Zsófia, Róbert2019. szeptember 17., kedd
Föld

Ijesztő ütemben gyengül a Föld mágneses mezője

2003.12.15.Admin
National Geographic Magyarország

A Föld mágneses tere az elmúlt 150 évben 10 százalékot gyengült. Ilyen ütemű csökkenéssel 1500-2000 éven belül eltűnhet a bolygónk védőpajzsa.

Föld mágneses tere jelentősen meggyengült: a bolygót az űrből érkező halálos sugaraktól védő láthatatlan pajzs az elmúlt 150 évben 10 százalékot veszített erejéből, és ebben az ütemben fogyatkozva 1500-2000 év múlva teljesen eltűnhet – jelentette be Jeremy Bloxham, az amerikai Harvard Egyetem geofizikusa az Amerikai Geofizikusok Szövetségének (American Geophysical Union) találkozóján.

Pólusváltás vagy átmeneti jelenség?

Francia tudósok korábbi elmélete szerint a mágneses mező erőssége azért csökken, mert bolygónk a mágneses pólusok néhány százezer évente esedékes felcserélődésére készül fel. Utoljára csaknem egymillió éve került sor pólusváltásra, és mivel ennek előjele, hogy átmenetileg teljesen eltűnik a mágneses mező, feltehetően a Föld most is erre készül.

Az amerikai geofizikusok szerint azonban csekély ennek a forgatókönyvnek az esélye. Úgy vélik átmeneti gyengülésről van csupán szó, nem pedig arról, hogy a Föld ismét pólust vált, és visszatér 780.000 évvel ezelőtti állapotába. „A visszarendeződés a természetben ritka esemény” – nyilatkozta Bloxham az AP hírügynökségnek.

A mágneses mező 1845 óta mért gyengülését ezért inkább kilengésnek, átmeneti jelenségnek tartja az amerikai geofizikus, amelynek azonban komoly hatása lehet olyan régiókra, ahol a gyengülés számottevő.

Veszélyben a műholdak

Különösen érzékenyen érintett terület a sarkok és az Atlanti Óceán déli rész: a további gyengülés révén itt hamar megszűnhet a mágneses mező védőpajzs funkciója, azaz a régió védtelen lesz az űrből érkező sugárzással szemben.

Ennek eredményeképpen az alacsony keringési pályán keringő műholdak a régió felett átrepülve sebezhetőkké válnak. Az Atlanti Óceán déli részén a jelenség áldozatává vált már többek között egy dán műhold is, amelyet kifejezetten a Föld mágneses mezőjének vizsgálatára bocsátottak fel.

„Ha a mágneses mező csökkenése nagy mértékű sugárzással párosul, a légkör kémiai összetételét is megváltoztathatja” –közölte Charles Jackman, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának munkatársa. A kutató szerint a légköri ózon jelentős részének átmeneti eltűnésére lehet számítani.

Hozzászólások

Bébi teknősök megkövült lábnyomaira bukkantak

Bébi teknősök megkövült lábnyomaira bukkantak

A kikelést követően a tenger felé igyekvő bébi teknősök jellegzetes lábnyomokat hagynak a homokban, egy 100 ezer éves dél-afrikai kőzetrétegben ugyanilyeneket találtak.

Égi jelenségek 2019. szeptember második felében

Égi jelenségek 2019. szeptember második felében

Átlépünk a csillagászati őszbe

A Balaton algásodásának oka

A Balaton algásodásának oka

Az üledékből felszabadult foszfor lehetett a fő oka a 2019. augusztus végén megfigyelt rendkívüli algásodásnak a Balaton délnyugati területén.

A Föld így ellenállóbb lehetne a klímaváltozással szemben

A Föld így ellenállóbb lehetne a klímaváltozással szemben

Ezernyolcszáz milliárd dollár ráfordítással ellenállóbbá lehetne tenni a Földet klímaváltozással szemben.

Új tényező a tartós aszályok kialakulásában

Új tényező a tartós aszályok kialakulásában

A változó klíma számos kihívásából, így az aszályokról is egyre többet igyekszünk megtudni.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket