Gál, Margit, Hedvig2019. október 16., szerda
Magnus Expedició

Hazaérkeztek a Fellegvándorok!

2015.04.11.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

„Valósítsd meg az álmaidat, akkor is, ha mindenki bolondnak néz” – ezzel a mondattal köszöntötte Hankusz Kálmán fotós-producer az újságírókat.

Csaknem 50 nap elteltével a Magnus Fusion repülő landolt a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálján. A Földközi-tenger körülrepülése után a Fellegvándorok máris következő útjukat tervezik.

Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotográfus 2015. február 19-én indult a magyar fejlesztésű repülőgéppel az expedícióra. Az eredeti terv az volt, hogy egy hónap alatt megteszik a 12 ezer kilométeres távot, de az utazás kicsivel hosszabbra sikerült.

„Nem tudom, hogy azért, mert Vízangyal a gép neve, de mindenhol esett az eső, még olyan helyeken is, ahol egyébként soha nem szokott – kezdte Földi Zoltán a budapesti landolást követően. – Egyiptomban a helyiek táncot jártak, annyira örültek a csapadéknak, mi természetesen nem ugráltunk örömünkben, hiszen ezzel sok időt veszítettünk. Nem repültünk mindennap, amikor igen, akkor napi 3-4 órát, összesen pedig 80 órát töltöttünk a levegőben. Ez kevés ahhoz, hogy véleményt tudjak mondani a gépről, kell még egy kis idő, hogy ténylegesen összebarátkozzunk.”


Hankusz Kálmán és Földi Zoltán a repülőtéri sajtótájékoztatón

Földi Zoltán elmondta, a szervezés volt az expedíció legnehezebb része, mivel kisgépük prototípus, ezért minden egyes országban külön engedélyeztetniük kellett a repülőt, ez pedig rengeteg időt és utánajárást igényelt. Pilótaszemmel a legnagyobb kihívás talán a változékony tavaszi időjárás volt. Előfordult, hogy váratlanul olyan erős szelet jelentettek a légiirányítók, amelynek hatására több nagy utasszállító is visszafordult, a kisgéppel azonban ezt nem tehették meg, mert nem lett volna elég üzemanyag, így folytatniuk kellett az utat az aznapi kitűzött cél eléréséig.
Arra a kérdésre, hogy melyik Földközi-tengeri ország tetszett neki leginkább, különös választ adott a pilóta: „Azért is megérte bevállalni ezt az expedíciót, mert kiderült, hogy Magyarország a legszebb hely a világon.”

Épp hogy hazaért a kétfős személyzet, máris új utat terveznek: „Szeretnék megkerülni a Földet, ami kisebb átalakítások után, akár ezzel a géppel is lehetséges” – mondta Földi Zoltán.

Hankusz Kálmán több ezer felvételt készítette az expedíció során. A videós-producer a túra legkellemetlenebb emlékét idézte fel: „Akadtak nehéz pillanatok, a legrázósabb eset az volt, amikor Olaszország felett előbb megrepedt, majd leszakadt a kabintetőnk. Ennek köszönhetően egy ideig kabrióban érezhettük magunkat, ami elég félelmetes volt, mivel a vákuum szinte mindent kiszippantott a fülkéből, szerencsére minket nem, mert be voltunk kötve. Kényszerleszállást hajtottunk végre az albengai repülőtéren.  Az egyik helyi újságíró megkérdezte tőlünk, hogy féltünk-e? Erre visszakérdeztem, hogy ő hogy érezné magát a levegőben, 200 km/órás sebességnél, ha a sérült kezéből a vér az arcába fröccsen.  Pár nap alatt azonban szerelők megjavították a tetőt és folytathattuk az utunkat. Többségében vannak azonban a szép emlékek, így akár most azonnal belevágnék egy hasonló kalandba.”

A páros jelenleg egy világkörüli légi expedíciót szervez, amelynek a mostani sikeres út csak a főpróbáját jelentette. A tervek szerint 2016 őszén vághatnának neki az újabb nagyszabású vállalkozásnak.
A Földközi-tengert megkerülő két hős emléktúrájával Bánhidi Antal és Bisits István 82 évvel ezelőtti, hasonló expedíciójának állított emléket.

A Vízangyal egy magyar fejlesztésű, 100 lóerős, négyhengeres gép. 95-ös autóbenzinnel 800 kilométert tud megtenni. Tömege 300 kg, utazósebessége 200 km/h.

Hozzászólások

Szentföldön jártak a Fellegvándorok

Szentföldön jártak a Fellegvándorok

A repülési terv szerint Izraelt is érintette a Földközi-tenger körülrepülését célul kitűző Magnus Expedíció.

Egyiptom, te csodás!

Egyiptom, te csodás!

Nem teltek eseménytelenül a Magnus Fusion Expedíció Kairóban töltött napjai sem.

Újra Afrikában a Fellegvándorok

Újra Afrikában a Fellegvándorok

Porfelhőben navigálva jutott Egyiptomba a Földközi-tenger megkerülését célul kitűző Magnus Expedíció két tagja.

Rövid pihenő Korfun

Rövid pihenő Korfun

A tervezettek szerint halad a Földközi-tenger megkerülését célul kitűző Magnus Expedíció.

Kaland Szicília felett

Kaland Szicília felett

Tunézia után Fellegvándoraink Szicília felé vették az irányt, ám a Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotós-producer alkotta Magnus Expedíció számára nem volt egyszerű a landolás.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket