Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Föld

Elfogytak a Föld 2019-es erőforrásai

2019.07.29.NG
National Geographic Magyarország

Évről évre egyre hamarabb jön el a túlfogyasztás világnapja, 2019-ben ez a dátum: július 29. Tehát kevesebb mint 7 hónap alatt elhasználtuk bolygónk egy évre elegendő erőforrásait. Mostantól a Föld hitelez nekünk.

Forrás: Getty Images

A WWF Magyarország mindenki figyelmét felhívja: csak közösen tudjuk megfordítani a tendenciát! Nincs még egy bolygónk, aminek az erőforrásait használni tudnánk.

A Global Footprint Network adatai szerint idén július 29-én lépi át az emberiség fogyasztása azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. 2018-ban augusztus 1-jén, 2017-ben pedig augusztus 2-án jött el ez a nap. 1970-ben még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, azóta közel 5 hónappal korábban használjuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait.
„Ez azt jelenti, hogy minden évben túlhasználjuk a Földet, amely így kénytelen >>hitelezni<< nekünk.  Ezt talán úgy érthetjük meg igazán, ha egy bankszámlához hasonlítjuk a természeti tőkét: ha a tőkénk egy bankban kamatozik, és a kamatokból élünk, akkor a tőke még unokáink számára is elegendő anyagi forrást biztosít majd. Ha ezzel szemben mindig tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, és a kamaton túl az alaptőkéhez is hozzányúlunk, az elkezd fogyni, és végül teljesen elfogy a számlánkon lévő pénz. Valahogy így kell elképzelni az otthonunkat, a Földet, és mindazt, amit nyújt nekünk. Még eltart bennünket a természeti tőke, de az extrém időjárási jelenségek, a biológiai sokféleség drasztikus csökkenése mind azt jelzik, hogy az ökoszisztémák összeomlása nincs messze” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Ez a dátum szimbolikus: azt a hatalmas nyomást fejezi ki, amelyet az emberi tevékenység az ökoszisztémákra gyakorol. Fogyasztásunkat tekintve jelenleg ugyanis úgy élünk, mintha 1,75 Föld állna rendelkezésünkre – pedig csak ez az egy van.

A Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátuma egy globális átlag, ami kontinensenként és országonként más-más képet mutat. Szomorú tény, hogy ma a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani.

Európa még a globális átlagnál is rosszabbul teljesít: az európai túlfogyasztás napja idén május 10-ére esett, vagyis ha mindenki úgy élne, mint az EU tagállamaiban átlagosan, akkor a Föld éves tartalékai már ezen a napon kimerültek volna. Bár az uniós tagállamok ökológiai lábnyoma között nagyok az eltérések, egy dolog minden országra jellemző: egyikük sem működik fenntartható szinten. Magyarország az európai és a világátlag között helyezkedik el: hazánkban a túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el, vagyis több mint 2,2 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják igényeinket.

„Hazánkban az energiafogyasztás jelenti a legnagyobb környezetterhelést, mivel annak döntő részét fosszilis energiahordozókból biztosítjuk. Ez teszi ki az ország ökológiai lábnyomának közel kétharmadát” – mondta Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programvezetője.

A rekorder ahogy tavaly, idén is Katar, ahol mindössze másfél hónap alatt, már február 11-én elérték a túlfogyasztás napját. Őket követi a tavalyelőtt még első helyen álló Luxemburg (február 16.), az Egyesült Arab Emirátusok (március 8.), Bahrein (március 10.), Kuvait (március 11.), az Egyesült Államok (március 15.) és Kanada (március 18.), Dánia (március 29.), Ausztrália (március 31.). A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

Globális, országos és egyéni szinten is lépnünk kell! 
A világon mindannyian abból élünk, amit a természet nyújt a számunkra. Ha túlzott fogyasztásunk következtében ezeknek az erőforrásoknak nincs ideje megújulni, akkor kimerülnek a Föld tartalékai. Bolygónk biológiai sokfélesége rohamtempóban csökken, az éghajlatváltozás hatásai pedig egyre súlyosbodnak – ezért a Túlfogyasztás Világnapja egy fontos emlékeztető: a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak, országos és egyéni szinten is.

Kormányaink és a vállalatok vitathatatlan felelőssége mellett mi, egyének is sokat tehetünk ökológiai lábnyomunk csökkentéséért.

Fontos, hogy megfelelően szigeteljük otthonunkat: a rosszul szigetelt falakon, tetőn, padlón keresztül a hő 50 százaléka is elszökhet, de ha csak 1 fokkal csökkentjük a fűtés hőmérsékletét, háztartásunk akár 300 kg szén-dioxidot is megtakaríthat évente. Autózás helyett kerékpározzunk, gyalogoljunk vagy használjunk tömegközlekedést! Vásárláskor műanyagzacskó helyett vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot, és lehetőség szerint válasszunk olyan termékeket, amelyek nincsenek becsomagolva vagy csomagolásuk újrahasznosítható! Fogmosás, borotválkozás és mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet, a papírral bánjunk takarékosan: ha nem muszáj, ne nyomtassunk, ha pedig mégis kell, akkor a papír mindkét oldalát használjuk! Környezetbarát tisztítószerek használatával is sokat tehetünk környezetünkért.

De a legfontosabb, hogy ne fogyasszunk többet, mint amennyire szükségünk van! Igyekezzünk tárgyaink élettartamát meghosszabbítani, amennyire csak lehet!

Olvadó sarki jég

Olvadó sarki jég

Az elmúlt években a tudósok tanúi voltak, milyen elképesztő mértékben változik a tengeri jég kiterjedése. A 2016-os rekord alacsony értéket egy másik követte 2022-ben, majd egy harmadik 2023-ban.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket