Bernadett, Simon, Zenkő2020. február 18., kedd
Föld

Sikertelen japán kémműhold-fellövés

2003.11.30.Admin
National Geographic Magyarország

Japán sikertelen kísérletet tett két kémműhold indítására szombaton.

Hivatalos források szerint a H2-A típusú hordozórakéták megsemmisítésére a start után 13 perccel maga a földi irányítás adott parancsot, miután úgy ítélte meg, hogy azok nem tudják a műholdakat pályára állítani.

A két űreszköz, amelyeket egy méteres felbontású optikai érzékelőkkel láttak el, az Észak-Koreában zajló eseményeket, a hadiipari fejlesztésekkel kapcsolatos katonai jellegű mozgásokat figyelte volna. A sikertelenség okát egyelőre nem közölték az illetékesek.

A világhírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy az indítási időpontot eredetileg szeptember 10-re tűzték ki, de még abban a hónapban különböző műszaki rendellenességek miatt háromszor halasztották el a kilövéseket.

Japán március végén már a világűrbe juttatott két felderítő műholdat. Mindkét űreszköz – egyébként a szigetország első kémműholdjai – Észak-Korea területét pásztázza. Phenjan akkor mélységes rosszallását fejezte ki a két műhold fellövése miatt, és “provokációnak” minősítette a japán lépést.

Tokió akkor saját indoklása szerint azért szánta el magát erre, mert nem sokkal korábban Észak-Koreából két, egyenként 1300 kilométer hatótávolságú, tengeri célpontok leküzdésére alkalmas rakétával hajtottak végre sikeres indítást.

Hozzászólások

Természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál Franciaország

Természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál Franciaország

Franciaország új természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál.

Égi jelenségek 2020. február második felében

Égi jelenségek 2020. február második felében

Csökkenő holdfázisnál sötét esti órák köszöntenek ránk, legszebb arcát mutatja az állatövi fény, lesz alkonyi és hajnali holdsarló, együttállásokkal.

Elkerülhetetlen a Balaton algásodása?

Elkerülhetetlen a Balaton algásodása?

2020-ban és a jövőben is számítani kell vízvirágzásra a Balatonon.

30 éve készült a Halványkék Pötty

30 éve készült a Halványkék Pötty

Bolygónkat a Voyager-1 űrszonda fényképezte le több mint 6 milliárd kilométerről, 1990-ben, a Carl Sagan javaslatára készült felvétel világhírűvé lett.

20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet mértek az Antarktiszon

20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet mértek az Antarktiszon

Az időjárási feljegyzések kezdete óta először mértek 20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet az Antarktiszon, a Seymour-szigeten.

National Geographic 2020. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 940 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket