Ambrus, Ambrózia2019. december 07., szombat
Föld

Nem vadászik bálnára Japán

2015.01.10.NG
National Geographic Magyarország

Csupán megfigyelési célból indulnak útnak a hajók, és nem ölnek állatot az idei bálnavadászati szezonban Japánban - jelentették be kedden Tokióban.

A Yushin Maru No 2 bálnavadászhajó 2005-ben, a Déli-óceánon
Fotó: Profimedia

A megfigyelők kihajóznak, de a vadászatra használt szigonyokat ezúttal nem viszik magukkal. Két hajó vesz részt a kutatói misszióban, március 28-ig azon fognak dolgozni, hogy szövetmintákat gyűjtsenek bálnáktól – közölte a japán kormány.

A japán bálnavadászatot évtizedek óta heves kritikák érik a nemzetközi állatvédelmi szervezetek részéről. Ezért a Nemzetközi Bíróság, az ENSZ bírói szerve 2014 márciusában megtiltotta Japánnak a bálnavadászatot az Antarktiszon.

Bár a kereskedelmi célú bálnavadászat nemzetközileg tilos, Japán folytatta ezt a tevékenységet – bírálói szerint tudományos kutatásnak álcázva az állatok megölését. Tokió nem titkolja, hogy a megölt állatok húsát Japánban elfogyasztják.

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) szeptemberben szigorította meg a legális bálnavadászat feltételeit. Ahhoz, hogy egy ország engedélyt kapjon a tengeri emlősök tudományos célú megöléséhez, be kell bizonyítania, hogy erre kutatás céljából van szükség. A kutatásnak bizonyíthatóan az állatok védelmét kell szolgálnia.

Az IWC Japán bálnavadászati programjának újraindítása ellen foglalt állást, Tokió azonban akkor még azt közölte, hogy folytatni fogja a „tudományos célú” vadászatot.

A bizottság 1982-ben rendelt el moratóriumot a kereskedelmi célú bálnavadászatra, ez máig érvényben van. Hivatalosan csak Norvégia és Izland folytat kereskedelmi bálnavadászatot, miután előbbi tiltakozást nyújtott be a moratórium ellen, utóbbi pedig amiatt egy évtizeddel később kilépett az IWC-ből. Tokió a rendelet hatálya alól kibúvót keresett, ennek módja, hogy a kutatási célú bálnavadászatot bizonyos megkötésekkel engedélyezi a szervezet.

Japán az elmúlt években 900 állat tudományos célból történő megölésére adott engedélyt. Az állatvédők azonban akadályozták a vadászok munkáját, így a 2013-2014-es szezonban csak 251, az előző idényben pedig 103 állatot öltek meg.

Egyes politológusok szerint a szigetország nem gazdasági okokból kerüli meg a vadászati tilalmat, hanem azért, mert szerinte az környezetvédelmi szempontok nem indokoltak, valamint a nyugati országok által kulturális szempontokból meghozott korlátozásnak tartja a tilalmat. A japán bálnavadászati program egyébként évről évre jelentős pénzügyi veszteséget termel.

Hozzászólások

Betolakodó állatok veszélyeztetik az amerikai nemzeti parkok lakóit

Betolakodó állatok veszélyeztetik az amerikai nemzeti parkok lakóit

Az Egyesült Államok nemzeti parkjainak több mint felében jelentenek fenyegetést a betolakodó állatfajok.

Vadon élő növények magvai még hasznosak lehetnek a jövőben

Vadon élő növények magvai még hasznosak lehetnek a jövőben

Haszonnövények vadon élő rokonainak több ezer magját gyűjtötték be tudósok hat év alatt a világ legkülönbözőbb pontjain.

Ma kell a helyes útra lépni és nem holnap!

Ma kell a helyes útra lépni és nem holnap!

Világszerte milliók, főként fiatalok kérik a vezetőket arra, hogy tegyenek sokkal többet a klímavészhelyzet ellen.

Égi jelenségek 2019. december első felében

Égi jelenségek 2019. december első felében

Telihold lesz, jönnek a Geminidák meteorjai, közel kerül egymáshoz a Vénusz és a Szaturnusz, gyönyörködhetünk a téli csillagképekben.

Akik a sarkvidékről álmodnak

Akik a sarkvidékről álmodnak

Vajon kik lesznek a résztvevői a 2020-as Fjällräven Polar életre szóló kalandjának? Varga Dávid Bence és 22 társa megcélozta.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket