Klaudia, Alexandra2019. március 20., szerda
elofizetoi-tamogatas

Maradt kutyázni

National Geographic Magyarország

Miklósi Ádámot egy napon döntés elé állította Csányi Vilmos: vagy másik tanszékre megy, vagy beáll kollégájához az üregi nyulak viselkedését tanulmányozni, vagy vele marad, és kutyákkal foglalkozik. Menni nem akart Ádám, a nyulak nem érdekelték, így ott maradt kutyázni, de megkérdezte főnökét: Mit fogunk kutatni? Fogalmam sincs, válaszolta Csányi.

Írta: Egyed László
Fényképezte: Sárosi Zoltán

Úgy tudom, azért voltak előzmények, korábban már kísérleteztek kutyákkal, és memóriavizsgálatokkal kezdték újra.

Igen, de az etológia számára a természetes környezetben mutatott viselkedés az érdekes. Akkoriban még azt gondolták, hogy a kutyának nincs természetes környezete, tehát a természetes viselkedését sem lehet tanulmányozni. Mi állítottuk, hogy a kutyának igenis van természetes környezete, és ez nem más, mint az ember: kutya és ember együtt alkot viselkedési egységet.

Mire jutottak a bevett nézetekkel szemben?

Semmilyen szakanyagot nem találtunk a témában, így hát kéthetente összeültünk, Csányi professzor elmesélt néhány kutyatörténetet, aztán törni kezdtük a fejünket, hogyan lehetne ezt vagy azt szakszerűen vizsgálni. Sok irányból vizsgáltuk a kutya szociális képességét, elemeztük a kötődési viselkedést, és bebizonyítottuk, hogy a kutya képes utánozni az embert. Három évbe telt, mire az első publikációnk megjelenhetett, egyrészt mert lassan haladtunk, másrészt a folyóiratokkal is meg kellett küzdenünk. Volt egy cikkünk, elküldtük egy rangos szaklapnak. Minden rendben, írták vissza, nincs benne semmi hiba – csak épp nem hiszik el.

Végül azért sikerült áttörniük a falakat.

A mi munkánk is hozzájárult ahhoz, hogy lassanként átalakult a közhangulat, megszületett a kognitív etológia. Tizenöt éve még nem illett ilyet mondani, de ma már mindenki elfogadja a tényt, hogy az állatok is gondolkodnak.

Mostanában csöndesebb időket élnek, vagy új akadályokon igyekeznek átjutni?

Éppen a robotikusokkal vagyunk nagy vitában. Főleg a japán szakemberek mondogatják, hogy húsz év múlva jönnek a háztartási robotok, és valahogyan ki kell találnunk, hogyan kommunikáljunk velük, hogyan tarthatunk velük kapcsolatot. Szerintünk van erre egy nagyszerű modell: az ember és a kutya viszonya – ezt a viszonyt kellene a robotikának eltanulnia. Írtunk egy cikket, egy éve küzdünk, hogy megjelenhessen, most végre talán közlik majd mint vitaanyagot. Közben azért a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökeit sikerült meggyőznünk, Korondi Péter professzor irányításával már a második robot készül a tanszéken, hogy kipróbáljuk az elgondolásunkat. Ezzel a robottal már hasonlóan lehet majd kommunikálni, mint ahogy a kutyákkal tartunk kapcsolatot. Szerintem öt éven belül mindenki elindul majd az általunk javasolt úton.

Az interjú a National Geographic magazin 2013. áprilisi számában jelent meg.

Barlangi ember

Barlangi ember

Barlangkutató és barlangi mentő, országos riasztásvezető. Ha jön a riasztás, mozgósítja a kollégákat, mentő-, tűzoltó- vagy rendőrautót rendel, aztán kék fény, sziréna, száznegyvenes tempó – irány a barlang, esetleg Dobogókő vagy a Rám-szakadék, ahol menteni kell.

Tudásmentő

Tudásmentő

A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa a természettel szoros kapcsolatban élők apáról fiúra hagyományozott ökológiai tudását vizsgálja a néprajztudomány eszközeivel.

Lépéselőnyben

Lépéselőnyben

Még csak harmincéves, de tizenöt évesen már díjakat nyert, ma az egyik legtehetségesebb természetfotósként tartják számon – nem csak nálunk, a világban is. Itthon eddig ötször volt Az Év Természetfotósa, legutóbb éppen tavaly novemberben.

Hajdú D. András

Hajdú D. András

Hajdú D. András

Sok terápia

Sok terápia

Református lelkész, a rácke­resztúri Drogterápiás Otthon veze­tője. A gyógyulás fontos részének tartja a csoportos és egyéni foglalkozásokat, a közös munkát, egymás segítését és Isten igéjét.

National Geographic 2019. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket