Lukács, Jusztusz2019. október 18., péntek
Föld

Bébi teknősök megkövült lábnyomaira bukkantak

National Geographic Magyarország

A kikelést követően a tenger felé igyekvő bébi teknősök jellegzetes lábnyomokat hagynak a homokban, egy százezer éves dél-afrikai kőzetrétegben ugyanilyeneket találtak.

Forrás: Pixabay

A fokföldi, part közeli finomszemcsés, lösz-jellegű kőzetrétegben eddig is számtalan állat lábnyomaira bukkantak mintegy 130 helyszínen, most három helyen is azonosítottak tengeri teknősöktől származókat.

Néhány, egymással párhuzamosan haladó nyom az álcserepesteknős frissen kikelt példányainak tengerhez igyekvő nyomaira hasonlít, a harmadik pedig egy kérgesteknős kicsinyétől eredőre. E két faj jelen korunkban a fokföldi helyszínnél melegebb vidékek lakója, s innen kb. 1200 km távolságban van a fészkelő helyük. A felfedezés azt jelzi, hogy százezer éve Fokföld klímája a mainál melegebb lehetett, de feltehető az is, hogy a mai elterjedésnek korlátot szab az emberi jelenlét és vadászat.

A nyomkövületek alapján nem lehet ugyanúgy leírni egy fajt, mint csontmaradványok alapján, azonban ezek is fajra jellemzőek, s bár a most leírtak hasonlítanak az említett modern teknősfajokéra, nem teljesen azonosak velük, így mindkét típusú nyom alapján egy-egy korabeli teknősfajt is megneveztek a kutatók. Egy negyedik, teknősnyomot tartalmazó helyszínről is tudomásuk van a szakembereknek, azonban ott sokkal kisebb és kevésbé jó állapotban fennmaradt nyomkövület van csupán, amely részletes vizsgálatra egyelőre nem alkalmas.

Az álcserepesteknőséhez hasonlító, százezer éve a tenger felé igyekvő bébi teknősök nyomai.
Forrás: Quaternary Research

A teknősök nedves homokban hagyott nyomai annak köszönhetően maradhattak ránk, hogy a nyomokba friss, de száraz, finom szemcsés port hordott a szél rövid idővel a teknősök elhaladását követően, azután további rétegek rakódtak rá, a szemcsék összecementálódtak, s az egykori vizes homokréteg megőrizte az eredeti nyomok alakját.

Különösen ritka és szerencsés eset, hogy egy alapvetően igen rövid életű, pár perces rohanás során hagyott nyom ilyen hosszú időn át fennmaradjon. Mindkét helyszínen úgy sikerült rájuk bukkanni, hogy a homokkő tömbök természetes úton leomolva feltárták a korábban elzártan lévő réteget.

Ezek a világon az első tengeri teknőstől származó nyomkövületek, eddig csak édesvíziekét találták meg, jórészt az északi féltekén. A kutatásról a Quaternary Research szakfolyóiratban számoltak be.

Hozzászólások

Élelmiszer-veszteség boltba kerülés előtt

Élelmiszer-veszteség boltba kerülés előtt

Az élelmiszerek 14 százaléka elvész még az előtt, hogy a boltokba kerülne egy ENSZ-jelentés szerint.

Megoldások égető problémákra

Megoldások égető problémákra

Élő pajták, teafakivonatos növényvédő szerek, napelemek, biomassza-energia – nem új hippimozgalom indult, hanem a dohányipar is felismerte: környezetünk védelme egyre sürgetőbb.

Elkezdődtek a légszennyezés elleni intézkedések Delhiben

Elkezdődtek a légszennyezés elleni intézkedések Delhiben

Delhit minden télen sűrű szmog üli meg, emiatt a város vezetése megkezdte az idei óvintézkedéseket.

Égi jelenségek 2019. október második felében

Égi jelenségek 2019. október második felében

Mozgalmas lesz az időszak, bőven akadnak látnivalóink, együttállások, hajnali és alkonyi holdsarlók, állatövi fény és meteorok is lesznek az őszi égen.

Hazai vízkészletek kezelése

Hazai vízkészletek kezelése

Magyarország ivóvízkészletei bőségesek, de jelentős területeit fenyegeti szárazság, mezőgazdasága és környezetgazdálkodása helyenként már most vízhiánnyal küzd.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket