Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Föld

Mit teszünk, hogy ne legyen ökológiai tragédia?

2015.09.02.MTI/NG
National Geographic Magyarország

Egész országokat önt el a tenger, városok fognak elnéptelenedni, és menekültek áradata indul meg, súlyos konfliktusokat okozva világszerte.

Illusztráció: Profimedia

Ilyen következményekre figyelmeztet Barack Obama amerikai elnök, ha a világ vezetői nem foglalkoznak sürgősen a globális éghajlatváltozással. Minderről a legnagyobb amerikai állam, Alaszka sarkvidéki területein tett háromnapos látogatásának kezdetén, 2015. augusztus 31-én beszélt egy sarkvidéki éghajlatváltozással foglalkozó csúcstalálkozón, hangsúlyozva, hogy egy riasztó jövő elkerülhetetlen, ha a világ nem követi az üvegházhatást okozó gázok radikális csökkentését: „Arra fogjuk kárhoztatni gyermekeinket, hogy olyan bolygón éljenek, ahol az életfeltételeken már nem lesznek képesek javítani.”

Obama az első amerikai elnök, aki hivatali időszakában Alaszka sarkvidéki területeire látogat. Az Egyesült Államokat az éghajlatváltozáson kívül az is aggasztja, hogy a stratégiai fontosságú sarkvidéki vizeken hátrányba kerül Oroszországgal szemben. A Fehér Ház kedden bejelentette, arra kéri a kongresszust, hogy gyorsítsa fel új jégtörő hajók építését. Washingtonnak csak két üzemben lévő jégtörő hajója van a térségben, míg Moszkvának 40.

Az elnök hangsúlyozta, az Egyesült Államok kivette a részét a globális felmelegedés elleni harcból azáltal, hogy vállalta az üvegházhatást okozó gázok 28 százalékos csökkentését a következő tíz évben. Ez az Egyesült Államok vállalása a decemberi párizsi klímacsúcsra, amelyen a résztvevők egy új globális klímavédelmi egyezményt szándékoznak elfogadni.

Alaszka, amely erősen függ az energiahordozókból származó bevételektől, érzékenyen érinti az olajáresést. Az amerikai kormány nemrég engedélyezte, hogy a Shell olajtársaság kiterjessze fúrásait Alaszka északnyugati partvidékén, amiért környezetvédő csoportok élesen bírálták Washingtont. Az elnöknek, aki második hivatali időszakának egyik fő célkitűzésévé tette a globális felmelegedés elleni harcot, nem könnyű megmagyaráznia, hogy ez a küzdelem hogyan egyeztethető össze az energiatermelés növelésére tett intézkedésekkel. Obama azzal védekezik, hogy a fosszilis fűtőanyag területén szükség van bizonyos fejlesztésre, és az Egyesült Államok hosszabb távon a tiszta, megújuló energiákra tér át, amelyek nem okoznak globális felmelegedést.

A decemberi párizsi klímacsúcs a világtörténelem egyik legnagyobb nemzetközi csúcstalálkozója lesz, ötvenezer részvevővel. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője, Kőrösi Csaba szerint a legfontosabb része a leendő megállapodásnak, hogy ötévenként hogyan lehet majd továbbfejleszteni a nemzeti vállalások „építőkockáiból” felépülő közös globális cselekvést.

A globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt kell tartani ahhoz, hogy az emberiségnek legyen életesélye a század végére – hangsúlyozta az igazgató.

A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) módszertan kidolgozásával kívánja segíteni a hazai településeket, hogy azok megalkossák az éghajlatváltozáshoz kötődő klímastratégiájukat – mondta Fancsik Tamás, az intézet igazgatója a 2015 augusztusában tartott sajtóbeszélgetésen, Budapesten.

Pálvölgyi Tamás, az MFGI igazgatóhelyettese felhívta a figyelmet arra, hogy az országban régiónként, de akár településenként is eltérhetnek az éghajlatváltozás következményei, ezért fontos egy települési szintre lebontott, átfogó felkészülési és alkalmazkodási stratégia megalkotása. Magyarország az éghajlatváltozás következményeit tekintve Európa egyik legsérülékenyebb országa.

Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke beszámolt arról, hogy a szövetség 2015 őszén nyitja meg első irodáját, ahol a települések vezetőinek nyújtanak majd szakmai tanácsadást. A Magyar Földtani és Geofizikai Intézettel együtt biztosítanak szakmai és szervezési háttértámogatást az önkormányzatoknak a klímastratégiák kidolgozásához.

Olvadó sarki jég

Olvadó sarki jég

Az elmúlt években a tudósok tanúi voltak, milyen elképesztő mértékben változik a tengeri jég kiterjedése. A 2016-os rekord alacsony értéket egy másik követte 2022-ben, majd egy harmadik 2023-ban.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket