Friderika2019. szeptember 20., péntek
Föld

2080-ra egészen kellemes hely lehet Szibériából

2019.06.11.NG
National Geographic Magyarország

A klímaváltozás hatására a Föld egyes régiói teljesen lakhatatlanná válhatnak, Szibéria azonban kellemesebb hely lehet.

A kelet-szibériai Jakutszkban januárban teljesen normális a -40 Celsius-fok.
Forrás: Svetlana PavlovaTASS via Getty Images

Jelenleg Szibéria leginkább fagyos környezetéről, illetve a nyári szúnyoginváziókról ismert. Ez azonban a század végéig megváltozhat – írja az IFLScience.

Elena Parfenova, az Orosz Tudományos Akadémia munkatársa kollégáival arra jutott, hogy Szibéria még mérséklet környezetváltozás esetén is jóval lakhatóbbá válhat 2080-ra. Becsléseik szerint a folyamat hatására akár 500 százalékkal nőhet a helyi populáció. A szakértők úgy vélik, hogy az éghajlat átalakulásával a jelenleg többnyire fagyos terület alkalmassá válhat a gabonatermesztésre és a nagyobb települések fenntartására.

Oroszország ázsiai része 13 millió négyzetkilométerével az ország mintegy 77 százalékát teszi ki. A tágabb régió jelentős része ma a szélsőséges klíma miatt lakhatatlan, csupán a populáció 27 százaléka él a területen. Az érintett 27 százalék ráadásul többnyire mérsékeltebb éghajlatú térségekben lakik.

A kutatók úgy gondolják, hogy az átlaghőmérséklet emelkedésével Szibéria egyre barátságosabb hellyé fog változni. A számítások alapján szélsőséges klímaváltozás esetén a területen található permafroszt (azaz tartósan fagyott talaj) aránya 65-ről 40 százalékra csökkenhet, igaz, már enyhébb felmelegedés esetén is jóval élhetőbbé válhat a helyi környezet.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az átalakulásoknak örülnünk kellene. A felmelegedés miatt egyrészt sok más régió válhat lakhatatlanná, Szibéria fagyott talajából pedig nagy mennyiségű metán szabadulhat fel, ami tovább melegítheti a bolygót.

Hozzászólások

Egyéves sarkvidéki küldetésre indul a Polarstern kutatóhajó

Egyéves sarkvidéki küldetésre indul a Polarstern kutatóhajó

1893-96 között Nansen a Fram fedélzetén három éves út

WHO: az emberiség nincs fölkészülve a globális járványokra

WHO: az emberiség nincs fölkészülve a globális járványokra

A szakértők szerint egyre nagyobb az esély egy globális járvány kitörésére.

Száműzi a PET-palackos italokat a Pécsi Tudományegyetem

Száműzi a PET-palackos italokat a Pécsi Tudományegyetem

Megszünteti a PET-palackos italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem.

Bébi teknősök megkövült lábnyomaira bukkantak

Bébi teknősök megkövült lábnyomaira bukkantak

A kikelést követően a tenger felé igyekvő bébi teknősök jellegzetes lábnyomokat hagynak a homokban, egy 100 ezer éves dél-afrikai kőzetrétegben ugyanilyeneket találtak.

Égi jelenségek 2019. szeptember második felében

Égi jelenségek 2019. szeptember második felében

Átlépünk a csillagászati őszbe

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket