Viola, Anasztáz2018. december 19., szerda
Balogh Boglárka Kína blogja

Zhangjiajie homokkő erdeje és a kínai óriásszalamandra

2018.09.23.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

Amikor helyi vezetőm, Xiang Xiao lekanyarodik a kitaposott útról a mélyvizű patak felé, már nem vagyok biztos benne, hogy valóban szeretnék testközelből találkozni a Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark emblémaállatával, az embernagyságú óriásszalamandrával.

Három napja érkeztem Kína Húnán tartományának északnyugati részére, a Zhangjiajie Geoparkba, ahol az üledékes kőzetsziklákat 360 millió éve formázza fáradhatatlanul a csapadék, a folyók és szél.

A ködbe burkolt fák közül közel háromezer kvarc-homokkő óriás tör az ég felé, melyek közül nem egy magányos orom eléri akár az 1500 méteres magasságot is. A különleges, egymásra épülő homok-, mészkő és dolomitrétegződések bolygónk egyedülálló képződményei nemcsak az UNESCO természeti örökségének a listájára kerültek fel, de ezek ihlették James Cameron: Avatar című filmjében szereplő Navi törzs szent lebegő hegyeit is.

A vidék 1958-tól állami tulajdonban lévő fakitermelő terület volt, melyet végül a ’82-ben regisztráltak hivatalosan is országos erdőparkként.
Zhangjiajie bonyolult topográfiája, mély szakadékai, a sok csapadék és a sűrű erdő miatt a világ egyik legkülönlegesebb növény-és állatvilágának biztosít kitűnő életkörülményeket. A több mint 1000 növényfaj mellett olyan ritka állatok is előfordulnak, mint a dél-kínai tigrisek, ázsiai tobzoskák vagy az óriásszalamandrák. Ez utóbbi nyomaiba eredtünk Xiaoval az egyik mellékcsapáson.


A 7,5 km hosszú Arany ostor patak forrása

A sziklákat összekötő természetes híd tengerszint feletti magassága 875 méter

Ahogy a férfi mondja, annak az esélye, hogy valóban lássunk is egyet a vadonban, sajnos mára igen csekély, mert az állomány az utolsó húsz évben 80 százalékkal megcsappant az orvvadászat, a természetes élőhely elvesztése és a környezetszennyezés miatt.

„A 2005-ös Nemzetközi Erdőgazdálkodási Fesztiválon Zhangjiajie az óriás szalamandrát választotta kabalájának, abban a reményben, hogy a kétéltű reklámozásával nemcsak a környezettudatosság növelését segíthetik elő, de a geoparkot is világszínvonalú öko-idegenforgalmi látványossággá emelhetik majd – magyarázza Xiao. – Mindig is őshonos volt a faj ezen a vidéken, ám ma már a kihalás veszélye fenyegeti, ezért az ünnepély alkalmával az akkori polgármester, Hu Bojun egy tucatnyi fiatal szalamandrát bocsátott szabadon a hegyi patakokban azzal a céllal, hogy a kétéltűek visszatérhessenek eredeti származási helyükre, és újra elszaporodjanak.”

Vezetőm alacsony bokrokon gázol át, macsétával vágja előttünk az utat és az aljnövényzetet, ami úgy összenőtt a kilencszáz méteres sziklák tövében, hogy szinte semmit nem látni, mi van alatta.

„Több ezer évig teljesen elhagyatott volt a táj – mondja Xiao, majd erősen megfogja a karomat, és segít átmászni az egyik alacsony szirten. – Csupán három törzsi csoport tudott a létezéséről: a bai, a miao, és a tujia. A misztikus, mennyország felé nyúló, megközelíthetetlen csúcsok megannyi helyi legenda alapjául szolgáltak.”

Zhangjiajie története egészen a neolit korszakra vezethető vissza, amikor még Dayong városnak nevezték. Az első ember nyomait mintegy 100 ezer évvel ezelőtt regisztráltak a területen. Úgy tartják, hogy Kr.e. II. században a császári udvarból elüldözve ide menekült Zhang Liang, a nyugati Han-dinasztia egyik leghíresebb taktikai tanácsadója. A Qingyan hegység sziklás erdeiben, amelyek békét és kísérteties szépséget árasztottak, végül megtalálta nyugalmát. Remetévé vált, és hét, a kínai orvoslásban igen fontos szerepet játszó páfrányfenyőt ültetett, amik a mai napig ott rejtőznek valahol a rengetegben. Zhang Liangot Qingyan sziklái alatt temették el, később róla és leszármazottairól nevezték el a parkot. Zhang a remete vezetéknevére utal, míg Jia családot, a Jie pedig házat jelenti. Mivel a Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark évente 20 millió turistát vonz, és világszerte ismertté vált, a tőle 40 kilométerre fekvő Dayong városát, ahonnan az összes túra indul, 1994-ben Zhangjiajie városnak keresztelték át.


Tianzi-hegy, a nemzeti park három főbejáratának egyike


A Zhangjiajie-től 10 km-re fekvő Tianmen hegy 99 kanyarból álló útja

Jó félórája gyalogolunk már a kísértetiesen suhogó lombok között, mikor elered az eső. Fejemre húzom a kapucnit, kamerámat az esőkabát alá dugom, és követem Xiaot a csúszós úton. Vezetőm megtorpan, és hallgatózni kezd. Valahonnan egy csermely halk zúgása hallatszik, ami egyre hangosabbá válik, ahogy közelítünk felé, míg végül a fák között kivillan a lassan csobogó víz. Ezen a szakaszon a patak sodrása nem erős, éppen csak megtörik a köveken finoman ölelve körbe a kidőlt páfrány fiatal törzsét. Egy makákó család jelenik meg a távolban, ahogy észrevesznek bennünket, azonnal felénk sietnek, a rugalmas ágakon át pillanatokon belül a folyóhoz érnek. Szerencsére egyikünknél sincsen étel, így mikor a majmok megértik, hogy tőlünk nincs mit elcsenni, leülnek, és egymást kurkászva azt figyelik, ahogy a nedves köveken guggolunk, és a szalamandrák nyomait keressük.

Ahogy Xiao mondja, az utóbbi 170 millió évben semmit nem változtak az óriásszalamandrák, igazi élő őskövületről beszélünk. A közel két méter hosszú és 50 kilós, a világ legnagyobb kétéltűje elsőre meglépő látvány. Álmos, szemhéj nélküli szemei a hatalmas, lapos fejből tompán néznek ki, szája mintha állandó mosolyra húzódna, sár színű teste rövid végtagokban és hosszú farokban végződik, bőre pedig hideg, nyálkás tapintású. Ezekkel a jellemzőkkel labdába sem rúghat a bolyhos pandák mellett, holott létezésük ugyanolyan fontos az egészséges ökoszisztéma megőrzéséhez, mint bármely más nagy testű állaté. Itt a helyiek csak kisbaba halnak becézik őket, mert olyan különös hangot adnak ki, mint egy síró gyermek, akit nem akarnak ölbe venni. De sokan hallották már ugatni, sziszegni, nyafogni is a kétéltűeket éjszaka, akkor, amikor a legaktívabbak.

„30 éve még rengeteg élt belőlük- mondja Xiao, míg szalamandra petéket keres a folyóban, most van ugyanis a lerakás szezonja. – Ma már a kutatóknak is nehezen sikerül találni egy két példányt a szabadban. Az olyan hűvös, tiszta folyókat és tavakat kedvelik, mint ez is. 28 Celsius fokos vízben már nem esznek, a 35 fokosban pedig elpusztulnak. Apró halakra, rákokra, garnélarákra és békákra vadásznak, de nem ritka az sem, hogy kisebb fajtársukat kebelezik be. A vadon élő példányok a kritikusan veszélyeztetett kategóriába tartoznak, ám mivel Kína egyes részein ínyencségnek számítanak, és a hagyományos orvoslásban is felhasználják őket, az ország középső részén külön  szalamandra-gazdaságok jöttek létre és nagyüzemi tenyésztésük is megkezdődött. Jól jövedelmező iparág, ugyanis egy négykilós példányt akár 1500 dollárért is eladhatnak a piacokon.”

A kínai mezőgazdasági minisztérium a szalamandrák vad populációjának újbóli elterjedését tűzve ki célul arra szólította fel a gazdálkodókat, hogy kétéltűik egy részét engedjék szabadon a vadonban, így több mint 72 000 állat került vissza természetes környezetébe. Sajnos azonban ez a fajvédelmi technika koránt sem bizonyult átgondoltnak, mert a fogságban szaporított szalamandrák egészségi állapotát és genetikai tulajdonságait senki sem vizsgálta be.

Azok a tanulmányok, amelyek ezeknek a veszélyeire hívták fel a figyelmet, több mint két évtizeddel ezelőtt kezdődtek meg a National Geographic Társaság finanszírozásával. Bár egy ideig beszüntették a feltérképezést, később, 2007-ben, amikor a kutatók új technológiával térhettek vissza a terepre, a vizsgálatokat folytatódtak. A szakértők nagy meglepetésére a genetikai elemzés fejlettebb eszközeit bevetve kiderült, hogy bár tradicionálisan az Ázsiában élő, kínai óriásszalamandra szalamandrát a két alfaj egyikeként tartják számon (a másik a japán óriásszalamandra ), valójában a kínainak nem egy hanem legalább öt rejtélyes fajból kell állnia. Ezért nem mindegy, hogy a tenyésztelepekről szabadon engedett egyedek mely alfajokkal keverednek, mert a korábbi genetikai sokféleség évtizedek múlva csupán egyetlenre zsugorodhat vagy kihaláshoz vezethet, anélkül hogy egyáltalán megismertük volna a most felfedezett fajok jellegzetességeit.

Xiaoval majd’ öt órán át vizsgáljuk a környékét, de az óriásszalamandrának semmi nyomát nem látjuk. Keresztülhaladunk a Sárga kő falu alázúduló sziklameredélyein, cakkos sziklák közt, és utunkat az Arany ostor forrás mentén folytatjuk tovább.

Láthatatlan madarak csicseregnek az ágakon, az üde, friss levegőt a zárt lombok között az újra tűző nap sem képes túlmelegíteni. Úgy döntünk, a kora estét már nem a vízeséseknél vagy a patakoknál, hanem a park csúcsai között töltjük. Átsétálunk a szakadékokat összekötő hídon, és mire a híres kilátóponthoz, Yuanjiajie-hez érünk, már esteledik.


Halleluja-hegy

Xioa telefonál, így nem várok rá, elindulok a korlát mellett a szakadék felé, ahol a Halleluja-hegy csúcsai éppen hogy csak látszanak. Síri csend ül a tájra, csupán néhány kísérteties hang rikolt a mélyben. A korlátokhoz érve le sem kell pillantanom, máris rogyadozó térdemben és vadul dobogó szívemben érzem a tériszonyt. Behunyom a szemem, mély levegőt veszek. Erős, ásványföldes illatot hoz a szél, majd megmarkolom a korlátot és lenézek a mélybe.

Elképedve bámulom ahogy a szakadékok közt kinyílik a világ. A késői napfény aranyban fürdeti a sziklák oldalát, és az eső után a közeli hegyekről lehömpölygő köd másvilágivá változtatja a tájat. Madarak cikáznak egyik homokkőoromról a másikra, majd megpihennek az Avatar hegy csúcsán, ezen a magányos, kerek fejű óriássziklán, melynek oldalára zöld koronát font az erdő.

Hozzászólások

Ami a blogból kimaradt: érdekességek Kínából

Ami a blogból kimaradt: érdekességek Kínából

Két és fél hónapos utazásom során Kína teljesen ismeretlen arcát mutatta meg.

A világ egyik legszebb erdeje és sziklába rejtett kolostora

A világ egyik legszebb erdeje és sziklába rejtett kolostora

Légy olyan, mint a bambusz: minél magasabbra jutsz, annál mélyebbre hajolj! – tartja egy kínai közmondás.

A Li-folyó természeti csodája és utolsó kormoránhalászai

A Li-folyó természeti csodája és utolsó kormoránhalászai

Hajnali fél hat, még koromsötét van, amikor a Xianggong hegy tetejére érkezem. Sűrű köd szállt le az éjjel, a vastag, húsos levelek szüntelenül csepegnek a párás levegőben.

Kínai gasztronómia, a kutyahús-fogyasztás és ami mögötte van

Kínai gasztronómia, a kutyahús-fogyasztás és ami mögötte van

Három napja ugyanabba az étterembe járok, mégsem tudom megunni a szecsuani fűszeres ételeket.

A Sárkány gerince és a Hosszú hajú falu

A Sárkány gerince és a Hosszú hajú falu

Mikor végre rálépek a kilátó utolsó lépcsőfokára, már erősen lihegek. Longji, vagyis a Sárkány gerince, 66 kilométer hosszú, szisztematikusan megtervezett rizsterasznyúlványaira kapaszkodtam fel.

National Geographic 2018. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket