Konstantin, András2019. május 21., kedd
Föld

Ez a gleccser elképesztő sebességgel mozog

2019.05.15.NG
National Geographic Magyarország

A jégtömeg régebben évente 20 métert mozdult el, ma már naponta tesz meg ugyanekkora távolságot.

Fotó: NASA Earth Observatory

1985-2012 között a NASA Landsat műholdjának felvételei azt mutatták, hogy az oroszországi Vavilov-jégsapka többnyire stabil. 2013-tól kezdődően azonban a jégtömeg mozgása látványosan felgyorsult – írja az IFLScience.

A Vavilov-jégsapka egy sarki „sivatagban” fekszik, ahol rendkívül kevés a csapadék, éppen ezért a gleccsernek kifejezetten ellenállónak kéne lennie. A szakértők szerint a jégtömeg példátlan gyorsasággal mozog, a háttérben pedig az állhat, hogy víz szivárgott az egyébként szárazföldi talapzatú gleccser aljába.

Michael Willis, a Boulderi Coloradói Egyetem munkatársa és a jelenséget ismertető csapat tagja szerint rendkívül ritka, hogy egy ilyen gleccser rövid idő alatt így felgyorsuljon. A kutató és kollégái 2018-ban kezdték el vizsgálni a Vavilov-jégsapkát, illetve a régiót bemutató műholdas képeket.

A szakértők szerint 2015-2016 során a jégtömeg mintegy 100 méterrel vált vékonyabbá, a folyamat során nagy mennyiségű víz szabadult fel, amely elősegíthette az egyébként természetes mozgás felgyorsulását.

A friss adatok azt sugallják, hogy a hasonló, korábban védettnek gondolt gleccsereket is fenyegeti a klímaváltozás.

Hozzászólások

Egy földrengés miatt gyorsabban emelkedik a tengerszint

Egy földrengés miatt gyorsabban emelkedik a tengerszint

Szamoa 2009 szeptemberében egy 8,1-es erősségű földrengést élt át, ezt követően cunami is pusztított, amely mintegy 200 ember életét követelte

Csak összefogással lehet megmenteni bolygónkat

Csak összefogással lehet megmenteni bolygónkat

A tudós, a döntéshozó és a helyi ember együtt képes olyan tudást összerakni, amely reményt hozhat, hogy jobban megértsük, mit teszünk a Földdel.

Lítiumbányászat a Salar de Uyuni területén műholdszemmel

Lítiumbányászat a Salar de Uyuni területén műholdszemmel

A LANDSAT 8 műhold 2013-ban és 2019-ben készített felvételein összehasonlíthatjuk, miként növekedett a lítiumbánya és lepárló mérete.

Égi jelenségek 2019. május második felében

Égi jelenségek 2019. május második felében

Telihold május 18/19-én A kelő telihold árnyalatai a

2019-ben az európai túlfogyasztás napja május 10-ére esett

2019-ben az európai túlfogyasztás napja május 10-ére esett

Ha mindenki úgy élne, mint az európaiak, a Föld éves tartalékai már május 10-én kimerülnének.

National Geographic 2019. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket