Teréz, Aranka2019. október 15., kedd
Balogh Boglárka Afrika blogja

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

2016.05.03.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

A Krüger Nemzeti Park kempingjében egyedül a mi sátrunk és autónk áll a fákkal, bokrokkal körbevett tisztáson.

Mély álmomból hatalmas csörömpölésre riadok. Útitársamra nézek, békésen alszik, semmit nem érzékel a zajokból, én meg feszülten hallgatózom, majd már-már visszafekszem, azt gondolván, csak képzelődtem, amikor valami iszonyatos erővel újra nekifeszül a kerítésnek. Tisztán hallom, ahogy a drót zörögve enged a nyomásnak, majd tehetetlenül meghajlik. Az egyik fiatal fa iszonyatos roppanással derékba szakad, vastag gallyak reccsennek, és tompán puffannak a talajon. Puha léptekkel valami közeleg a sátor felé, de aztán mintha meggondolná magát, egy pillanatra megáll. Minden elcsendesedik, semmi nem utal arra, hogy tomboló látogatónk lenne, de én tudom, hogy valami kint van a sötétben. És akkor a jól ismert hangot meghallom: levelek zizegnek, egy ág megreccsen, és ropogni kezd a fogak alatt.

Megragadom hálótársam karját, majd óvatosan lehúzzuk a sátor cipzárját. Vigyázva kidugjuk a fejünket, és elképedve bámulunk a hatalmas, 4 méteres elefántbikára, amint tőlünk három méterre boldogan legeli a fa leveleit.

Életemben ekkora elefántot még nem láttam, főleg nem szó szerint testközelből, bár a félhold bevilágítja a tisztást, és a kempinghez tartozó nyitott konyha lámpái is égnek, szívem olyan hevesen ver, hogy hallom a dobolást a fülemben. Mindketten tudjuk, hogy a lehető leggyorsabban ki kell másznunk a sátorból, mielőtt a bika rálép, vagy átgázol rajta, mint ahogy azt a kerítéssel tette.

Ez maradt az elefánt után.

Talán furcsán hangzik, de a szavannán az embernek az elefánttól kell legjobban tartania. Felbőszült, hatalmas teste ellenére fürgén ide-oda perdülő bikának semmi köze a békés ázsiai rokonához, főleg ha a lepedőnyi fülét feszesre terpesztve, dühödten kürtölve támad áldozatára.

Egy jó félórát ácsorgunk a szabad ég alatt a csillagok gyűrűjében hol az autónkhoz húzódva, hol abban ülve, arra várunk, hogy a bika végre valahára a kemping másik végében legeljen. Mikor megelégeli a megszokott ízeket, és új fa után néz, sátrunkat úgy ahogy van felkapjuk, és beköltözünk a nyitott konyhába, elbarikádozva magunkat az asztalokkal és a székekkel. Próbálok visszaaludni, de a rágás újra a fülemben hallatszik, a bika most a konyha mögötti bokrot pusztítja, én pedig azon morfondírozom, hogy mit kezdünk majd ezzel az öt-hat tonnás behemóttal, ha a fényár ellenére mégis ismerkedni támadna kedve.

A Krüger park legrégebbi része.

A Paul Krüger által 1898-ban alapított Sabie park kezdetben a vadászatok ellenőrzésére és az ennek következtében számbelileg erősen lecsökkent vadállomány védelmére jött létre, mára a majdnem 2O OOO négyzetkilométernyi területével, kilenc bejáratával, 25OO kilométert felölelő kiépített úthálózatával, és megannyi kempingjével a Dél-afrikai Köztársaság egyik legkiterjedtebb védett helye. Az egykori Sabie térséget, ami a mai nemzeti park déli harmadát foglalja el, az északon kiépített területekkel 1926-ban egyesítették, és egy évvel később nyitották meg a nagyközönség előtt. A park az utóbbi kilencven évben több tíz millió látogatót fogadott, akik a kialakított útvonalakon az egynapostól a többnaposig terjedő szafarin fedezhetik fel a terület kínálta szépségeket.

Alig van még reggel hat óra, de a nap már rég kibújt az éjjeli ágyból vörösen világítva meg a szavanna lapos tetejű fáit, amikor Boris, a túravezetőnk felvesz minket nyitott oldalú szafarikocsijába. Ahogy mondja, vadlesre a kora reggeli és a késő délutáni órák a legalkalmasabbak. Mi aznap elsőként léptük át a nemzeti park Numbi bejáratát.

Nagyon messziről, vadászatból hazatérő oroszlán tompa morgása hallatszik, zsiráfok motoznak a bozótban, elefántok vonulnak valahol benn a fák közt: az afrikai kora reggelek megszokott hangjai vesznek körbe. Ráhajtunk az egyik földútra, bejárjuk a nagy rétséget, kacskaringózunk a sziklák közt, de a szerencse nincs velünk, az első három órában néhány antilopot, madarat és a civakodó páviánokat kivéve egyetlen komoly vaddal sem találkozunk.

Hátradőlve bámulom a magas fákat, reménykedve figyelem a lombokat, hátha egy leopárd éppen ott pihen, de aztán váratlanul alacsonyabb lesz az erdő, az eddig jókora fák embermagasságú bozóttá törpülnek. Lelassítunk, Boris csendre int, mert valami megmozdul a sűrű levelek fonata közt, majd egy orrszarvú lép az úttestre, kicsinye szorosan követi.

Mint valami szürke sziklatömb, úgy áll meg előttünk a hatalmas nőstény, szarva legalább kétszerese a megszokottnak. Fejét kíváncsian felénk fordítja, de vaksi, rövidlátó szemével nem sokat képes a tájból kiolvasni, ráadásul a nemzeti parkokban a legtöbb állat annyira hozzászokott már az ember, különösen az autóval szafarin résztvevő turisták látványához, hogy semmilyen meglepetést nem okoz.

Az orrszarvúkat elhagyva tovább haladunk. Felnézek a fákra, ahol hatalmas keselyűk ülnek kopasz fejüket felborzolt tollaik közé süllyesztve, és várnak. Az egyik most leereszkedik, fut gyorsan pár lépést, majd meggondolva magát újra kitárja szárnyait, és széles árnyékot húzva maga után a reggeli fényben, felrepül.

Gazellák tűnnek fel a láthatáron, kicsinek és fehérnek látszanak a sárgás fényben, majd messzebb egy csapat zebra is kibontakozik a zöld bozót előtt. Lesétálnak a meredeken, és óvatosan körbepillantva a tóhoz ügetnek. A zebrák felé hajtunk, és percekig nézzük, ahogy az állatok ott állnak az itatónál felütött fejjel, figyelve, orrlyukaikkal a levegőt ízlelgetik, fülük kifeszül, hogy meghallják az első hangot, amitől a bozótba vágtatnak. De szerencséjükre semmi nem történik, így egy kivételével mindannyian lehajtják karcsú nyakukat a vízre, és vigyázva isznak belőle.

Felkapaszkodunk egy kis emelkedőn, és a bokrok között folytatjuk utunkat tovább. A bozót itt olyan sűrűre nőtt, hogy semmit nem látni, mi lakik közte. Végül kijutunk egy füves tisztásra, a fák árnyékában haladva Boris lassan hajt, nehogy szem elől tévesszünk valamit. Óvatosan kémlel a prérin át, a látványhoz szokott szemével végigpásztázza a túlsó oldalt, megállítja a kocsit, majd távcsővel kutatja a tisztást. Újra megindulunk, óvatosan kerülgetjük a varacskos disznók odúit, mikor túravezetőnk hirtelen a fékre lép.

„Hiénák!” – fordul felénk izgatottan. Akkor veszem csak észre a tőlünk alig másfél méterre fekvő, terebélyes fa árnyéka alatt pihenő ragadozók kupacát.

„ Micsoda szerencsénk van – lelkendezik még húsz év szafarizással töltött év után is Boris. – Ilyen közelről hiénákat a vadonban soha nem látnátok, mert főleg éjszaka aktívak, csapatban vadászva akár fiatal orrszarvúakat, zsiráfokat, de kifejlett nőstény oroszlánt is elejthetnek. Gyönyörű állatok, és mennyi a tévhit övezi őket!”

Ránézek az előttem zavartalanul elterülő klánra. Az egyik mellső lábát arca elé rakja, így takarva ki a reggeli nap bántó sugarait. Sokakkal ellentétben én mindig is különlegesnek láttam a medve és kutya keverékének tetsző, kerek fülű, foltos testű hiénát.

„ Nézzétek meg őket! Mindegyik hímnek tűnik, igaz? – mutat Boris a hátsó felüket villantó ragadozókra. Pedig legtöbbjük nőstény, akár 😯 kilót is nyomhatna, és nem csak nehezebbek a hímeknél, de jóval agresszívebbek is, ráadásul a tesztoszteron szintjük is magasabb. Klitoriszuk ugyanúgy néz ki, mint a hímek nemi szerve, sőt megtévesztésként erektálhat is; ezért az ókorban hermafroditáknak hitték őket. Külső jegyek alapján csak a szakértők tudják elkülöníteni a nemeket. Maga a párzás sem egyszerű feladat, csak megfelelő szögből és testtartásban lehetséges. Szociális csoportokban élnek, amiket a rokon nőstények uralnak; gyakorlatilag az összes hímmel szemben dominánsak.”

Egy orrvadászokat kereső járőrautó lassít le mellettünk, Boris vált a sofőrrel néhány szót, de szerencsére előző este nem történt semmi említésre méltó, és a park drónjai sem észleltek gyanúsat. Ahogy a vadőr újra a gázra lép, a hozzánk legközelebb eső hiéna lustán felemeli a fejét, álmosan ránk néz, majd mintha ott sem lennék, visszahelyezkedik ugyanabba a pozícióba, amiből az előbb felzavarták.

„Sajnos sok más fajhoz hasonlóan a foltos hiéna rossz híre is a túlzásokkal teli folklórból és  mitológiából ered – mondja Boris. Nem egy ázsiai és afrikai kultúrkörben ábrázolják gyávának, megvetendőnek, dögevőnek, olyan pokoli fajzatnak, ami sírokat ás ki és tetemeket rabol el, holott valójában élelmüket 95 százalékban vadászat során szerzik. Tanzániában a mai napig a boszorkánysággal hozzák őket összefüggésbe, mert a helyi gyógyítók az állatok csontjait és szerveit használják fel a kuruzslásuk során.

A hiedelem ellenére a hiéna rendkívül kíváncsi és intelligens. Igen kiterjedt a hangképző képessége is. A morgás, nyögés, hörgés, üvöltés ugyanúgy a repertoárjába tartozik, mint a sokak által oly jól ismert mániákus kacagás.”

Váratlanul az egyik nőstény felmordul, mire a mellette fekvő hiéna acsarkodva felel. A többiek is felemelik a fejüket, a dühös vitatkozás egyre hangosabb lesz. A két, rangban legfelül álló, nőstény nekiesik a morgónak, mire az visítva felugrik, és kissé nyitott száján át meghallom a jól ismert ideges nevetést.  A nagyon magas „hee – hee – hee” hang kevesebb, mint 5 másodpercig tart, majd a csapat megnyugszik, és az elüldözött nőstény tisztelete jeleként mellső lábon térdelve közelíti meg újra a domináns egyedeket.

Majdnem tíz órát töltünk a parkban a vadakra lesve, de képtelen vagyok megunni. A naplemente most a zsiráfokat vonja fénybe, és én újra és újra visszamennék, fel-alá kocsikáznék a földes úton, a hol száraz, hol dús dombokon át, mert kimondhatatlan erő van abban, amikor az ember és állat korlátok, félelem és bizalmatlanság nélkül képes egymás közelében lenni a természetben. Ilyenkor úgy érzem, hogy hazaérkeztem, mert túlcivilizált életünkben is szükség van erre a természetességre, hisz a vadon nem csak a benne élő állatoknak és növényeknek, de az ember életének is a forrása.

Hozzászólások

Búcsú Afrikától

Búcsú Afrikától

Négyhónapnyi afrikai utazás és közel ötvenezer kilométer megtétele után hazafelé visz a repülő.

Éden lehetne: Mozambik

Éden lehetne: Mozambik

A nap kellemesen tűz a Mozambik keleti féltekén elterülő kis halászfalu, Tofo felett.

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

A Krüger Nemzeti Parktól mintegy két és fél órányi autóútra lévő oroszlánfarmok egyikére tartok éppen.

Vagány nők az orvvadászat ellen

Vagány nők az orvvadászat ellen

A Krüger Nemzeti Park egyik zsúfolt piknikparkjában ülök éppen, elmerülten bámulom, ahogy az éjszakai vadászatról hazatérő denevérek fenn csüngenek a kávézó fagerendái közt.

Afrikai madármentők

Afrikai madármentők

Kissé késve érkezem a bemutatóra, így gyorsan megváltom a jegyemet, és besietek a ragadozó madarak közé.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket