Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Föld

Égi jelenségek 2017. március második felében

National Geographic Magyarország

Az éjszakai égbolt csodálói mostantól célirányosan készülhetnek az izgalmas égi jelenségek megfigyelésére, megörökítésére, Landy-Gyebnár Mónika asztrofotós segítségével.

Vanik Zoltán: A taliándörögdi űrtávközlési állomás című fotója 2014. szeptember 21-én volt a nap képe.

Telihold március 12-én
Márciusban a holdtöltét 12-én, vasárnap figyelhetjük meg, égi kísérőnk a napnyugtával egyidejűleg emelkedik majd fel a keleti horizonton. Az ország keleti szélén, Debrecenben 17:30, Budapesten 17:41, míg a nyugati határ közelében, Szombathelyen 17:51 a pontos időpont, a mintegy 20 perces eltérés Földünk forgási sebességéből adódik. Holdkelte (illetve napkelte, napnyugta) megfigyelésekor mindig igyekezzünk olyan helyszínt választani, ahonnan jó rálátásunk van a horizontra. Ha a látóhatáron domb, épületek, vagy akár erdő húzódik, ez a horizont legalsó részét eltakarja, így a megfigyelt égitest kissé később kel, vagy korábban nyugszik le, mint teljesen akadálytalan, sík terepen. Ha fényképezni szeretnénk az eseményt, a kompozíció tervezése során mindig számítsuk bele a terepviszonyokat, hogy ne érjen minket csalódás!

Hold-Jupiter együttállás március 14-15-én éjjel
Telihold után két nappal, március 14-én a Jupiter egészen közel látszik majd a Holdhoz, már napnyugta után bő 2 órával felkelnek, ekkor a két égitest alig 2 fok távolságra lesz majd egymástól, ám az éjszaka során a távolság apránként növekszik, 15-én hajnalra már eléri az 5 fokot is. Akinek lehetősége van rá, az esti órákban gyönyörködjön a látványosságban, a későn fekvők számára pedig érdekes lehet éjfél felé a Jupiter négy nagy (Galilei-féle) holdjának megfigyelése is. Kis kézi távcsővel, binokulárral a legkönnyebb megpillantani a holdakat, az éjszaka közepén egyenes sorban láthatjuk mind a négyet, a Jupitertől jobbra felfelé az Io, míg a bolygó bal oldalán, lefelé sorban az Europa, a Ganümédesz és a Kallisztó látszanak majd.

A Hold és a Jupiter viszonylag gyakran kerülnek egymás látszólagos közelébe égboltunkon, az együttállás megfigyelése mégis minden alkalommal mást ad az eltérő holdfázis és a két égitest távolságának változása miatt.

Búcsú az alkonyi Vénusztól
Az elmúlt hónapok során hozzászokhattunk az alkonyi, nyugati égen a ragyogóan fényes Vénusz kedves látványához, azonban belső bolygószomszédunk látszó égi útján egyre közeledik a Naphoz, egyre hamarabb lenyugszik. Míg 15-én még majdnem két órával napnyugta után tűnik el a horizonton, 20-án már csak egy órával marad le a Naptól, 23-án alig fél órával követi a napnyugtát, megpillantása ekkor már igen nehéz. Ha szeretnénk még gyönyörködni a látványában, mihamarább tegyük meg! Távcsővel rendelkezők számára különösen érdekes lehet a Vénusz megfigyelése ilyenkor, ugyanis – a Holdhoz hasonlóan – fázisokat láthatunk rajta, s vékony sarlóként pillantható meg ezekben a hetekben.
Esthajnalcsillagként, népi nevéhez méltóan, nemsokára a hajnali, keleti égbolton ragyog fel, április elejétől kereshetjük majd napkelte előtt egy órával.

Hold-Szaturnusz együttállás március 20-án
A nagyon későn fekvők, vagy a nagyon korán kelők számára lehet érdekes 20-án hajnal előtt a félhold és a Szaturnusz együttállása, a két égitestet hajnali 2 után kereshetjük a délkeleti-déli égbolt alján, a Hold alatt 4 fokkal látszik majd a gyűrűs bolygó.

Tavaszi napéjegyenlőség március 20-án
A csillagászati tavasz idén március 20-án, hétfőn délelőtt 11:29-kor köszönt be, a Föld éves útja során ez az egyik jeles nap, amikor a tengelyferdeség miatt évszakosan váltakozó megvilágítás egyformán éri az északi és a déli féltekét. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik, a nappal és az éjszaka hossza azonos, ettől kezdve azután egyre növekszik a nappalok időtartama.

Állatövi fény az esti égen
Naprendszerünkben a bolygóknál és kisbolygóknál jóval apróbb méretű „égitestek” is keringenek, nagyrészt a Mars és a Jupiter pályája közt. Annyira aprók, hogy a milliméter törtrészében mérhetőek csak: mikroszkopikus porszemcsék, amiket jelenlegi ismereteink szerint valószínűleg a Naprendszerben keringő üstökösök hagytak maguk után évmilliárdok alatt. A napfény más égitestekhez hasonlóan ezeket a porszemcséket is megvilágítja, s tavasszal, ha tiszta az égbolt, települések fényétől távol, holdfény nélküli kora estéken láthatjuk az állatövi fény formájában. Március második felében napnyugta után úgy másfél órával nézzünk nyugat felé: az égi háttérnél fényesebb, kissé balra dőlő, derengő kúpként nyúlik felfelé az állatövi fény. A látóhatár közelében a legfényesebb és legszélesebb, fokozatosan elvékonyodik és elhalványul, kicsúcsosodó vége nagyjából a Fiastyúkra mutat. Este 19 – 19:30 körül lehet megpillantani (majd a március 26-án esedékes óraátállítást követően egy órával később keressük), ezt követően nagyjából egy-másfél órán keresztül látható marad.


Állatövi fény
Fotó: Wikipedia

Esti holdsarló a hónap utolsó napjain
Március 28-án lesz újhold, ezt követően ismét az esti égbolt vendége lesz égi kísérőnk, 29-én este 8 óra felé érdemes keresni a nyugati ég alján a Holdat. Ilyenkor, ha vékony holdsarlót látunk a szürkületben, még egy érdekességet megfigyelhetünk rajta: a ragyogó sarló mellett a közvetlenül nem megvilágított része is láthatóvá válik, halvány, szürkés árnyalatban. Ezt a derengő fényt a Holdra a Föld felszínéről, felhőzetéről visszavert napfény okozza, teljes koronggá egészítve ki a fényes sarlót. A jelenség neve hamuszürke fény (a színe alapján, ókori elnevezéséből) vagy földfény (a jelenség oka miatt).
29-én este a holdsarlótól jobbra, 7 fok távolságban a Merkúr bolygót is láthatjuk majd, 30-án este pedig a Marsot, hasonló távolságban.

Távolságmérés az égbolton
Érdemes szót ejteni az égi távolságmérésről, annak egyszerű, gyakorlati módjáról. Mind a Hold, mind a Nap látszólagos égi átmérője fél fokos, ha a Holdtól szeretnénk távolságot mérni, egy hozzá közeli égitest esetén könnyen megbecsülhető a távolság, ha a Hold méretével hasonlítjuk össze. (A 14-én várt Hold – Jupiter együttállás esetén este közel 4 telihold fér a két égitest közé, míg másnap hajnalra már 9-10 telihold.).

Illusztráció: Landy-Gyebnár Mónika

Kicsit egyszerűbb mérési módszert kínál a saját kezünk: ehhez mindig egyenesen előrenyújtott kar szükséges. A kisujjunk hegye (az utolsó ujjpercünk) 1 fokos égrészt takar le; a hüvelykujj hegye 2 fokot fed; a mutató, középső és gyűrűs ujjaink egymás mellett szorosan tartva 5 fokot; összeszorított öklünk két széle közt 10 fok van; kinyújtott és széttárt kisujjunk és mutatóujjunk segítségével 15 fokot mérhetünk, míg szétnyitott hüvelyk- és kisujjunk közt 22-25 foknyi távolság van. Kezünk ugyan nem egyforma, de az arányai nagyjából megegyeznek mindenkinél, ha valakinek különösen hosszú vagy rövid ujjai vannak, ez egy kis eltérést ad ugyan, de a könnyű használhatóság miatt elhanyagolható. No de miért érdemes távolságot mérni az égbolton? Ha látunk valami számunkra ismeretlen jelenséget, erős fényű égitestet, könnyebben lehet utólag beazonosítani, ha megmérjük például a horizont feletti magasságát, vagy valamely ismert égitesttől való távolságát. Ugyanennyivel megkönnyíti a dolgunkat akkor is a mérés, ha keresünk valamit az égbolton, és tudjuk, hogy mennyire van, például a Holdtól, vagy milyen magasan látszik a horizont felett.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

Még több holdrengés

Még több holdrengés

1969-1977 között mintegy 13 ezer holdrengésről készítettek méréseket a Holdon elhelyezett szeizmométerek, legalábbis eddig így tudtuk.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket