Herman, János2020. április 07., kedd
Föld

Mira, a csodálatos

National Geographic Magyarország

A nevében csodálatosat jelentő híres változócsillag jelenleg igazolja az őt megillető jelzőt: október elejére érte el az emberemlékezet óta tartó legnagyobb fényességét.

A Mirát az éjszaka folyamán kelet felé tekintve könnyen megtalálhatjuk, mivel a fényesen ragyogó Jupiter közelében tartózkodik. A kép tetején világító óriásbolygótól balra a Fiastyúk és a Hyadok halmaza található, míg a vörösesen fénylő Mirát a fotográfus egy zöld lézer segítségével mutatja a mellette álló kislányának, akit szülei az égi párjáról Mírának neveztek el. Érdekes szójáték, hogy spanyolul a “Míra mira Mira” magyarra lefordítva annyit jelent, hogy “Míra nézi a Mirát”.

A népes változócsillag család névadójaként tisztelt égitest a Cet konstellációban található omikron Ceti Bayer-elnevezéssel. Csodálatosként először 1662-ben Johannes Hevelius hívta a csillagot, amely szembetűnő fényváltozására utal. Maximuma idején szabadszemmel is fényes, másodrendű csillagként látszik, míg minimuma tájékán tíz magnitúdóra halványodik, amelynek megfigyeléséhez távcsőre van szükségünk. Fényváltozása egy év leforgása alatt jól követhető a maga 331 napos periódusával.

A szeptember végi anticiklon időszaka alatt számos alkalom kínálkozott a csodálatos csillag megfigyelésére, amelyből talán a legérdekesebb az európai viszonylatban is kiváló minőségű egéről híres Hortobágyi Csillagoségbolt-parkban volt. A jellegzetes tájelemként képbe komponált gémeskutaktól jobbra, a fotó jobb szélén figyelhetjük meg a szóban forgó csillagot. Az év hátralevő részében is érdemes majd egy-egy pillantást szentelnünk a Mirának, amely halványodni fog ugyan, de még városi égen is megfigyelhető lesz.

Írta és fényképezte: Ladányi Tamás, www.astrophoto.hu


Hozzászólások

Ha már megvettük, ne dobjuk ki!

Ha már megvettük, ne dobjuk ki!

Az élelmiszerek tudatos felhasználására, a pazarlás csökkentésére hívja fel a figyelmet a Bay Zoltán Kutatóintézet.

Égi jelenségek 2020. április első felében

Égi jelenségek 2020. április első felében

Ebben az időszakban akár otthonunkból is megcsodálhatunk néhány égi jelenséget, sőt még a vén Hold is beköszönhet szobánk ablakán.

Az óceán vizének melegedésére így reagálnak az ott élő állatok

Az óceán vizének melegedésére így reagálnak az ott élő állatok

Egy több mint száz évet átölelő, nagyjából 300 állatot követő globális elemzés szerint az emlősök, planktonok, halak, növények és tengeri madarak eloszlása a klíma melegedésével változik.

Idén digitális térben zajlik a Föld Órája

Idén digitális térben zajlik a Föld Órája

A világ legnagyobb önkéntes akciója, a Föld Órája 2020. március 28-án is arra ösztönzi a magánszemélyeket, településeket, vállalatokat és szervezeteket, hogy fejezzék ki elkötelezettségüket bolygónk iránt.

Hatékony és takarékos élelmiszer-felhasználás krízishelyzetben

Hatékony és takarékos élelmiszer-felhasználás krízishelyzetben

A koronavírus-járvány miatti korlátozásoktól tartva, több háztartásban nagy mennyiségű élelmiszer gyűlt össze.

National Geographic 2020. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket