Gyöngyvér, János, Gyöngyi2019. október 23., szerda
Föld

Környezetbarát csomagolás: plasztik helyett gomba

2016.05.19.Bordás Veronika
National Geographic Magyarország

Ottfeledett maradékon elburjánzott penész: a rendelkezésükre álló teret maradéktalanul kitöltő, vattaszerűen finom fonalak rengetege nem éppen szemgyönyörködtető látvány.

Fotó: adobestock

A gombafonalak igen gyorsan, de csak megfelelő viszonyok között szaporodnak el, így gyarapodásukat szabályozni lehet, ráadásul szárítva jól konzerválhatók. E tulajdonságaik alapján sikerült bizonyos gombafajok fonalaiból a műanyag helyettesítésére is alkalmas, környezetbarát csomagolóanyagot kifejleszteni.

Az egyesült államokbeli Ecovative cég már többféle gombafonal-eredetű anyagot is gyárt. A tenyészeteket felszecskázott mezőgazdasági hulladékon, például szalmán szaporítják; a gomba lebontja a növényi maradékot, és kialakítja belőle saját struktúráját, azaz fonalszövedékét. Amikor már megfelelően fölgyülemlett, a fonalrengeteget tartalmazó anyagot darálják és keverik, majd a masszát formába töltik, hogy a fonalak a kívánt alakba rendeződjenek, kellően tömötté váljanak. A félkész terméket ezután kiszárítják, ezért a gomba nem növekszik tovább, nem növeszt termőtestet, nem hoz spórákat. Az így előállított anyag a szakértők szerint csaknem ugyanolyan sokféleképpen használható, mint a műanyagok.

A nálunk szelektíven nem gyűjthető hungarocellt is felválthatja a gyorsan bomló gombaanyag. A környezetbarát termékeket gyártó cégek közül máris sokan váltottak gombacsomagolásra. 
Foto: Ecovative

Gombafonal-matériából egyelőre bútorokat, üvegtárgyakat, műszaki berendezéseket védő csomagolást gyártanak, de esküvői ruha, lámpaernyő is készült már, a vállalat pedig hő- és hangszigetelő panelek fejlesztésén dolgozik. Amíg nem érintkezik szerves anyaggal, illetve nem éri nedvesség, a gombaanyag nem bomlik le. Amikor viszont már nincs rá szükség, ellentétben az évszázadokig kitartó műanyagokkal, nyom nélkül eltüntethető: elég darabokra tépkedve a talajba vagy egy kis virágföldbe keverni.

Hozzászólások

Rekord kicsi lett 2019-ben az ózonlyuk

Rekord kicsi lett 2019-ben az ózonlyuk

Az ózonlyuk felfedezése sokkolta a tudományos

Ígéretek a légszennyezettség csökkentésére

Ígéretek a légszennyezettség csökkentésére

A világ szmogos nagyvárosai közül 35 tett ígéretet a légszennyezettség csökkentésére.

Hogyan keletkezett a világ legnagyobb geódája?

Hogyan keletkezett a világ legnagyobb geódája?

A dél-spanyol Almería közelében 1999-ben felfedezett Pulpí-geóda egy kisszobányi méretű ovális kőzetüreg, amelyben méteres gipszkristályok nőnek.

Összefogás szükséges a vízválság megakadályozására!

Összefogás szükséges a vízválság megakadályozására!

Víz nélkül nincs élet, a vízválság megakadályozására összefogás szükséges, közösen meg lehet csinálni - mondták a Budapesti Víz Világtalálkozón tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői.

Dinoszauruszok itatóiból származó kőzeteket vizsgáltak

Dinoszauruszok itatóiból származó kőzeteket vizsgáltak

Az egykori sivatagi tavak lerakódásaiból a jura időszaki kőzetréteg kialakulásának pontos korát állapították meg.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket