János, Iván2019. június 24., hétfő
Inverse Everest

Bepillantás a barlangászat történetébe

2016.07.15.Inverse Everest
National Geographic Magyarország

Kérdezték többen is, hogyan fogunk majd lemenni a világ legmélyebb barlangjába. Viszi-e majd valaki a felszerelésünket, mint a serpák a hegymászóknak?

A bükki Fekete-barlang impozáns aknája, melyben kényelmesen elférne egy tízemeletes ház.

Itt nem lesz ilyen luxus. Mindent magunknak kell előteremteni, saját erőnkből megoldani, és a cuccot is magunk visszük.

Mint minden technikai sportágban, itt is igen jelentős fejlődés ment végbe az elmúlt évszázadban. Bátor emberek mindig voltak, sőt vakmerők is. Nekik köszönhetjük a hatalmas felfedezéseket, feltárásokat, innovációkat.

Napjainkban szinte bármit le tudunk vinni a barlangba, egészen komfortos  körülményeket lehet teremteni, de ez nem mindig volt így. Száz évvel ezelőtt még fáklyákkal és gyertyákkal világítottak, később ezeket kiszorította a karbidlámpa fénye, manapság pedig ezzel is csak ritkán találkozunk, hiszen egyeduralkodóvá váltak a LED-es elektromos lámpák. Több kilónyi karbid cipelése helyett pár darab, cigarettadoboz nagyságú akkumulátorral egy hétig kényelmesen elvan az ember a föld alatt. Míg apáinknak több nap kellett egy adott függőleges barlang bejárásához, nekünk elég már néhány óra, és végigszaladunk rajta. Ezt csak a technika fejlődésével tudtuk elérni.

A montenegrói, magyar expedíciók által feltárt Jeges-Kétlyukú barlangrendszer egyik bejárata. A barlang ismert része napjainkra 750 m mélységet ér el.

Míg Magyarországon döntő többségben horizontális barlangrendszerek találhatóak, a magashegységekben főként a vertikális barlangok dominálnak. Ezeket nevezzük alpesi típusú barlangoknak. A hatalmas aknák, kürtők bejárása külön kihívást jelent, és minden igazi barlangász kívánkozik a szédítő mélységek alján várakozó ismeretlen felfedezésére. Elsőként kötélhágcsókat használtak a közlekedésre, majd ezeket egyre inkább kiszorították az egy kötelet alkalmazó technikák. Napjainkra gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált az úgynevezett „francia technika“.  Ilyenkor egy 8-10 milliméter átmérőjű kötélen lefelé egy ereszkedőgép, míg felfelé két darab mászógép segítségével haladunk. Bár a nevük „gép”, ezek az eszközök nem használnak külső erőforrást. Lefelé az ereszkedőgép a kötelet két csiga körül végigvezetve, a súrlódás segítségével lassítja a barlangászt. A felfelé használatos mászógépek pedig egy fémnyelvet szorítanak a kötélhez és így a gépet felfelé lehet tolni a kötélen, ám lefelé a rá nehezedő súly hatására megakad, és így lassan lépegetve cask felfelé tudunk mászni az aknából.

Köteleink, a sziklához rögzítésre szolgáló fém csavarok és fülek (nittek), valamint karabinereink, eszközeink is mind legalább 1 tonnás szakítószilárdsággal rendelkeznek, így nagyon ritkán adódik baleset csupán a kötéltechnikai eszközök hibájából. Ma már 100 méter kötelet egy közepes méretű hátizsákban is el tudunk helyezni, ami jelentősen megkönnyíti a nagy barlangok feltárását.


A Vecsembükki-barlang bejárati szádája. A barlang 236 m mélységével sokáig a legmélyebbnek számított Magyarországon, ma a rangsorban csupán a negyedik helyet foglalja el.

Nem mindig volt azonban ez így! Lássunk pár példát! Az 1800-as években Olaszországban, Franciaországban még fonott kenderkötélen ereszkedtek a bátor pionírok a mélybe, majd faácsolatokat helyeztek el az aknákban, és úgy közlekedtek.  Magyarország legelső barlangász expedíciója 1911-ben zajlott, mely az Alsó-hegyi-zsombolyok kutatásának kezdete volt. A Gömör-Tornai-karszt jellegzetes fennsíkja mindig is meghatározó volt a magyar barlangászatban. Generációkon keresztül kutatták a hegy gyomrát, és itt teljesedett ki a kötéltechnikai forradalom az ország barlangászai között. Egyik leghíresebb szpeleológusunk, Kessler Hubert 1927-ben kezdte kutatni az Alsó-egyi barlangokat , és a maga 100 méter mélységével az akkori országos rekord mélységűnek számító Almási-zsombolyba kötélhágcsó segítségével jutott le. Ebben az időben kezdték el kutatni a másik neves aknabarlangot, a Vecsembükki-zsombolyt is. Már a bejárati aknája is tiszteletet parancsoló 60 méteres mélységű. Egy álfenék és szűkület után ismét kitágul a tér, immár 90 méteres mélység tátong az ujjnyi vastag kötélen lógó barlangász alatt. Ennek a helynek a bejárása napjainkban 3-5 órát vesz igénybe, annak idején azonban hosszú órákig tartott egy végponti túra.

Magyarországra a hatvanas évek végén jött be az egyszerű és hatékony vitla-módszer.  A felszínen, a bejárat mellett elhelyeztek egy elektromos csörlőt, mely acélsodronnyal tudta húzni vagy ereszteni a sodrony végén lévő barlangászt. Előnye volt, hogy a barlangásznak nem kellett energiát használnia a közlekedésre, jelentős hátrányát viszont a számtalan technikai probléma, az acélsodrony felfekvése, meghibásodása. Kétségkívül a leghíresebb eset a legendás, Pireneusok-beli Pierre-Saint-Martin-barlanghoz kötődik. Itt 1952-ben tragikus baleset történt: a 29 éves Marcel Loubens beülőhevederére rögzített acélsodrony rögzítési pontja kinyílt, így közel 30 métert zuhant a barlangkutató. Másfél napon keresztül küzdöttek az életéért, mindhiába.


Marcel Loubens sírköve 400 m mélyen, a Pierre Saint Martin barlangban, Franciaországban. Jobb oldalon az eredeti hordágy maradványai láthatóak, balra: Ambrus Gergely.

A vitla-módszernél sokkal kisebb eszközigényt jelentett a kötéllétra, drótkötéllétra alkalmazása. Ez azonban nagyon kitett helyzetek elé állította a barlangkutatókat. Az olaszországi Canin-fennsík alatt húzódó Abisso Prez barlangban például az 1960-as években 650 méter mélyre jutottak a kutatók ezzel a módszerrel, de itt több száz méteres aknákban kellett mászni a több méteres kilengéssel himbálózó drótkötéllétrákon. Az elmúlt években a barlangba újra leereszkedve meg is találtuk ezeket az ősi eszközöket – az egykori bivakok összes szemetével együtt! Nem is csoda, hiszen szegény kutatók örültek, ha saját magukat ki tudták varázsolni sérülés nélkül a barlangból, nem hogy az összes felszerelésükkel együtt másszanak vissza az életveszélyes artistamutatványokat igénylő dróthágcsókon.

Egy barlangász kötéltechnikai felszerelése, az ún. ‘slósz’. A felső sorban karabinerek és maillonok, középen a mászó- ill. az ereszkedőgép, alul pedig kantárok és a lépőszár. A jobb oldalon pedig a beülő és a melles látható.

A biztonságos megoldást a francia barlangászok fejlesztették ki, főként a több mint ezer méteres mély barlang,  a Gouffre Berger kutatása során. Ennek a barlangnak volt kutatója az a Ferdinand Petzl is, aki a kifejlesztett eszközeik gyártására és forgalmazására megalapította a mai napig az egyik legjelentősebb kötéltechnikai eszközöket gyártó céget, a Petzl-t (expedíciónkat ez a cég is jelentősen támogatja). Az ötlet: kötélen közlekedni megfelelő ereszkedő- és mászógépek segítségével. Innen a technika neve is: SRT (Single Rope Technique/kölönálló kötéltechnika), magyarul pedig  „francia tecnika“. A használt eszközök bár sokat finomodtak az évtizedek során, az alapvető működési elvük mégis változatlan. Ma már egy nagyon kiforrott, sokat próbált és tökéletesített módszerről beszélhetünk, melynek segítségével nem csak a barlangász tud biztonságosan közlekedni a függőleges járatokban, de esetenként 20-30 kilónyi felszerelést is magával tud vinni transzportzsákokban (avagy „bag”-ekben). Ideális körülmények között a francia technika segítségével egy óra alatt lefelé 200-300 méter, felfelé 100-200 méter szintkülönbség küzdhető le (persze, egy barlangban szinte sosem találkozunk ideális körülményekkel).


A Vecsembükki-zsomboly 60 m mély bejárati aknájának szépsége leginkább a vakuk fényében mutatkozik meg.

Hogyan alakult itthon a barlangásztechnika? A keleti blokkba mindig fáziskéséssel érkeztek meg azok az újdonságok, melyek nyugaton már rég bevált módszerek voltak. A külföldön látott technikákat megvásárolni sokáig nem igazán volt lehetőségünk. Így hát maradt a saját gyártás: egy eszköznek gyakorlatilag annyi változata létezett, ahány barlangász csoport. Mindenkinek volt egy „házi buher“ modellje; legtöbben az otthon, az útjelző táblából hajlított sufni tuning eszközöket használták ereszkedésre és mászásra. Az 1960-as években kifejlesztett francia technikát végül 1981-ben a Honvéd Auróra S.E. Hatos csoport tagjai hozták be Magyarországra. Manapság a házilag gyártott eszközök nagyrészt kiszorultak, és mi is a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő technikai felszereltséggel rendelkezünk. A Krubera-Voronya barlangban is ezt fogjuk használni.

Támogatók:

Hozzászólások

Megjárva a világ legmélyebb pontját, immár itthon

Megjárva a világ legmélyebb pontját, immár itthon

2016. augusztus 30-án reggel 7 órakor kissé elcsigázva, de épen és egészségesen hazaérkeztek az Inverse Everest expedíció tagjai.

Hátuk mögött a világ legmélyebb barlangja

Hátuk mögött a világ legmélyebb barlangja

Megérkeztek az első fotók a Krubera-Voronya mélyén járt barlangászokról.

Megjárva a világ legmélyebb pontját

Megjárva a világ legmélyebb pontját

2016. augusztus 17-én reggel 5 órakor felszínre érkezett az öt magyar és egy libanoni barlangkutatóból álló csapat.

Game Over

Game Over

A négy magyar barlangász lejutott a Föld legmélyebb barlangjába, a Krubera-Voronyába.

Váratlan fordulat

Váratlan fordulat

Gyorsan telik az idő, szinte észre sem vettük, és máris kevesebb, mint egy hét van hátra az indulásig.

National Geographic 2019. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket