Klaudia, Alexandra2019. március 20., szerda
Föld

Klímacsúcson

National Geographic Magyarország

Forradalmian éghajlatbarát megállapodás született az ENSZ 21. Klímakonferenciáján Párizsban, véli Ürge-Vorsatz Diána klímakutató az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület III. munkacsoportjának alelnöke.

Ürge-Vorsatz Diána
Fotó: Sárosi Zoltán

A megvalósítást nehezíti, hogy a tárgyalók sem országonkénti kvótát, sem büntetési tételeket nem helyeztek kilátásba.

ÓRIÁSI SIKERKÉNT ÜNNEPLI A VILÁG A DECEMBER 12-ÉN ZÁRULT PÁRIZSI KLÍMACSÚCSOT, A GLOBÁLIS FÖLMELEGEDÉS „JÓVAL KÉT CELSIUS-FOK ALATT” TARTÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁST.
Az 1997-es kiotói egyezmény majdnem elvérzett: az Egyesült Államok nem, Oroszország is csak az utolsó percben fogadta el. Ezúttal más a helyzet: a klímacélokat korábban elutasító világhatalmak – az Egyesült Államok mellett például a légszennyezettséggel és az ivóvízellátás akadozásával küzdő Kína – szemléletében nagy a fordulat. Másrészt zseniális megoldás született arra, hogy szükség esetén miként kerülheti meg Barack Obama elnök az amerikai szenátust. Miután az egyezmény tizenkét oldalas függelékként szerepel a dokumentumban, elfogadásához nem kell a szenátus jóváhagyása. Látva a megegyezés hatalmas támogatottságát, magam is optimista vagyok.

A KLÍMAKUTATÓK TÖBBSÉGE SZERINT A FÖLMELEGEDÉS 1,5 CELSIUS-FOKOS PLAFONJA ALIGHA TARTHATÓ.
A tengerszint-emelkedéstől leginkább fenyegetett ország küldöttei így érveltek, miért nem elegendő a 2 Celsius-fokos plafon: „Senki nem gondolja komolyan, hogy mondjuk a Marshall-szigetek aláírna egy olyan egyezményt, amely a tengerszint jelentős emelkedése esetén az évszázad végére a halálos ítéletével lenne egyenlő…!” Az 1,5 fokos plafonnal viszont az éghajlatváltozás következményei által leginkább sújtott afrikai és ázsiai országok is egyetértettek. Történelmi jelentőségű, ráadásul az előzmények ismeretében meglepő fejlemény, hogy az Egyesült Államok is fölkarolta a kezdeményezést. Ami az 1,5 fokos plafont illeti, az Éghajlat-változási Kormányközi Testületben (IPCC) dolgozók többsége szerint ez a vonat már elment, bár én ebben is derűlátóbb vagyok. Nem ez lenne az első eset, amikor a szakemberek a megfelelő politikai akarat súlya alatt találják meg a szükséges eszközöket.

MENNYI ERRE AZ ESÉLY ÚGY, HOGY A PÁRIZSI MEGÁLLAPODÁS A VÁLLALÁSOK EGYÉRTELMŰSÍTÉSE HELYETT INKÁBB ÖNKÉNTES CÉLKITŰZÉSEKET VÁR?
Az előre kiosztott kötelezettségeknek mindig voltak a megállapodás ellehetetlenítésére is képes ellenzői. Ami az önkéntességet illeti, a félelem nem alaptalan, a már benyújtott vállalásokkal nemhogy az 1,5, de a 2 fokos cél eléréséhez sem elegendő. Most azonban nem azt kell néznünk, hogy félig üres vagy félig teli, hanem azt, hogy egyáltalán végre lett pohár. Lesz mibe tölteni a következő években.

A VÉGLEGES SZÖVEGBŐL KIKERÜLT, HOGY LEGYEN BÜNTETHETŐ, AKI MEGSZEGI VÁLLALT KÖTELEZETTSÉGÉT. MILYEN GARANCIA VAN ÍGY ARRA, HOGY KI-KI BETARTJA MAJD A VÁLLALÁSÁT? Fölmerült, hogy nemzetközi klímabíróságot állítunk föl, de az ötlet elvérzett. Kérdés, egyáltalán milyen szankciókat lehetett volna bevezetni. A vállalás bekerül az aláíró nemzet jogrendjébe, tehát kötelező érvényű lesz. Az elért eredményeket ötévente felülvizsgálják és nyilvánosságra hozzák, így kínos lesz, ha valaki nem tartja be az ígéretét.

INDIA ÉS BRAZÍLIA KÉPVISELŐI MÁRIS AZT MONDOGATJÁK, HOGY A CÉLOK BETARTÁSÁHOZ NEKIK KEVÉS LESZ AZ ÉVI 100 MILLIÁRD DOLLÁRNYI TÁMOGATÁS.
Az elvi célokat illetően azok sem fanyalogtak, akik a legtöbbet fizetik majd. Más kérdés, hogy a feltörekvő gazdaságú országok zöme követelőző állásponton volt. A csillagászati támogatást hosszú távra kérték, a folyósításra többlépcsős biztosítékokat szerettek volna. Még az elszámoltathatóság ellen is mondvacsinált kifogásokkal éltek. A francia levezető elnökség fantasztikusan kezelte a fennakadást: a megegyezésbe bele tudta foglaltani az átfogó monitoringrendszer létrehozását.

A POLITIKAI MANŐVEREZÉSTŐL SEM MENTES IPCC-BELI MUNKA ÁLL KÖZELEBB ÖNHÖZ, AVAGY A TUDOMÁNYOS KUTATÁS?
Az IPCC-ben a Közép-európai Egyetem Környezetvédelmi Tanszékének professzoraként veszek részt. Mindkét munkám nemzetközi színtéren zajlik, a CEU nagyjából ezer diákja közel száz országból érkezik Budapestre. Nem érzem, hogy az IPCC működését jelentősen befolyásolná a politika, éppen ellenkezőleg: a jelentéseinknek kell megszólítaniuk a kormányokat. A tudományos munka csak jobb lesz attól, ha a valódi döntéshozóknak készül: nagyobb az esély, hogy kiderül belőle, mi valójában a legégetőbb, a legfontosabb.

MÁS EGYENJOGÚSÁGI TÖREKVÉSEK MELLETT A TELJES NŐI EMANCIPÁCIÓT SÜRGETŐ GENDERTEMATIKA IS HELYET KAPOTT PÁRIZSBAN. AZ IPCC EGYIK MUNKACSOPORTJÁNAK NŐI ALELNÖKEKÉNT, HÉT GYERMEK ÉDESANYJAKÉNT VÁLLALT EBBEN SZEREPET?
Fontos társadalmi célokat külön-külön sokkal nehezebb és költségesebb elérni, mint egymáshoz társítva. Miután a genderkérdés idén szeptemberben bekerült az ENSZ fenntartható fejlődési céljai közé, igenis van létjogosultsága egy efféle fórumon. Ezt jelzi, hogy a fenntartható fejlődés, aminek egyik sarokpontja az – általában nők által végzett – otthoni munka anyagi elismerése, a klímaegyezmény szövegének is részét képezi. Ezt az ügyet a magam munkájával is szeretném előmozdítani. Régóta dédelgetett álmom, hogy az IPCC-n belül fajsúlyosabb szerephez jussanak a férfiakkal egyenlő mértékben képzett és tapasztalt kutatónők.

A NOVEMBER VÉGI PÁRIZSI TERRORTÁMADÁSOK UTÁN, A VILÁG LEGFONTOSABB VEZETŐIVEL ÖSSZEZÁRVA, NEM DOBOGOTT NÉHA A TORKÁBAN A SZÍVE?
A francia fővárost nem kényszerítette térdre a terrorizmus. A mintegy harmincezer hivatalos delegált, és nem hivatalos minőségben ennek a tömegnek a többszöröse is rendületlenül kitartott párizsi útiterve mellett. Tény és való, hogy a repülőtéren gépfegyveres katonák sorfala fogadja az érkezőket, és az Eiffel-toronynál jóformán nincsenek sorok.

TÖBB HELYÜTT NYILATKOZTA, HOGY A NEMZETKÖZI KONFERENCIÁKRA A HÉT GYEREKE KÖZÜL A LEGKISEBBET MAGÁVAL VISZI. EZÚTTAL IS ÍGY TÖRTÉNT? EZZEL IS SZERETNÉ ELŐSEGÍTENI A SZEMLÉLETVÁLTÁST?
Igen, bár nem a szemléletváltás segítése, inkább az az okom erre, hogy kétéves kisfiamat még szoptatom. A többnapos, naponta többórás elfoglaltságot jelentő rendezvényekre velünk jön még valaki a családból, rendszerint az édesanyám vagy a sógornőm, és hivatalos elfoglaltságaim idején vigyáz a kisfiamra.

Hozzászólások

Kuba alkotmányával is föllép a klímaváltozás ellen

Kuba alkotmányával is föllép a klímaváltozás ellen

Eddig több ország ( pl. Ecuador, Tunézia) alkotmányába

Egy Földünk van, törődjünk vele!

Egy Földünk van, törődjünk vele!

2019-ben, március 30-án lesz a WWF Föld Órája, azonban fontos, hogy környezetünkkel ne csak ezen a napon, ebben az egy órában törődjünk.

Holland települések nemet mondanak a lufieregetésre

Holland települések nemet mondanak a lufieregetésre

Egyre több holland település tiltja be a léggömböket környezetszennyező hatásuk miatt.

Égi jelenségek 2019. március második felében

Égi jelenségek 2019. március második felében

Egyre később sötétedik, jön a tavaszi nap-éj egyenlőség, átállítjuk az órákat és a telihold is is ránk köszön.

A brit tavakban és folyókban is sok a műanyag

A brit tavakban és folyókban is sok a műanyag

Egy új kutatásban a szakértők különböző vizekben mérték fel a mikroműanyagok számát.

National Geographic 2019. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket