Viola, Anasztáz2018. december 19., szerda
Föld

Égi jelenségek 2018. november második felében

National Geographic Magyarország

Ebben az időszakban is láthatunk meteorokat, a vörös bolygó pedig a Hold kísérőjeként jelenik meg.

A vörösen ragyogó Mars a gyönyörűen komponált felvételen a kapun néz keresztül
Fotó: Ádám Attila Zoltán

Mars-Hold együttállás 15-én este
A kora esti égen ugyan láthatjuk még a lenyugvó Szaturnuszt, de hosszabb ideig már csupán a Mars figyelhető meg a bolygók közül, ám a nyári ragyogó fényességéhez képest már egyre halványodik. Még így is meghatározó a kis vörös pontja a csillagkörnyezetben, ahol látjuk, így könnyű észrevenni akkor is, ha nem tudjuk biztosan, a sok fénypont közt melyik is pontosan. Vörös színe egyértelműen beazonosítja, és 15-én este még az első negyedben lévő Hold közelsége is hozzájárul a látványához. A Mars a „félhold” bal oldalán, kissé magasabban, kb. 7 fok távolságra lesz, a déli, majd a délnyugati égbolton tűnik fel a páros. A megfigyelésüket már a szürkületi időszakban is megejthetjük, napnyugta után fél órával már igen könnyen észrevesszük a Marsot. A 23:00 körüli holdnyugta idejére a két égitest távolsága már csak 5 fok körül lesz, s ekkor a Mars a Hold felett helyezkedik el. A párás őszi esték miatt viszont érdemesebb kissé korábban fotózni őket, hisz ilyenkor kiszámíthatatlan, hogy az este során mikor áll be a köd, illetve a horizont körüli felhőzet is jobban zavarhat.

Az este érdekessége lehet még a Hold közvetlen közelében látszó, a Bak delta jelű fényes csillaga, a Deneb Algedi (a csillagnevek többségéhez hasonlóan arab eredetű, s annyit tesz, „a kecske farka”), a legközelebb este hat óra felé lesznek egymáshoz, így ez is külön fotótéma lehet akár teleobjektívvel, akár távcsövön keresztül.

Ha a Hold-Mars kettőséről 15-én valamilyen okból lemaradunk, másnap, 16-án csak egy picit lesznek távolabb egymástól, ám ezen az estén már a Holdat láthatjuk a bal oldalon.

Meteorok novemberben: 17-én jönnek a Leonidák!
A késő őszi időszak legismertebb meteorraja a Leonidák, amelynek maximumát idén november 17-én éjjelre várják a szakemberek, azonban e rajnak sem korlátozódik egy estére a nagyobb aktivitása, így a megelőző és rákövetkező éjjeleken is érdemes lehet figyelni. Az Oroszlán csillagkép fejénél lévő radiáns, vagyis a meteorok látszó kiindulási pontja este 23:00 körül kezd látszódni, így a Leonida meteorokat is az ezt követő időszakban lehet keresni. E raj tagjai gyorsak, s bár óránként csak kb. 10-15 meteorra számíthatunk a rajból, a nagyobb átlagfényességük kedvezőbbé teszi a megfigyelést. A maximum éjszakáján sajnos nem lesz teljesen holdmentes az égboltunk, égi kísérőnk csak éjjel egy után nyugszik le, ezt követően azonban a magasabban elhelyezkedő radiáns miatt is jobb esélyeink lesznek a hullócsillagok megpillantására.

A Leonidákat a Tempel-Tuttle üstökös pora szolgáltatja, az égitest 1998-ban járt utoljára erre, és sajnos a 33 évente visszatérő vándor csak 2031-ben fog minket ismét megközelíteni, így kb. 2030-ig nem számítanak a szakemberek jelentős Leonida-kitörésre sem.
A Leonidák raja november 6. és 30. közt aktív, és már az aktivitás első éjjelén is lehetett látni néhány rajtagot, ez a szám a maximum felé közeledve jelentősen nőni fog.
A meteorokat a városi fényektől távol, sötét égboltú helyről érdemes figyelni, fotózni, s a hűvös, nem ritkán nedves időjárás miatt ne feledkezzünk el a meleg ruháról, s a fényképezőgép páramentesítéséről sem.

A Leonidák mellett továbbra is találkozhatunk a Tauridák csekély számban, de néha meglepően nagy fényességben hulló tagjaival is, és emellett a rajokhoz nem tartozó, úgynevezett sporadikus meteorok is örömet szerezhetnek a megfigyelőnek.

Egy igen kora, ám fényesi Leonida meteor november 6. ködös pirkadata idején, a kelő holdsarló mellett
Fotó: Landy-Gyebnár Mónika

Telihold 23-án, igen közel lesz az Aldebaranhoz
A novemberi telihold 23-án napkeltekor lesz, természetesen akár 22-én este, akár 23-án este is alig észrevehető különbséggel látjuk majd telinek. A 22-i alkonyatkor a holdkelte ideje pontosan egybeesik a napnyugtáéval, keleti határunknál 15:49, Budapesten 16:01, nyugaton pedig 16:12 lesz. 23-án hajnalban a holdnyugta a napkelte előtt kicsivel, a nyugati határainknál 06:55-kor, Budapesten 06:46-kor, keleten pedig 06:34-kor lesz. A 23-án alkonyatkor felkelő Hold már bő fél órával követi a napnyugtát, így kedvezőbb lesz a megfigyelés szempontjából ez az időpont, keleten 16:24, Budapesten 16:36, nyugati határunknál 16:47 a holdkelte ideje. A Hold magasan járja be égi útját, gyorsan és meredeken emelkedik, éjfél körül 55 foknál is feljebb láthatjuk, a fotózása tervezésekor ezt vegyük számításba.

Ha 23-án este tudunk fotózni, bónuszként a Hold mellett a Bika legfényesebb csillaga, az Aldebaran is látszik majd, a csillag és a Hold 21:00 utáni percekben lesznek egymáshoz a legközelebb, a csillag pontosan a Hold alatt látszik picit több mint fél fokra (vagyis a telihold átmérőjénél egy leheletnyivel távolabb csupán), hajnalra a távolságuk már kb. 5 fokra nő.

A telihold 23-án este, 21:00 óra körül igen közel jár az Aldebaranhoz
Forrás: Stellarium

Hold – Jászol-halmaz együttállás 27-én
A 73 százalékos megvilágítású Hold és a Jászol-halmaz igen közel járnak egymáshoz 27-én az esti órákban. A holdkelte 21:00 előtt kicsivel lesz, azonban a halmazt csak akkor tudjuk a Hold mellett megörökíteni, ha már magasabban járnak, erre a legjobb idő 22-23 óra körül lesz. Ekkor a Hold felett, kissé balra lesz a halmaz, rendkívül közel, alig fél fokra égi kísérőnktől. A Hold erős fénye nem könnyíti meg az észlelést, párás időben az igencsak szóródó holdfény nagyon el fogja nyomni a közeli csillaghalmaz látványát, ám száraz, vagy kissé fátyolfelhős égen akár szerencsénk is lehet. Száraz időben kevésbé szóródik a holdfény, a fátyolfelhők pedig tompíthatnak annyit a Hold ragyogásán, hogy ez elősegítheti az együttállás fényképezését.

A Hold és a Jászol-halmaz közelségét rendszeresen megfigyelhetjük, a felvétel október elején készült fátyolfelhős égen
Fotó: Landy-Gyebnár Mónika

Egyre korábban kel hajnalonként a Vénusz
Belső bolygószomszédunk az esti égről áttért a hajnalira, s a megfigyelhetősége is egyre javul. Már a hónap közepén is sötét horizonton bukkan fel közel 2,5 órával napkelte előtt, a hónap végére pedig több mint 3 órával megelőzi a Napot. A Vénusz rendkívül fényesen ragyog, a hónap végén éri el maximális fényességét, így akár vékony fátyolfelhőkön vagy ritkás ködön keresztül is észrevehetjük. A hónap közepén közvetlenül (kb. 1,5 fokra) a Szűz legfényesebb csillaga, a Spica mellett látjuk, s apránként távolodik csak tőle, a hónap legvégén is csupán kb. 5 fok választja majd el egymástól a két égitestet, így bármelyik kora reggelen szép felvételeket lehet róluk készíteni, az időjáráshoz és a szabad időnkhöz alkalmazkodva.

Már csak a Mars marad az esti égen
Az esti bolygók száma ismét csökkenni fog, ugyanis november végén a Szaturnusz is már egyre hamarabb lenyugszik, és megfigyelésére tavaszig nem lesz lehetőség, akkor majd a keleti égen bukkan fel ismét. A szabad szemmel látható bolygók közül csupán a Mars marad az esti égen, a vörös szomszéd látványát viszont tovább élvezhetjük, mivel hátráló látszó mozgása révén nem lenyugodni fog, hanem egyre magasabban jár a következő hetek-hónapok során.

Hozzászólások

Rekordgyorsasággal melegszik az Északi-sarkvidék

Rekordgyorsasággal melegszik az Északi-sarkvidék

Egy friss jelentés szerint nagyon aggasztó, ami a régióban zajlik.

Környezetbarát ikertornyok Milánóban

Környezetbarát ikertornyok Milánóban

Az egyik épület magassága 110, a másik 76 méter,

Égi jelenségek 2018. december első felében

Égi jelenségek 2018. december első felében

Szuper vékony hajnali és alkonyi holdsarlót láthatunk, napkelte előtt beköszön a Merkúr, és megérkeznek a meteort hullató Geminidák is.

Legyen papírmentes a karácsony!

Legyen papírmentes a karácsony!

Az év utolsó hónapjában riasztóan megugrik a megvásárolt, felhasznált, majd szinte azonnal eldobott papír mennyisége. Ráadásul a keletkező hulladéknak csak töredéke kerül szelektív gyűjtőkbe.

Megőrizheti természeti békéjét a Csarna-völgy

Megőrizheti természeti békéjét a Csarna-völgy

Nem épül kisvasút a Csarna-völgyben, a WWF Magyarország

National Geographic 2018. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket