Orsolya, Zsolt2019. október 21., hétfő
Föld

PET-palackok, rettegjetek!

2017.07.07.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Már javában dolgoznak a PET kalózok, és a Tisza árterének eldugott részéről is összeszedik a hulladékot.

2017-ben július 1. és 9. között ötödik alkalommal rendezik meg a Tiszai PET Kupát, ami hazánk második legnagyobb folyójának védelmét és tisztítását tűzte zászlajára. Az évről évre rangosabb és nagyobb környezetvédelmi és közösségi esemény cégek, önkormányzatok, civil szervezetek részvételével 16 ártéri hulladékból épülő kalózhajóval vágott neki a 71 kilométeres távnak, sőt a tiszai akcióval párhuzamosan a Bodrogon is evez egy kenus takarító különítmény, akik Tokajnál csatlakoznak a flottához, hogy a célul kitűzött 10 tonna hulladék kiemelését teljesítsék. A PET Kupa keretei között Magyarország első folyami mikroműanyagok vizsgálatára is sor kerül.

Parti fecskék fészkei alatt is rengeteg a műanyag palack. A vihar ugyan közeledik, de a csapat még szedi a hulladékot védett madarunk élőhelyéről.

Az idei kihívást a 3200-3700 tonna, az év eleji jégzajlással hazánkba érkező hulladék alapozta meg. Ennek nagy részét a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már összeszedte, a PET flotta pedig a nehezebben megközelíthető részeken dolgozik majd, illetve a hátramaradt hulladékokat szedi össze.

„Csodálatos tákolmány” a Petényi, vízre bocsátása

Az első bevetés után gyorsan megtelt a Petényi, a nap végére begyűjtött több száz hulladékgyűjtő zsákkal elérte a 2 tonnát

„A kihívás nem mindennapi, azonban a cél annál nemesebb. Nagy reményekkel vágunk neki az idei versenynek és igazán ambiciózus célt tűztünk ki magunk elé, a tavaly gyűjtött hulladék kétszeresét, azaz 10 tonna szemét összeszedését. A PET Kupa életében egy újabb mérföldkő, hogy a verseny alatt lezajlik az első folyami mikroműanyag vizsgálat is, melynek eredménye új irányokat adhat a jövőben” – mondta Hankó Gergely a Tiszai PET Kupa projektvezetője.

Az egyhetes megmérettetésnek 250 kalóz vágott neki, 16 ártéri hulladékból épült hajóval. A táv, 71 folyón megtett, kilométer 6 állomással (Dombrád, Ibrány, Balsa, Tokaj, Tiszaladány és Tiszalök). A PET flotta segítségére lesz egy bodrogi csapat, akik a tokaji hídnál kapcsolódnak be.

Az önkéntes csapat szétválogatta, tömörítette az előző nap gyűjtött tiszai hulladékot. 15 köbmèter az eredmény, amit a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. szállít el és hasznosításra előkészít.

Az eddig elért eredmények között mindenképp említésre méltó, hogy a Tisza 10 tonna szennyeződéstől a PET Kupa flottáinak munkája során. Az sem elhanyagolható, hogy 3 hulladékmonitoring alkalmával, több száz folyamkilométeren GPS koordinátával lokalizált 160 szennyezett és 21 már megtisztított helyszín került online hulladéktérképre. Az is nagy siker, hogy a Tisza megtisztítása érdekében kezdeményezett két Tiszai Kerekasztal beszélgetés és a határon átnyúló együttműködések sem múlnak el nyomtalanul. A Tiszta Kárpátalja – Önkéntes környezetszépítő mozgalom nyitóeseményével, 2017 májusában Kárpátalján is megkezdődött a tiszai árterek takarítása a PET Kupa csapatának részvételével. Az idei nyár nagy eseménye lesz még a tiszai hulladékból épült, egész évben megújuló energiával működő Szemétevő Szeméthajó vízre bocsátása.

A színes programot felvonultató eseményre számos helyen be lehet csatlakozni. A kalózokkal és hajóikkal is találkozhatnak, és drukkolhatnak július 8-án a befutóknak a tiszalöki Feketeszakáll Kalandpark és Strand területén.

Július 9-én 15 órakor ugyanitt együtt ugorhatnak az élő folyókért a WWF szervezésében.

Hozzászólások

Ígéretek a légszennyezettség csökkentésére

Ígéretek a légszennyezettség csökkentésére

A világ szmogos nagyvárosai közül 35 tett ígéretet a légszennyezettség csökkentésére.

Hogyan keletkezett a világ legnagyobb geódája?

Hogyan keletkezett a világ legnagyobb geódája?

A dél-spanyol Almería közelében 1999-ben felfedezett Pulpí-geóda egy kisszobányi méretű ovális kőzetüreg, amelyben méteres gipszkristályok nőnek.

Összefogás szükséges a vízválság megakadályozására!

Összefogás szükséges a vízválság megakadályozására!

Víz nélkül nincs élet, a vízválság megakadályozására összefogás szükséges, közösen meg lehet csinálni - mondták a Budapesti Víz Világtalálkozón tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői.

Dinoszauruszok itatóiból származó kőzeteket vizsgáltak

Dinoszauruszok itatóiból származó kőzeteket vizsgáltak

Az egykori sivatagi tavak lerakódásaiból a jura időszaki kőzetréteg kialakulásának pontos korát állapították meg.

Élelmiszer-veszteség boltba kerülés előtt

Élelmiszer-veszteség boltba kerülés előtt

Az élelmiszerek 14 százaléka elvész még az előtt, hogy a boltokba kerülne egy ENSZ-jelentés szerint.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket