Lukrécia, Veronika, Hajnalka2020. július 09., csütörtök
Föld

Mi lesz az Aral-tóval?

2019.05.10.NG
National Geographic Magyarország

Az elmúlt időszakban Üzbegisztán erőfeszítéseket tett a katasztrófa mérsékléséért.

Fotó: NASA

A NASA még 2018 decemberében készített egy time-lapse videót a kiszáradóban lévő Aral-tó ökoszisztémájáról – írja a Space.com. A szezonális esőzések és a hegyekből érkező folyók miatt néhány évtizede még egy hatalmas víztömeg volt a medencében, az 1960-as évek után azonban megváltozott a helyzet. A Szovjetunió ekkor két helyi folyót is elterelt mezőgazdasági okokból, így a Kazahsztán és Üzbegisztán határán lévő, a világ egykori negyedik legnagyobb tava  gyorsan zsugorodni kezdett.

A vízcsökkenést 2005-ben egy gát segítségével sikerült mérsékelni, a műholdas képek alapján a tó északi része elkezdett regenerálódni, délen azonban továbbra sem jelentkezett javulás.

A helyi halászatok nagy része tönkrement, a tó egyre sósabb, a mezőgazdasági területekről pedig nagy mennyiségű szennyeződés folyik a vízbe.

Az Aral-tó katasztrófája a régió klímájára is hatással volt: a telek hidegebbé, a nyarak melegebbé váltak. Nagyjából 50 évvel a szovjet folyószabályzások után a tóból gyakorlatilag semmi sem maradt.

Üzbegisztánban az elmúlt időkben jelentős fatelepítésbe kezdtek, hogy csökkentsék az elsivatagosodás mértékét, emellett pedig egy oktatóközpont létrehozását is tervezik, hogy bemutassák a katasztrófa okait.

Hozzászólások

Öt dolog, amit a kémműholdak elárultak a Földről

Öt dolog, amit a kémműholdak elárultak a Földről

Nemcsak az ellenséges hadi mozgásokat, hanem Földünk változó arcát is megörökítették a busz méretű műholdak, 50 km hosszú filmtekercseken.

Lezárult minden idők legnagyobb óceántisztító expedíciója

Lezárult minden idők legnagyobb óceántisztító expedíciója

Az Ocean Voyages Institute S/V KWA hajója június 23-án fejezte be küldetését.

Szabadszemes üstökös látható az északi égbolton

Szabadszemes üstökös látható az északi égbolton

Tavasszal két szépreményű üstökös is szétesett, mire láthattuk volna, most viszont egy újabb már biztosan megfigyelhető tőlünk is.

Ez a közösség közel 50 ezer fát ültetett el saját erőből

Ez a közösség közel 50 ezer fát ültetett el saját erőből

A Föld valaha regisztrált legmelegebb júliusában alakult mozgalom eddig közel 40 ezer fát és cserjét ültetett el az országban. Az idei cél: 150 ezer.

Mára átlagos lett, ami korábban extrém volt

Mára átlagos lett, ami korábban extrém volt

A nyár folyamán a hegyekben is egyre melegebb lesz: még ezer méteres magasság felett is gyakoriak lesznek a 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletek.

National Geographic 2020. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket