Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Föld

Körkép a települések energetikai helyzetéről

2017.11.28.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

A WWF Magyarország, 2017. november 27-én publikált friss jelentéséből kiderül, hogy a lakossági fűtés nagy mértékben szennyezi a levegőt, a középületeknek pedig nagy az energiaigényük.

Az idei Föld Órája alkalmából a települési önkormányzatok körében a fűtési és energiahatékonysági felmérést indított. A felmérésben 701 helyi önkormányzat vett részt, mely az összes magyarországi önkormányzat 22 százaléka.

A hazai kutatás eredményei szerint a középületek hőszigetelésének, nyílászáróinak és fűtési rendszereinek állapota lehangoló. Az épületek harmada semmilyen szigeteléssel nem rendelkezik. A nyílászárók esetében is aggasztó a helyzet: az ablakok és ajtók fele közepes vagy annál rosszabb állapotban van, a kazánok és a hőleadók helyzete pedig csak egy leheletnyivel jobb. Az önkormányzatok próbálnak javítani a lesújtó helyzeten: szinte az összes önkormányzat nyomon követi a pályázati lehetőségeket, de a korlátozottan elérhető pénzügyi forrás miatt 60 százalékuk pályázati próbálkozása sikertelen volt az elmúlt 10 évben. Ugyanakkor hitelből, vagy egy harmadik fél finanszírozásán keresztül csak az önkormányzatok elenyésző hányada végzett felújítást.

„Az önkormányzatok pénzügyi és humán erőforrásai a lakosság hőellátásának javításában is korlátozottak. Az energiaszegénység a települések négyötödét érinti, több mint felénél pedig közepes vagy súlyos problémát jelent a lakossági fűtésből eredő légszennyezettség” – mondta Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia programjának vezetője.

A legtöbb önkormányzat a szociális tüzelőanyag-programon keresztül próbál tenni az energiaszegénység ellen, tizedük viszont a tűzifa helyett szenet vagy a még inkább környezetszennyező lignitet oszt a szociálisan veszélyeztetettek számára. Vannak ugyanakkor sokkal szerencsésebb kezdeményezések is, amelyekhez ráadásul nem is kell nagy költségkeret: pályázati tanácsadás, oktatás a helyes tűzifahasználatról, vagy éppen a polgárőrség bevonása a tűzifa aprítására az idősek számára.

„A megfelelő szigetelés télen a falak állapotától függően 35-40 százalék, de akár 60-65 százalékos energiamegtakarítást is eredményezhet, míg nyáron 5-7 fokkal csökkenti a lakások hőmérsékletét. Így egyrészt a fűtésre fordított kiadások akár felét is meg lehet spórolni, másrészt az épületeink szigetelésével közvetlenül hozzájárulunk egészségünk javításához is” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation építőanyag-gyártó ügyvezető igazgatója.

„A távhő kiépítése – habár költséges – a legjobb megoldás lehet a légszennyezés csökkentésére, mivel ilyenkor a fűtőanyagot nagy hatékonysággal égetik el, a légszennyező anyagokat pedig csak egy helyen, folyamatosan ellenőrzött körülmények között kell megszűrni. Jelenleg Magyarországon csupán 94 településen, főként a nagyobb városokban van távfűtési rendszer, míg Nyugat- és Észak-Európában a kistelepüléseken is jellemző. A helyi levegőminőség kedvező befolyásolásán túl a távhő hatékony klímavédelmi eszköz is, elsősorban a megújuló energiaforrások, a kapcsolt energiatermelés és a hulladékhő-használat eredményeként” – hangsúlyozta Orbán Tibor, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke. A felmérés keretében csaknem száz önkormányzat jelezte, hogy ha lenne pályázati forrás, akkor pályázna a helyi távhőrendszer kiépítésére.

„A helyi önkormányzatok fűtési rendszereinek korszerűsítésében komoly energiamegtakarítási potenciál van. Az új, korszerű földgáz-tüzelésű kondenzációs kazánok hatásfoka 90 százalék felett is lehet, ami jelentősen meghaladja a régi kazánok hatásfokát. A tüzelőberendezések cseréje mellett fontos lenne a szabályozásban is korszerűsítéseket végrehajtani, mint például a programozható termosztátok, az időjáráskövető szabályzók vagy a korszerű épületfelügyeleti rendszerek alkalmazása” – mondta Venczel Márk, a Robert Bosch Kft. üzletágvezetője.

„A felmérést követően egy független értékelés során három helyi önkormányzat került kiválasztásra, akiket a partnerek támogatásával a WWF Magyarország konkrét energiamegtakarítási fejlesztésekkel és felmérésekkel segít. A kiválasztási kritériumok között olyan szempontok szerepeltek, mint a felmérésben mutatott energiagazdálkodás javítását mutató elkötelezettség, az energiaszegénységnek való kitettség, a korlátozott helyi anyagi erőforrások, a távhőrendszer kiépítésének vagy bővítési lehetőségének vizsgálata, vagy a fosszilis energiáktól való függetlenedésre való törekvés” – tette hozzá Vaszkó Csaba.

Ennek eredményeképpen Kisnána Község Önkormányzata 500 ezer Ft értékű hőszigetelő anyagban részesül a Knauf Insulation Kft. jóvoltából, Mezőnyárád Községi Önkormányzatának korszerű fűtéstechnikai eszközöket ad a Robert Bosch Kft. 1,5 millió Ft értékben, míg a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének tagja, a Get-Energy Magyarország Kft. Izsófalva Község Önkormányzatának középületeire készít energiamegtakarítási intézkedési tervet.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

Még több holdrengés

Még több holdrengés

1969-1977 között mintegy 13 ezer holdrengésről készítettek méréseket a Holdon elhelyezett szeizmométerek, legalábbis eddig így tudtuk.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket