Kornél, Soma, Tamás2020. július 03., péntek
Föld

Sir David Attenborough ismét tettekre sarkall a klímaváltozás ügyében

2020.01.16.MTI
National Geographic Magyarország

„A világ a válság pillanatával szembesül a klímaváltozás miatt, és nem halogathatjuk tovább a cselekvést" - hangsúlyozta David Attenborough brit természettudós, televíziós személyiség egy 2020. január 16-án egy interjújában.

Sir David Attenborough
Forrás: Danny Martindale/WireImage

Attenborough szerint a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket évről évre félresöpörtük, és azzal hitegettük magunkat, hogy a következő húsz évben majd megoldjuk azokat. „A válság pillanata eljött, és többé nem késlekedhetünk” – fűzte hozzá a BBC-nek adott interjúban.
Az ENSZ a napokban tette közzé jelentését, miszerint az elmúlt évtized volt a legmelegebb a feljegyzések szerint. A nemzetközi szervezet egyúttal figyelmeztetett rá, hogy a felmelegedés miatt várhatóan szaporodik a szélsőséges időjárási jelenségek száma.

A természettudós leszögezte, hogy azonnali cselekvésre van szükség: „Nem mondogathatjuk tovább, hogy van még remény, és hagyjuk a jövő évre. Változtatnunk kell” – mondta.
A veterán tévés emlékeztetett rá, hogy a társadalomban hatalmasat változott a klímaváltozás megítélése, különösen a fiatalok körében, és a politikusoknak muszáj hallgatniuk erre.
„Meg kell értenünk, hogy ez már nem játék, nem kis vitákról, érvekről és kompromisszumokról szól. Ez egy sürgető probléma, amit meg kell oldani. Ráadásul azt is tudjuk, hogyan csináljuk. Az a paradox helyzet állt elő, hogy tudjuk, hogy cselekednünk kell, de nem tesszük. És minden évvel, amelyben ezt elmulasztjuk, egyre nehezebb és nehezebb lesz elérni a célt” – figyelmeztetett a tudós.

David Attenborough világszerte nagyon népszerű természettel kapcsolatos tévéműsorai révén. A kék bolygó II. című sorozata felhívta a figyelmet arra, hogy milyen károkat okoz a tengerekben és óceánokban úszó rengeteg műanyag szemét a vizek élővilágában.
A tudós arról is beszélt, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemben nagy előrelépést jelentene, ha Kína jelentősen visszafogná karbonkibocsátását. „Mindenki felsorakozna mögé. Ez lehetne a remélt nagy változás” – tette hozzá.

Hozzászólások

Mára átlagos lett, ami korábban extrém volt

Mára átlagos lett, ami korábban extrém volt

A nyár folyamán a hegyekben is egyre melegebb lesz: még ezer méteres magasság felett is gyakoriak lesznek a 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletek.

Korallkerteket találtak Grönland közelében

Korallkerteket találtak Grönland közelében

Bolygónk 65 százaléka 200 méternél mélyebb tengerrel borított terület, ez a legnagyobb élettér, mégis alig tudunk róla valamit, de az emberi hatások, pl. a vonóhálós halászat egyre nagyobb terhet jelentenek itt is.

Égi jelenségek 2020. július első felében

Égi jelenségek 2020. július első felében

Hajnalonként már viszontláthatjuk a Vénuszt és a Fiastyúkot, este egyre korábban kel a Jupiter és a Szaturnusz, teliholdunk is lesz.

Jeladós palackok mutatják a tiszai hulladék útját

Jeladós palackok mutatják a tiszai hulladék útját

GPS jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a PET Kupa szakemberei a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület közreműködésével.

2020. június asztrofotója: Amikor a Hold elfedi a Vénuszt…

2020. június asztrofotója: Amikor a Hold elfedi a Vénuszt…

...és a két sarló felbukkan a felhők között, és ez az élmény megfizethetetlen.

National Geographic 2020. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket