Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Föld

Intenzív napkitörések – még nincs vége az űrviharnak

2003.10.28.Admin
National Geographic Magyarország

A két napfolt közül egyelőre csak az egyik fordult a Föld felé, hamarosan azonban a másik is ránk „koncentrál”. Mivel a napfoltok megjelenése ciklikusságot mutat, az égitest jelenlegi aktivitása meglepő.

A tudósok szerint a Föld mágneses terét elért eddigi gázfelhők mérsékelt geomagnetikus viharokat keltettek. Minthogy a gázok elektromosan töltött részecskéket tartalmaznak, ezért a távközlési, a műholdas, a navigációs és az áramszolgáltató berendezések működésében rendellenességek léptek fel – írja a BBC. A rendellenességeket azonban a fogyasztók nem érzékelhették, csupán a technikai személyzet regisztrálta például az áramtermelő cégeknél.

Megzavarták a GPS-t

A műholdas helyzetmeghatározásra használt GPS ugyanakkor időszakosan leállt például Kanadában. A Mount Everest hegymászói pedig zavart, interferenciákat észleltek rádióikban, miközben a világ legmagasabb csúcsa felé haladtak. Megpróbáltak műholdakon keresztül üzeneteket is küldeni, de ez sem sikerült nekik minden esetben.

A repülőgépek kommunikációjában szintén történtek kisebb problémák, a gépeknek át is kellett kapcsolniuk a egy másik, méghozzá műholdas csatornára, ám jelentősebb gond nem volt, és a mobiltelefonok használatát sem nehezítette különösebben a napviharok okozta gáz találkozása a Föld légkörével és mágneses mezejével.

A Földnél tízszer nagyobb napfoltok

A napfoltok megjelenésekor rendkívül forró gázok szabadulnak fel, sőt az óriás foltokat úgynevezett koronális tömegkilövellések (CME-k) is kísérhetik – koronának hívják a Nap legkülső rétegét. Ilyenkor akár több milliárd tonna szuperforró plazma lövell ki az űrbe, nem ritkán a Föld felé. A kozmikus események hatására Északi fény is látszódhat.

A szuperforró gáz először pénteken érte el a Földet, és ekkor kölcsönhatásba lépett bolygónk mágneses mezejével, ami geomagnetikus viharokat okozott. A Földet elérő kilökődés a 484-es számú napfoltból származott. Ez a folt az elmúlt napokban folyamatosan növekedett, átmérője jelenleg körülbelül tízszerese a Földének, ami azt jelenti, hogy átlagosan tízszer nagyobb, mint egy átlagos napfolt – írja a New Scientist brit tudományos lap.

A napfoltból először szerdán törtek elő a szuperforró gázok, ami után az amerikai Óceanográfiai és Légköri Felügyelet (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) jelezte, hogy a Nap szokatlan aktivitása geomagnetikus zavarokat okozhat.

Időközben egy másik, az előzővel megegyező méretű napfolt is képződött, amely két kitörést már produkált, a legutóbbit vasárnap. Ezek a gázfelhők hétfőn-kedden érték-érik el a bolygónkat. A csillagászok szerint ez a 486-os számú napfolt is lassan a Föld felé fordul, és a kettő együtt további viharos űridőjárást okozhat a következő hetekben. A második napfolt először múlt csütörtökön produkált koronaanyag-kilökődést, de ekkor még nem fordult teljesen felénk.

Trópusi vihar a hurrikánszezonon kívül?

A napfoltok megjelenési gyakorisága nem állandó, néha nagyon sok, néha pedig nagyon kevés található belőlük a Napon. A napfoltok gyakorisága jellegzetes ciklicitást mutat, amelynek időtartama nagyjából 11, 2 év.

A jelenlegi intenzív napfolt-jelenség azért is váratlan, mert az utolsó naptevékenységi maximum időpontja 2001-ben volt. Olyan ez tehát, mintha trópusi vihar keletkezne a hurrikánszezonon kívül – fogalmazott a NOAA szakértője a New Scientistnek.

Az emberekre is kihat a napfolttevékenység

Korábban számos időjárási szélsőséget, furcsaságot is tulajdonítottak a napfoltoknak, például a középkorban a kis-jégkorszakként ismert lehűlési periódust szintén a napfoltoknak tulajdonították. Az igazság azonban az, hogy a napfoltoknak a földi időjárásra nézve gyakorlatilag semmilyen közvetlen vagy közvetett hatása nincsen.

Egyes elméletek szerint napfoltmaximumok idején az emberek is megbolondulnak, pontosabban úgy viselkednek, mint a hangyák az esőben. A statisztikák szerint ilyenkor több a baleset, katasztrófa, az emberek idegesebbek. Meglepő, hogy mely évekre estek az elmúlt évtizedek naptevékenységi maximumai: 1945, 1956, 1968, 1979, 1990, 2001.

A különleges alakzatok és a napkitörések közötti összefüggések

Régi törekvése a csillagászoknak, hogy megpróbálják előre jelezni a napkitöréseket. A japán Yohkoh műhold mérései alapján korábban a NASA kutatói kapcsolatot fedeztek fel az erőteljes, több milliárd nukleáris robbantással felérő energiájú kromoszférikus kitörések, és a kitörés helyén ezt megelőzően kialakuló felszíni alakzatok között – írja a Sulinet témával foglalkozó aloldala.

A napkitörésekben hirtelen nagy energia szabadul ki a Nap légkörének egy viszonylag kis tartományából. Néha több tízmilliárdnyi tonna gáz dobódik ki néhány millió kilométeres óránkénti sebességgel. Régóta gyanítják, hogy az ehhez szükséges energia az aktív vidékek, azaz a napfoltok mágneses terében felhalmozott mágneses energiából származik. A japán Yohkoh műhold röntgentávcsövének az elmúlt két évre vonatkozó valamennyi adatát (napi ötven felvételt) elemezték. Az eredmény egyértelműen megerősítette a korábbi gyanút: közvetlen kapcsolat van a szigmoidok és a napkitörések között.

Olvadó sarki jég

Olvadó sarki jég

Az elmúlt években a tudósok tanúi voltak, milyen elképesztő mértékben változik a tengeri jég kiterjedése. A 2016-os rekord alacsony értéket egy másik követte 2022-ben, majd egy harmadik 2023-ban.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket