István, Bernát2019. augusztus 20., kedd
Tájképfotózás Balassával

Romantika a tájképfotózásban

2017.10.20.Balassa László
National Geographic Magyarország

A klasszicizmus szabályainak elvetéseként a 18. században megjelenik a romantika a természetkultuszával, szenvedélyével, óriási kontrasztjaival.

Erdei tájkép készítésénél az expozíciót 1 fényértékkel visszaveszem. Ezáltal a sejtelmes fények – amelyeket a tökéletesen kiszámolt expó általában elrejt – előbújnak. A gép jó esetben mindig mindent középszintre szeretne exponálni és a legtöbb esetben ez megfelelő választás. Ilyenkor azonban érdemes kicsit beleszólni a gép finom működésébe és tudatosan figyelni arra, amit meg akarunk mutatni, majd ehhez állítani az expozíciós időt.
Fotó: Balassa László

A tájkép, mint díszlet
Ha portrét készítünk, vagy kisebb-nagyobb embercsoportokat fényképezünk egy tájban, akkor a környezettől függően plusz jelentéstartalmat adunk a képnek, ami több irányba is „elmozdíthatja” a fotónkat.

Fotó: Balassa László

Használhatjuk a tájképet egyfajta háttérnek, díszletnek a modellünk bemutatásához, de ez esetben a szereplő a képen kívülálló marad: használója a térnek de nem részese. Természetesen a beállításokkal, a kellékekkel és a fényekkel lehet enyhíteni ezen a témán, de a modell szerepe nem fog változni, a természettel nem lesz valós kapcsolata.

Fotó: Balassa László

Másik lehetőségünk, ha egy történetet akarunk elmesélni, vagy megindítani a kompozícióval. Ebben az esetben sokkal összetettebb dolgunk van, hiszen a szereplő és a táj össze kell hogy „olvadjanak”, létre kell jönnie köztük egyfajta fúziónak, ami mentén feszültséget tudunk kelteni. Feszültség alatt itt nem zavartságot, vagy izgatottságot értek. A feszültség számomra az, ha egy kép kérdést tesz fel a nézőnek, ha történetet mesél el, vagy ha létrejön bármilyen, szűnni nem akaró kapcsolat a nézővel.

A romantikus festészet kompozíciós eszközei
Biztos van olyan kedvenc képük, amihez időről-időre visszatérnek, elmerülnek benne. Ha én szeretnék képeimbe plusz tartalmat vinni, akkor minden esetben a művészettörténethez folyamodok és nem is kell, hogy túl messze menjek Joseph Mallord William Turnertől, az angol romantikus festőtől. Elég csupán képzeletben átutaznom Németországba, ahol élt és alkotott a német korai romantika kiváló alakja, akinek munkásságával olyan melankólia és drámaiság jelent meg a festészetben mint előtte talán soha. Ő volt Caspar David Friedrich.


Caspar David Friedrich: Vándor a ködtenger felett (1818)
Forrás: Wikipedia

Személyes jellemvonásainak bemutatására nem térnék ki most, inkább csak bemutatnám milyen kompozíciókat és mondhatni trükköket használt mesteri módon és legfőképpen  a célból, hogy képei előtt szemlélődve, résztvevőnek érezhessük magunkat és ne tudjunk szabadulni sem a varázsa alól. Az ő segítségével fotóinkban is tudjuk használni ezeket a kompozíciós megoldásokat, talán még a szemiotikájából is átvehetünk egy cseppet, hiszen akkoriban a tájképeken szinte semmi sem volt a véletlen műve: mindennek jelentése, tartalma volt. Friedrich előszeretettel használt sztaffázs-alakokat, akik a tájat szemlélik, ráadásul nekünk nézőknek háttal helyezkednek el! A fotósok által is gyakran használt kompozíciós technika, hogy a nézőt bevonják, maga is a kép szereplőjének érzi magát, szinte „belefolyik” a jelenetbe.

Hasonló képi világot érhetünk el, ha nagyobb látószöggel dolgozunk és a képen szereplő alakjaink közül fotózunk néhányat, ezáltal tudatosan hagyva azt, hogy „belelógjanak” a látványba, ily módon tovább erősítve a hatást.

Forrás: Youtube

Forrás: Youtube

Ez természetfotózásnál úgyszintén hasznos lehet, hisz a nézőben is felkelti a kíváncsiságot, ő maga is szeretné látni azt, amit a képen látható személy olyan elmerülten néz. Staffázs-alakok rendszeres használatát a filmművészet kiemelkedő alakja, Andrei Tarkovszkíj filmjeiben is megfigyelhetjük, az ő kompozíciói is tökéletesek  és sokatmondóak, mégsem feszesek. A Tükör című filmjében többször is találkozunk ezzel a technikával, sokszor a főszereplő, de akár sztaffázs-figurák használatával is.

Kompozíciós és technikai tippek
Természetesen nem mindegy hogy a szereplőt hogyan helyezzük el a leendő képen. Ha már a romantikus festészet jegyében gondolkodunk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincs szabály. Saját alkotói munkám során két dolgot követek: először valamilyen határozott kompozíciót hozok létre, majd egy kis dekompozícióval tudatosan billentem ki a tökéletes egyensúlyból, hiszen kevés unalmasabb dolog van mint a tökéletesség.

Fotó: Balassa László

Én előszeretettel használom az aranymetszést kiindulópontnak.Tudom, hogy unalomig van magyarázzák, miszerint az a tökéletes (valójában tényleg az), de egy kis dekompozíciós elemmel könnyen változatossá lehet tenni. Ennek megfelelően a történést minden esetben valamelyik aranymetszési pontba helyezem el: egy emberi arc esetében például arra törekszem hogy felezze, vagy a hangsúlyosabb szemet metssze ez a vonal. Viszonylag sokszor dolgozom filmre, azon belül is 120-asra, 6×6 arányban, ahol az aranymetszés nem a legjobb választás. Ezekben az esetekben a modellemet középen helyezem el a képen és köré építem a kompozíciót akár felelevenítve Kubrick tipikus képi világát a középre komponált tartalommal és a meghatározó távolodó perspektívákkal.

Foró: Balassa László

Sok fórumon olvashatnak róla, hogy a „bebukott” képrészlet hiba a fotón és kerülendő. Saját véleményem szerint szükség van rájuk, már csak azért is hogy a néző szeme ott tudjon megpihenni. Divatosak a HDR képek is, de én valahogy szívesebben időzöm egy Ansel Adams fotó felett, amelyen meg tud pihenni és el tud lazulni a tekintetem. Legyen bármilyen is a kompozíció, próbaképpen hagyjatok egy kis bebukott felületet rajta és hasonlítsátok össze egy olyan verzióval, ahol minden középértékre van állítva. Az első dolog, ami fel fog tűnni az az, hogy a képről elveszik a drámaiság. ha minden tónus megközelítőleg középen van. Súlytalanná válik. Ez persze egy tudatos cél is lehet, ilyenkor természetesen ezt a vonalat érdemes követni, azonban ha dinamikus fényekre, drámaiságra vágyunk, romantikus hatásokra törekszünk, akkor egyértelműen kellenek az erős fekete tónusok, a dinamikus fények.

Érdemes az emberi szereplő nélküli tájképeken is főszereplőt vagy főszereplőket választani. Itt gondolok egy megfelelő fára, sziklára, természeti jelenségre, ami emeli a kép hatását. Akár két fát is választhatunk természetes keretnek a képünkhöz, amelyeken keresztül a látvány felfedezhetővé válik, egy jó helyre komponált szikla könnyen adhat kellő dekompozíciót.

Hozzászólások

Gyakorlati javaslatok posztapokaliptikus tájak fotózásához

Gyakorlati javaslatok posztapokaliptikus tájak fotózásához

Ebben a második cikkben inkább gyakorlati dolgokra koncentrálok, szemben az első rész lelki vonalával.

Posztapokaliptikus tájakon

Posztapokaliptikus tájakon

Vannak olyan helyek ahol megváltozik és megáll az idő, ahova belépve a külvilág csak illúziónak tűnik. Minden alszik.

Tájak feketén-fehéren

Tájak feketén-fehéren

A fekete-fehér tájképek egy teljesen külön szegletét képviselik a fotográfiának.

Tájképfotózás mesterfokon

Tájképfotózás mesterfokon

Most induló sorozatunkban Balassa László fotográfustól kaphatnak ötleteket, gyakorlati tanácsot a különleges természetfotók készítéséhez.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket