk. Gyönyörű naplemente ígérkezik, a szél is csendes, úgy döntünk útitársammal, hogy utolsó, Fokvárosban töltött délutánunkon vízre szállunk.

Negyed magunkkal és Tracy-vel, a kölcsönző egyik tulajdonosával indulunk a kikötő felé. Míg a homokos parton a felszerelésekkel és az úszómellényekkel bajlódunk, Tracy a korábbi élményeiről és az üzletről beszél. Ahogy meséli, a férjével, Arthurral 2006. márciusában vették meg a már egyébként is jól működő, kiváló minőséget előállító Kaskazi kajak céget, illetve azt a kis bemutatótermet, ahonnan a túránkat indítottuk.

Arthur gépészmérnökként először egy multi cégeknél helyezkedett el, de a természet és a víz iránti szeretete mindig is a tengerhez húzta, így amikor a gyár eladóvá vált, azonnal léptek. Ma már ő felel a kajakok megtervezéséért és kivitelezéséért, míg Tracy, aki korábban jóga oktatóként és edzőként dolgozott tartja a kapcsolatot a megrendelőkkel, és maroknyi csapatával meg a turistákkal is ő megy ki minden nap a tengerre.

Már jó másfél órája evezünk, de néhány ezüsthasú halat leszámítva eredménytelennek tűnik az utunk. Váratlanul halk neszt hallok, azonban mire a hang irányába fordulok, csak fehér buborékok kavargó halmát látom a vízen. Belemerítem a lapátomat a tengerbe, úgy érzem valamit megérintettem. Hirtelen egy meglepődött fóka emeli ki kerek fejét a vízből velem szemben, egy pillanatig kíváncsian méreget, majd alábukva közvetlenül a hajó mellett eltűnik a mélyben.

Ezután csaknem természetfölötti nyugalom borul a tengerre, a napfény csillogó tükörfénye a vízen aranyujjnak látszik, a halkan osonó hullámok, amiket kajakunk ver, lágyan, suttogva hömpölyögnek a mélységes csendbe. Hátrapillantok, a partból és a kékesszürke Asztal-hegyből csak egy vastag csíkot látni, de Tracy nem adja fel, tudja, mit keres.

„Mi csak right whale-nek vagyis megfelelő bálnáknak hívjuk őket, legismertebbek a déli simabálnák (Eubalaena australis)  Fokváros partjaihoz érkeznek szaporodni minden júliusban”- mondja és pihenésképpen hátradől a kajakban, de szemét nem veszi le a tengerről.

„A déli bálnák az Antarktisz körüli vizekben töltik a nyarat, ahogy ma is, itt táplálkoznak, és vastag zsírréteget növesztenek. Ez a zsírréteg kiváló hőszigetelő, amikor hideg vizekben úsznak, valamint rendkívül jó tápanyagraktár is a vándorlásuk során, viszont más bálnákkal szemben, az elejtés után emiatt a rendkívül vastag zsírréteg miatt a vízfelszínen maradtak, így a bálnavadászok könnyedén a partra tudták húzni őket. A régi időkben a bálnazsír és az állkapocsban elhelyezkedő szila keresett árucikk volt. Az előbbit gyakran használták utcai lámpákhoz, vagy kenőanyagként, míg az utóbbiból fűzőt, ostorokat, esernyőt készítettek. Egyetlen bálna szilái fedezték a vadászat minden költségét.”

Tracy hirtelen elhallgat, tapasztalt szeme észrevesz valamit a távolban. Egy pillanatra leteszi a lapátot, kezével árnyékot vet az arca elé, és némán figyeli a sötétlilába forduló tengert. Legalább 8-1O kilométerre vagyunk a parttól, érzem a vállamban a jóleső fáradságot, amit az evező munkája oltott bele.

Tökéletes csend üli meg a tájat, ide már a sirályok rikoltása sem ér el, néhány fekete madár köröz csak, rácsapva a vízre zsákmányt remélnek. Feszülten hallgatózunk, és várunk. Lenézek a tengerre, átlátszó, tenyérnyi medúzák lebegnek a kajakunk mellett, testüket sárgára festi a nap megszűrt fénye. Hirtelen mély mordulást hallok, a hang végigfut a vízen, majd egy másik dallam gurgulázva felel, aztán meg egy és még egy avatkozik bele a beszélgetésbe.

„Bálnák!” – kiáltja Tracy izgatottan. Körbefordítom a fejemet, de semmit nem látok, bár az újabb mordulás nem jöhet messzebbről, mint 1OO méter. Most már a kajakot is megfordítom, és akkor váratlanul meglátom. Egy hatalmas, magányos vízsugár szökik velem szemben az égbe, amit mellettem és mögöttem újabbak és újabbak követnek. Mindannyian kapkodjuk a fejünket, forgolódunk a kajakkal, Tracy hangosan nevet, előveszi a fényképezőgépet. Lelkesedése ránk is átragad és hangosan, egymás szavába vágva kiabáljuk, hogy 36O fokban körbe vagyunk véve lubickoló, beszélgető déli simabálnákkal!

A távolban két nagy, fekete tömeg bukkan fel lomhán, és egyre magasabbra emelkedve bontakoznak ki a kékségből, a bálnák teste úgy csillog, mint a tömör márvány, amit enyhe eső permetez. Halak ugrálnak ki mellettem a vízből, izgatottan bukfenceznek új utakat keresve. Egy bálnanéző turista hajó éppen beúszik a látószögünkbe, az önfeledten kiabáló utasok hangja hozzánk is elhallatszik.

„Ez a család, ami hét főből áll, már egy jó ideje itt tartózkodik Fokváros térségében, szinte minden nap találkozunk velük. Messze vannak, nem látszik jól, de az állatok torka és hasa – szemben a barázdás bálnákéval – teljesen sima és fekete, a testük rövid, zömök, hasukon fehér foltok lehetnek, és a fejük a teljes testhossz egynegyedét adja. Bár hatalmasaknak és behemótoknak tűnnek, a látszat ellenére hihetetlenül hajlékonyak, és lenyűgöző akrobatamutatványokra képesek. Nézzétek, mit művelnek!”

Az egyik bálna velem szemközt oldalára fordulva paskolja a tengert, a másik orrlyukain V alakban fújja ki a párás levegőt hatalmas szökőkutat keltve. Bár gyakran előfordul az is, hogy kivetődnek a vízből, majd nagyot csobbanva hanyatt zuhannak vissza, ezt most nekünk nem mutatják meg.

A biológusok szerint nem könnyű meghatározni a simabálnák életkorát, amikor elpusztulnak, mert nincsenek fogaik. Úgy becsülik, hogy legalább 65 évig élnek. Az egyik óriás most éppen merülni készül, fehér aljú farkát egyenesen fellöki a levegőbe, egy pillanatig remegve kitartja, majd hangosat csapva vele a felszínre jó 2O percre eltűnik a szemünk elől a mélybe. Újra gurgulázást hallok, mintha a lassan hullámzó tenger beszélne, de érdes, dörmögő hangjukon csak a bálnák énekelnek.

A nap ráérősen nyugodni tér narancsot festve az ég tövére, de lemenetében megunja a vásznát, és rózsaszín olajat fröccsent a tengerre, amit lágy fodrokban küld felénk.

Láttam már annyiféle naplementét, de az ember képtelen betelni vele, hisz órákig hallgatná a bálnák beszédét, bámulná a felszín alatt ficánkoló halak megvillanó hátát, gyönyörködne egy-egy madár tarka tollazatában, a lassan születő éjszakák csillogásában és a halkan búcsúzó alkonyatok fényárjában.

Visszaevezve Fokváros felé nesztelenül beleúszunk csónakunkkal a lágy napba, aminek erőtlen sugarai árnyékot vetnek a kajakra és a lábamra.

Eltűnődve nézem a lapátomon végigfolyó sós tengeri könnyeket, a szél most feltámad kicsit, megborzongok. A házakban és az utcákon a lámpákat már felkapcsolták, apró csillagokként terülnek el velem szemben a horizonton. Mire partot érünk, már teljesen besötétedik.

Hozzászólások

Búcsú Afrikától

Búcsú Afrikától

Négyhónapnyi afrikai utazás és közel ötvenezer kilométer megtétele után hazafelé visz a repülő.

Éden lehetne: Mozambik

Éden lehetne: Mozambik

A nap kellemesen tűz a Mozambik keleti féltekén elterülő kis halászfalu, Tofo felett.

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

A Krüger Nemzeti Parktól mintegy két és fél órányi autóútra lévő oroszlánfarmok egyikére tartok éppen.

Vagány nők az orvvadászat ellen

Vagány nők az orvvadászat ellen

A Krüger Nemzeti Park egyik zsúfolt piknikparkjában ülök éppen, elmerülten bámulom, ahogy az éjszakai vadászatról hazatérő denevérek fenn csüngenek a kávézó fagerendái közt.

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

A Krüger Nemzeti Park kempingjében egyedül a mi sátrunk és autónk áll a fákkal, bokrokkal körbevett tisztáson.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket