Alfréd, Polikárp, Mirtill2020. február 23., vasárnap
Föld

30 éve készült a Halványkék Pötty

National Geographic Magyarország

Bolygónkat a Voyager-1 űrszonda fényképezte le több mint 6 milliárd kilométerről, 1990-ben, a Carl Sagan javaslatára készült felvétel világhírűvé lett.

30 év után újra feldolgozva: a Halványkék Pötty fotója szebb, mint valaha!
Forrás: NASA/ JPL

Az 1977-ben útnak indított Voyager-űrszondák programjába Carl Sagan amerikai csillagász, a Kozmosz ismeretterjesztő sorozat házigazdája, a Voyager irányító csapatának tagja, a The Planetary Society (Bolygótársaság) alapítója javaslatára foglalták bele azt, hogy készítsen nagy távolságból felvételt a Naprendszerről, s magáról a Földről is.

A Voyager-1 1990. február 14-én fordult a Naprendszer belső régiója felé kamerájával, s elkészítette a Naprendszer „családi fotóját”, 34 perccel azt megelőzően, hogy magát a kamerát észszerűségi és energiatakarékossági okokból végleg kikapcsolták. Az űrszonda ekkor a Naprendszer keringési síkja felett 32 fokkal járt és távolodott tőlünk, utoljára visszanézett a Nap irányába, s megszületett az ikonikussá vált fotó is, a Nap fényének becsillanó sávjai között egyetlen aprócska halványkék pötty látszik: a Föld. A szonda irányából nézve a Naphoz igen közel volt a Föld, s ezért a napfény becsillanása elkerülhetetlen volt.

Így helyezkedett el a Voyager-1 a felvétel készültekor.
Forrás: Wikipedia

A szonda kameráit már február 13-án bekapcsolták, bemelegítették, majd a Neptunusz felé fordították, s megkezdődött a felvételsorozat készítése. Összesen 60 fotót készített, a Föld pixelnyi kék pöttyén túl a Vénusz, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz került a látható formában a képre, a Merkúr túl közel volt a Naphoz ahhoz, hogy elkülöníthető legyen, a Mars pedig, bár szerepel a fotón, belevész a becsillanó sugarakba. A két – nagy- és kis látószögű – kamerával készült felvételekből kirajzolódik a Voyager szemszögéből látható Naprendszer, s az így összeállított mozaikra vetítették rá a bolygókat közeli módon ábrázoló fotókat is. A két legkülső bolygó kis csíkocska formájában látszik, mivel a 15 másodperces záridővel készült felvétel közben a szonda gyorsan elmozdult e két bolygóhoz képest. A belsőbb bolygókhoz viszonyított elmozdulása elhanyagolható volt, így azok pontként láthatóak.

A 60 fotóból készült mozaik a Naprendszer “családi portréja”.
Forrás: NASA / JPL

1990. február 14-én világidőben 04:48-kor, ami magyar idő szerint 05:48 volt, elkészült a Földet ábrázoló kép, azonban a felvételeket, négy külön adatküldési időszak során, csak 1990. május 1-re tudták hiánytalanul lehívni az űrszondáról.

Carl Sagan azt szerette volna a távoli felvétel segítségével bemutatni, hogy mennyire aprók vagyunk a Világegyetem végtelenében, és mégis az az aprócska pont minden, amit ismerünk, szeretünk, és amit óvnunk kell. A Halványkék Pötty azután 1994-ben Sagan könyvének is címadója lett, s a könyvben is szerepel az azóta híressé vált leírása:
Nézzenek ismét arra a pontra. Az itt van. Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk, vallások, ideológiák és gazdasági dogmák ezreinek magabiztossága, minden vadász és növényevő, minden hős és gyáva, minden civilizáció alkotója és lerombolója, minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal, minden apa és anya, reménnyel teli gyermek, feltaláló és felfedező, minden erkölcs oktatója, minden korrupt politikus, minden „szupersztár”, minden „legfőbb vezér”, fajunk történelmének összes szentje és bűnös személye ott élt – azon a porszemcsén a napsugárban függve.”

A Naprendszer családi portréja a Sugárhajtás Laboratórium (JPL) alapítójáról, a magyar Kármán Tódorról elnevezett előadótermének falát díszíti mintegy hat méteres nagyságban.

A Halványkék Pötty az eredeti felvételen.
Forrás: NASA/ JPL

A 30. évfordulóra a JPL szakembere, Kevin M. Gill újra feldolgozta az eredeti, különféle színszűrőkkel készült Voyager-fotókat, a modern feldolgozásnak köszönhetően a Föld ugyan nem lett nagyobb, mindössze 0,12 pixelnyi méretű, azonban a Halványkék Pötty szebben ragyog és jobban elkülöníthető lett, mint az eredeti képfeldolgozást követően volt.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt

Hozzászólások

Tíz vándorló állatfaj kaphat az eddiginél nagyobb védelmet

Tíz vándorló állatfaj kaphat az eddiginél nagyobb védelmet

Tízféle veszélyeztetett állat, köztük a jaguár, az ázsiai elefánt és az óceáni fehérfoltú cápa kaphat az eddiginél nagyobb védelmet.

Az egykori óriási Csád-tó maradványai

Az egykori óriási Csád-tó maradványai

A Csád-tó jelenkorunkban egészen kicsi, azonban néhány ezer évvel ezelőtt, a nedvesebb klímának köszönhetően hatalmas kiterjedésű volt.

Reális lehet az EU 90 százalékos karbonsemlegessége

Reális lehet az EU 90 százalékos karbonsemlegessége

Reális a klíma- és természetvédelmi akciótervben kitűzött azon cél, hogy a megtermelt energia 90 százaléka 2030-ra karbonsemleges legyen.

Természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál Franciaország

Természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál Franciaország

Franciaország új természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál.

Égi jelenségek 2020. február második felében

Égi jelenségek 2020. február második felében

Csökkenő holdfázisnál sötét esti órák köszöntenek ránk, legszebb arcát mutatja az állatövi fény, lesz alkonyi és hajnali holdsarló, együttállásokkal.

National Geographic 2020. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket