Salamon, Antal2019. október 24., csütörtök
Inverse Everest

Váratlan fordulat

2016.07.26.Inverse Everest
National Geographic Magyarország

Gyorsan telik az idő, szinte észre sem vettük, és máris kevesebb, mint egy hét van hátra az indulásig.

Arabika-masszívum
Fotó: wikimapia.org

Teendők tömkelege van a nyakunkban: felszereléseink beszerzése, szortírozása, pakolás, készülődés, szervezés. És persze a posztszovjet államokba készülődők örök élményforrása: a bürokrácia.

Hová is tartunk? Egyszerű rávágni: Abháziába. De miről is van szó? Ez a kicsiny, mindössze 8660 négyzetkilométeres terület a Kaukázus nyugati peremvidékén, Grúzia és Oroszország közé ékelődve fekszik, a Fekete-tenger partján, stratégiailag fontos területen. Lakosainak száma némivel kevesebb, mint 250 ezer fő. Az ősidők óta lakott területen az ókori görögök az i.e. 6-5. század körül alapítottak telepeket, többek között a mai főváros, Szuhumi ősét, Dioscurit. A terület ezután a Római, majd a Kelet-Római Birodalom része lett. A 7-9. századig Autónóm Fejedelemség volt a Bizánci Birodalmon belül.  A középkorban a Grúz Királyság része, majd a 15. században újra független hercegség. Az 1500-as évek közepén a törökök ezt a területet is elfoglalták, és egészen az 1700-as évek közepéig az Ottomán Birodalom része volt – emiatt az abházok többsége áttért az iszlám vallásra. Sorozatos felkelések után az Abház Hercegség ismét függetlenné vált, míg a 19. század közepén az – akkorra Grúziát már magában foglaló – Orosz Birodalom apránként elfoglalta. Véres háborút követően a muszlim abházok többségét török területekre száműzték, 1880-ra csupán húszezren maradtak, helyüket pedig grúz és orosz telepesek vették át. Az 1905-ös orosz forradalom idején az abházok – a grúzokkal ellentétben – lojálisak maradtak a cárhoz, minek köszönhetően hivatalosan is eltörölték „bűnös nép” státuszukat. Ez persze tovább erősítette az addig sem csekély abház-grúz ellentétet. A forradalom zűrös éveit követően a Szovjetunióhoz még a frissen alakult Abház Népköztársaságként csatlakozott, majd 1930-ban Grúzia alá tartozó autonóm területté vált. A szovjet időszak sem hozott megnyugvást a zaklatott történelemben: 1949-ben Sztálin egy éjszaka alatt áttelepíttette a 2700 éve itt élő görög közösséget a közép-ázsiai területekre, házaikat pedig grúz betelepülők foglalták el. Sztálin halála után az abház kisebbség sorsa jobbra fordult: kisebbségi iskolák létesültek, új, cirill betűket használó írást hoztak létre, a kormányzatban meghatározott kvótával rendelkeztek. Abház nyelvű egyetem, TV és rádiócsatornák, újságok – ez volt a Szovjetunió egyetlen autonóm népköztársasága, melynek kisebbségi nyelve hivatalossá vált. Nem meglepő, hogy az abházok többször próbáltak Tbiliszi fennhatósága alól közvetlenül Moszkva alá kerülni – sikertelenül.

Elérkeztünk 1991-hez. A dicső Szovjetunióból kiváló Grúzia (avagy újabb, hivatalos nevén Georgia) magával vitte Abháziát is. 1992. július 23-án azonban az abház parlament úgy döntött, függetlenedik Grúziától. Természetesen ezt a grúzok sem nézték tétlenül, és csapataik harcba lendültek. A poszt-szovjet éra egyik legvéresebb konfliktusa vette kezdetét. A 13 hónapig tartó harcok során becslések szerint több mint 30 ezren haltak meg, és az Abháziában élő mintegy 250 ezres grúz közösséget teljesen száműzték. A harcok befejezése után a területet az ENSZ csapatai felügyelték. Sevardnadze grúz elnöklése idején a konfliktus többször kiújult, majd az őt követő Szaakashvili diplomáciai úton próbálta rendezni a helyzetet. A 2008-as orosz-grúz háború idején a harcok Abháziában is újra fellángoltak, és orosz támogatással az utolsó grúz csapatokat is kiszorították a területről, Oroszország pedig – Dél-Oszétiával együtt – független államként ismerte el Abháziát. Jelenleg a világon mindössze négy ENSZ-tagország ismeri el az ország szuverenitását, illusztris listájuk: Nauru, Nicaragua, Oroszország és Venezuela. Grúzia a mai napig oroszok által megszállt területeként tekint Abháziára.

Térkép: Wikipedia

Dióhéjban tehát így lehet összefoglalni, hová is tartunk. A kérdés már csupán az: Hogyan? Abháziába jelenleg külföldi halandó hivatalosan két helyen léphet be: a Szocsi-Szuhumi-Kutaiszi főút északi illetve déli határátlépési pontján: Oroszország felől a Psou folyó hídján, míg Grúzia felől az Inguri folyó hídján. Mi Grúzia felől tervezzük az érkezést, mivel egyrészt ide könnyen eljuthatunk közvetlen repülőjárattal Budapestről, másrészt Grúziában nincs szükségünk vízumra. A grúz-abház határ pedig több beszámoló szerint is járható, sőt egy barátunk két hónapja meg is tette az utat, mindössze három órás várakozással.  A procedúra szerint az abház minisztériumnak előre el kell küldeni adatainkat, majd ők egy héten belül kiállítják az előzetes határátlépési igazolást, amivel beléphetünk az országba. Itt pedig a fővárosban, Szuhumiban kell felvenni a rendes vízumot. A határ megközelítése mind a grúz, mind az abház oldalon marshrutkával célszerű, azaz – trendi kifejezéssel élve – közösségi kisbusszal. A nemzetközi csapat több tagja (többek között libanoni, lengyel, erdélyi barlangászok) is ugyanezt az utat választotta.

Így hát a terv szerint annak rendje-módja szerint elküldtük kérvényünket az abház minisztériumnak. Acca papírja meg is érkezett gond nélkül, a többi háromra viszont hiába vártunk. Kezdtünk aggódni, de semmilyen hírt nem kaptunk, azt kivéve, hogy bő két hete még akadály nélkül át lehetett jutni.

Aztán egy csütörtök este megjelent egy szimpatikus, vörösen világító felirat az abház külügyminisztérium honlapján: Crossing of the „Ingur” checkpoint for foreign nationals except for the UN and ICRC staff is temporarily restricted. Magyarul: a grúz-abház határ le van zárva, azon csak az ENSZ és Vöröskereszt munkatársai juthatnak át. Mindez indulásunk előtt másfél héttel! Persze, ezzel még viszonylag jól állunk, hiszen pl. libanoni társunk 25-én repült volna.

Lázas telefonálás vette kezdetét (Éljen a skype!). A dolgokat tovább bonyolítandó, Acca még mindig Londonban van, Gergő pedig Berlinben, majd Prágában konferenciázik. Hajnalra nagyjából végigzongoráztuk a lehetőségeket: A.) megpróbálunk átjutni a grúz-abház határon; B.) valahogyan eljutunk Szocsiba, és onnan lépünk be Abháziába; C.) ejtőernyős ugrást hajtunk végre. A C.) opciót hamar elvetettük. A B.) lehetőséget nehezíti, hogy a korábban kiválóan használható Kijev-Szocsi vasútvonal a krími konfliktus óta nem üzemel, így Szocsiba gyakorlatilag csak repülővel juthatunk el, főleg Moszkván keresztül, ami jelenlegi árakon nagyon megterhelné amúgy is roskadozó büdzsénket. Ehhez még hozzájön az orosz hatóságokkal való egyezkedés, vízum, és egyebek. Így abban maradtunk, hogy megpróbálunk Grúzia felől bejutni. Írtunk a tbiliszi magyar konzulátusnak, hogy mit tudnak a helyzetről. Másnap aztán sikerült beszélnünk a konzul asszonnyal, aki végtelenül segítőkész volt. Tőle megtudtuk, hogy gyakorlatilag nem lehet tudni, meddig tart a lezárás, és kikre vonatkozik. Az orosz követségtől megtudtuk a vízumra vonatkozó információkat, utánajártunk a repülőjegyeknek. A lengyel csapat előttünk fog megpróbálkozni a határon való átkeléssel, így tőlük már több információra számíthatunk. Ha pedig nem járunk sikerrel, akkor Grúziából kell átjutnunk Szocsiba, ami korlátozottan bár, de lehetséges: hetente kétszer hajó jár Batumiból Szocsiba, heti háromszor pedig autóbusz Tbilisziből Szocsiba (röpke 17 óra alatt megtéve a légvonalban 300 km-es utat), illetve Vlagyikavkaz felé átjutva Oroszországba, vonattal is megtehetjük az utat, ugyancsak egy napos zötykölődés árán (bár az utóbbi két útvonal Csecsenföld szomszédságában vezet…)

Így állunk most. Bár tudtuk, hogy kalandos lesz az utunk, legalább az indulásnál egy kicsit több kiszámíthatóságot el tudtunk volna viselni. Szerencsére annyi a dolgunk, hogy nincs időnk aggódni: felszerelésünk összeállítása, szponzori támogatásaink, csomagok, sajtó, temérdek teendők, és így tovább. Az is lehet, hogy ez egy első próbatétel: Hogyan tudunk nyugodtan és összeszedetten reagálni a váratlan helyzetekre? Reméljük, hogy kiálljuk a próbát! Mindenesetre azért egy nagyot fogunk sóhajtani, ha már Abházia posztszovjet levegőjéből szippanthatunk.

Támogatók:

Hozzászólások

Megjárva a világ legmélyebb pontját, immár itthon

Megjárva a világ legmélyebb pontját, immár itthon

2016. augusztus 30-án reggel 7 órakor kissé elcsigázva, de épen és egészségesen hazaérkeztek az Inverse Everest expedíció tagjai.

Hátuk mögött a világ legmélyebb barlangja

Hátuk mögött a világ legmélyebb barlangja

Megérkeztek az első fotók a Krubera-Voronya mélyén járt barlangászokról.

Megjárva a világ legmélyebb pontját

Megjárva a világ legmélyebb pontját

2016. augusztus 17-én reggel 5 órakor felszínre érkezett az öt magyar és egy libanoni barlangkutatóból álló csapat.

Game Over

Game Over

A négy magyar barlangász lejutott a Föld legmélyebb barlangjába, a Krubera-Voronyába.

Bepillantás a barlangászat történetébe

Bepillantás a barlangászat történetébe

Kérdezték többen is, hogyan fogunk majd lemenni a világ legmélyebb barlangjába. Viszi-e majd valaki a felszerelésünket, mint a serpák a hegymászóknak?

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket