Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Balogh Boglárka Afrika blogja

Afrikai madármentők

2016.04.29.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

Kissé késve érkezem a bemutatóra, így gyorsan megváltom a jegyemet, és besietek a ragadozó madarak közé.

A repülő sast ábrázoló bronzszobornál balra kanyarodom, elhaladok a baglyok mellett és határozattan elindulok a röptető felé. Mintha valami szürke tömeg mozdult volna meg, de a káprázat hirtelen eltűnik. Egy pillanatra azt hiszem, csak képzelődöm, ám a jelenség újra megismétlődik. Megtorpanok, és visszanézek a bejárat felé. Egy majdnem kilencven centiméter magas vitézsas, Afrika legnagyobb termetű sasfaja, ami egy kisebbfajta antilopot is képes elragadni, néz el mellettem a távolba. Magányosan áll acélszürke tollruhájában, fején kis bóbitát visel, mozdulatlan, mint valami szabadságra vágyó, fehér hasú bálvány, csak abban a szigorú tekintetű, nagy, rikító sárga szemében parázslik az élet. Egyebe meg sem mozdul. Aztán váratlanul kinyújtja irtózatos, majd’ két méteres szárnyát, lelép a kertjében felállított ülőrúdról, akkor veszem csak észre, hogy a lábai meg vannak kötözve. De ő ügyet sem vet rá, lassú, kimért mozdulatokkal, hangtalanul járkálni kezd körbe-körbe a füves talajon. Hirtelen megáll, sárga szemét maga elé mereszti, majd szárnyaival újra és újra csap egyet, míg végül elunja a tornát, és visszanyerve szigorú, fölényes ábrázatát, nagy komolyan visszaugrik az ülőrúd tetejére.

Vitézsas

A Sas Érintése nevű non-profit szervezetet, ami a sérült vagy elkobzott madarak rehabilitációjával, élőhelyük megőrzésével, a helyiek oktatásával és ökoturizmussal foglalkozik Hank and Tracy Chalmers álmodta meg 2001-ben a Dél-afrikai Köztársaság egyik legfestőibb területén, a Fokvárostól délre fekvő farmon.

Gyöngybaglyok is vannak a lakók között.

Hank öt éves lehetett, amikor élete első madarát a kezében tartotta, édesapja ugyanis az ország elismert solymászai közé tartozott. Mire a kisfiú betöltötte a nyolcadik életévét, tagadhatatlanul a ragadozó madarak szerelmesévé vált. Sok évvel később, ő és felesége, Tracy úgy döntött, hogy aktívan is részt kívánnak venni a hazai fajok védelmében azzal a céllal, hogy a veszélyeztetett dél-afrikai ragadozó madarakat megőrizzék a jövő generációinak. Azóta nem csak a rehabilitációs központban, de otthonukban is mindenféle állat megfordult már, és három gyermekük olyan környezetben nőtt fel, ahol a sérült tarajos sülök, a szurikáták, a sasok és ölyvek mindennapos vendégek.

Az utóbbi 15 évben a centrum nem csak az állatok rehabilitációjával foglalkozik, de mára az ország legnépszerűbb oktatóközpontjává vált. A házaspár ugyanis külön hangsúlyt fektet a fajok közönséggel való széleskörű megismertetésére. Ahogy mondják, az a generáció, amely megszereti és tiszteli a környezetét illetve annak állatvilágát, olyan felelősségteljes felnőttekké válnak, akik képesek lesznek tudatosan ügyelni a világra.

Mire beérek az oktató részlegbe a szülők és gyerekek már katonás sorban ülnek, Mike a madártréner éppen egy baglyot mutat be, majd repteti.

„ A solymászat minden bizonnyal az egyik legősibb formája a madarakkal való együttlétnek-   mondja, míg én halkan helyet foglalok az egyik pad szélén a kíváncsian bámuló gyerekek mellett –  Külön tudományág a ragadozók kiismerése, a nevelésük és különösen rehabilitációjuk nagy tudást, sok időt, elszántságot, fanatizmust igényel. De a solymász madara soha nem válhat házi kedvenccé, amelyet a szépsége miatt tartanak! Mi, itt a központban nem csak az állatok megmentésén, de a természetbe való visszaszoktatáson is minden nap keményen megdolgozunk. 24 órás segélyvonalat működtetünk, így nem egyszer fordult már elő, hogy az éjszaka közepén kellett elindulnunk a sérült, vagy beteg állatokért, de sok példány érkezik a természetvédelmi hivatal által lefoglalt illegális zsákmányokból is. Így vettük pártfogásba az egyik legelső lakónkat a kígyászkeselyűt is, ami gólyaszerű lábainak egyikét annyira összeroncsolta, hogy sajnos amputálni kellett” – mutat Mike a hozzánk legközelebb eső nyitott ketrecek egyikére, ahol a különös narancssárga pápaszemet viselő madár párjával sántikál. Tarkójának ritkán álló, megnyúlt, fekete tollai egy 19. századbeli titkár pennájára hasonlítanak, innen ered másik elnevezése, a titkármadár.

Titkármadár

Mike most egy pillanatra eltűnik, baglyát a ketrecébe zárja, majd egy fiatal ölyvet hoz elő. „Ő Atlasz – emeli a magasba a kezén egyensúlyozó madarat. Az ölyv ugyan gyűrűt és egy vékony, rövid madzagot visel a lábán, de ezt leszámítva teljesen szabadon van.

„Fiókaként érkezett hozzánk- mondja Mike – a szüleivel nem tudjuk,mi történhetett. Nézzétek meg jól, ez a fajta ragadozó madár nagyon egyszerűen felismerhető a tollazatáról. A felnőtt példány szinte teljesen sötét, farka rézszínű, az elsődleges repülési tollai feketék, míg a másodlagosak tört fehérek árnyas szegéllyel. Az áll és a torok gesztenyébe hajlik, míg a madár lába és az alsó szárnyfedők gazdag vörösek.”

Mintha az ölyv értené, hogy róla beszélünk, fekete-fehér szárnyát szélesen kitárja, büszkén kihúzza magát trénere kesztyűs kezén, és felénk fordulva mutatja meg különleges tollazatát.

„Ahogy egy madár megérkezik a centrumba, alaposan megvizsgáljuk az általános állapotát- magyarázza Mike, és sétálni kezd Atlasszal a sorok közt. Az ölyv figyelmesen tekint körbe, minden fűben mozduló rovarban zsákmányt remél. – Ha súlyosan sérült vagy mérgezett egyeddel állunk szemben, azonnal a ragadozó madarak ellátásra szakosodott állatorvoshoz fordulunk. Kevésbé komoly esetekben kezdetben karanténban kezeljük az állatokat, majd egyre nagyobb területre kiengedve őket fokozatosan szoktatjuk új környezetükhöz. Ha elhagyott fiókákkal van dolgunk, mint amilyen Atlasz is volt, akkor a legfontosabb először is a kalciumban gazdag étrend, és egy pótanya biztosítása, ez utóbbi jelenthet nevelőszülőket vagy egyszerűen csak egy jól formázott bábot. Csupán akkor lehet szó a szabadulásra való felkészítésről, ha madarunk kellően megerősödött. A teljes rehabilitációs folyamat néhány napot de akár 4 évet is igénybe vehet, költsége pedig fajtától, speciális étrendtől és egészségi állapottól függően R20-tól (4OO forint) és R2000-ig ( 4OO ezer forint) terjedhet. Szerencsére a szomszédos gazdaságok nagyon segítőkészek, így madaraink zavartalanul vadászhatnak, és rengeteg organikus élelmet is kapunk onnan.”

Mike most elővesz a derekára erősített övtartóból egy hosszú madzagon csüngő műegeret, hogy ezzel mutassa be, hogyan készül fel Atlasz a szabad életre. Karját magasba lendítve ad jelt a repülésre, mire az ölyv erős lábaival elrugaszkodik, és hangosat suhintva szárnyra kél. Feltámad a szél, a madár kérlelhetetlenül nyargalja meg a fuvallatot, és szabadságtól megmámorosodva, jó néhány száz méterrel odébb viteti magát. Mike fürkészve utána néz, szemét keze elé emelve árnyékot vet arca elé, majd éles füttyel hívja ölyvét, ám Atlasz eltűnik a faházak mögött, és semmi nem árulja el, hogy visszajön-e egyáltalán.

„ Bár a centrum legfőbb feladatának a ragadozók rehabilitációját tartja – mondja Mike és most már a sípjába fújva szólongatja Atlaszt, ám a madár még mindig sehol – azonban azt a példányt, ami nem áll készen a szabadulásra, vagy nincs jól felkészítve arra, nem lehet útjára engedni, mert nem lesz esélye a túlélésre a vadonban. Az új élet kezdetén a madárnak tökéletes kondícióban kell lennie, és bizonyítania kell, hogy rendelkezik a fennmaradáshoz szükséges tulajdonságokkal. A testtömegüknek például, el kell érnie a vadon élő társaik átlagos súlyát, fáradás és remegés nélkül kell hosszú távokat repülniük, valamint legalább két hétig teljesen önállóan kell gondoskodniuk az élelemszerzésről felismerve a természetes étrendjüket alkotó összetevőket. Ez különösen az olyan egyedeknél fontos, mint Atlasz, amit fióka korától emberek nevelek. De ez még mindig nem elég, hisz tökéletesen hozzá kell szokniuk a természetes éghajlathoz, az erős napsütéshez, az esőhöz, a szélhez, az éjszakai és a nappali élethez, az ott hallott hangokról és állatokról nem is beszélve.

A legfontosabb viszont, hogy a madárnak bizonyítania kell az embertől való függetlenségét: nem könyöröghet élelemért, és nem szállhat állandóan vissza a gondozójára, nem törekedhet arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Atlasz most pont ezt demonstrálja, igaz jó időbe telt, de szerencsére már nem hallgat rám, a gondozója szavára. Fontos azt megérteni, hogy a rehabilitáció alatt álló madarak repülési sebessége még elmarad vadon élő fajtársaikétól. Így csak azért, mert védenceink elérték a természetes környezetükben ilyenkor szokásos függetlenné válás idejét, nem engedhetőek szabadon, ha nem készek egyedül megállni helyüket a kinti világban. A vadon élő madarak mindaddig megkapják a szülőktől a védelmet és a támogatást, amíg szükségük van rá, nincs ez másképpen az emberi kéz által nevelt példányok esetében sem.

Szárnysuhogás szakítja félbe a beszédet, Atlasz köröz a fejünk felett, majd jó húsz méterre tőlünk az egyik fára újra leszáll. Mike a földre teszi a műegeret, és maga után húzva azt, futni kezd a tisztáson át. Az ölyv okos fejét a távolban lassan felemeli, barna szemét a fűben mozgó gumiállatra szegezi, és olyan erővel csap le rá, hogy félig elszakítja a csalira kötött madzagot.

Búcsú Afrikától

Búcsú Afrikától

Négyhónapnyi afrikai utazás és közel ötvenezer kilométer megtétele után hazafelé visz a repülő.

Éden lehetne: Mozambik

Éden lehetne: Mozambik

A nap kellemesen tűz a Mozambik keleti féltekén elterülő kis halászfalu, Tofo felett.

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

A Krüger Nemzeti Parktól mintegy két és fél órányi autóútra lévő oroszlánfarmok egyikére tartok éppen.

Vagány nők az orvvadászat ellen

Vagány nők az orvvadászat ellen

A Krüger Nemzeti Park egyik zsúfolt piknikparkjában ülök éppen, elmerülten bámulom, ahogy az éjszakai vadászatról hazatérő denevérek fenn csüngenek a kávézó fagerendái közt.

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

A Krüger Nemzeti Park kempingjében egyedül a mi sátrunk és autónk áll a fákkal, bokrokkal körbevett tisztáson.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket