Zsuzsanna, Tiborc, Klára2020. augusztus 11., kedd
Föld

Tavaszodik a sarkvidéken – hol jár a Polarstern?

National Geographic Magyarország

Az expedíció tagjai messzebb vannak a civilizációtól, mint a Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítők.

Forrás: Alfred Wegener Institut / Manuel Ernst

A MOSAiC expedíció során az északi sarkvidék jegébe fagyva sodródik a Polarstern kutatóhajó kb. egy éven át, s eközben megszámlálhatatlan mennyiségű mérést, vizsgálatot végez. Az expedíció eseményeiről már korábbi cikkeinkben is beszámoltunk, itt az ideje megismerkedni az elmúlt hónapok fontosabb eseményeivel.

A legénységcserét (2019. december közepe) követő hónapok során a jégbe fagyva sodródó Polarstern kutatóhajón a hideg és a sötétség ellenére is a tervek szerint zajlott a munka. Az expedíció ezen szakaszán volt a leghidegebb, 2020. március 8-án -42 Celsius-fokot mértek. Február 24-én pedig a legközelebb voltak az Északi-sarkhoz, az északi szélesség 88 fok 36 percénél sodródott a kutatóhajó, ezzel rekordot döntött: mindössze 156 kilométerre volt a sarktól, soha korábban hajó nem jutott ilyen közel hozzá.

Világító (biolumineszcens) zooplankton, ez esetben apró evezőlábú rákok.
Forrás: Alfred Wegener Institut/ Giulia Castellani

Nansen, a 126 évvel ezelőtti útja során a jég alól vett vízmintában biolumineszcens rákocskákat talált, a Polarstern kutatói ezt is meg tudták ismételni. „A gyűjtőhálóban ma sokféle apró rák és más kicsinyke állat volt, s köztük egyik faj olyan erős fénnyel foszforeszkált, hogy a háló tartalma leginkább parázsnak tűnt.” – írta egykor Nansen a hajónaplóba. A Polarstern ökológiai csoportja szerint a gyűjtőhálóban 3-4mm nagyságú evezőlábú rákok (Copepoda) voltak, amelyek a Metridia nembe tartoznak, és kékes fényt bocsátanak ki bármilyen zavarás (pl. érintés) hatására. A Polarstern laborjában akkor kezdtek világítani, amikor átszűrték a mintát, amelyben voltak.

Gyalog már elfutottak a Polarsternig a hajón érkezők – igaz, csak az edzőterem futópadján.
Forrás: Alfred Wegener Institut

Február végére várták a Kapitan Dranyicin orosz jégtörőt, amely a következő legénységcsere lebonyolítása mellett ellátmányt is szállít. A hajót azonban késleltette a különösen zord időjárás, de erre számítottak is az expedíció tervezése során. Kapitan Dranyicin utasai sem unatkoztak. Amint egyikük megjegyezte: „A várakozás ideje alatt a futópadon edzés során már gyalog elérkeztünk a Polarsternre. Reméljük, hogy hamarosan a jégtörő hajó is megérkezik velünk.”

Különös állatos élményben is része volt a legénységnek. A jégbe vágott léken keresztül engedik le a jég alatti vízbe az automata búvárhajót, amely méréseket is végez és videót is készít. Február elején egy alkalommal egy fókát láttak a búvárhajó számára vágott lékben levegőzni, de akkor sajnos nem tudták megörökíteni, és sokan kételkedtek is az észlelésben. Azonban a búvárhajó videóján is feltűnt egy pillanatra február 22-én a fóka, és ebből az is kiderült, hogy egy gyűrűsfókáról van szó.

Az automata búvárhajó kamerája örökítette meg a jég alatt vadászó gyűrűs fókát.
Forrás: Alfred Wegener Institut

Ez az első alkalom, hogy az Alfred Wegener Intézet 9 éves búvárhajós vizsgálatai során fókával találkozott a jármű. Egyúttal ez arra is bizonyíték, hogy a sarkhoz ennyire közel, a szinte teljesen zárt jégtakaró alatt is van fóka, amely valószínűleg tokhalra vadászik.

A hasadékok keletkezése igen dinamikus folyamat, egy ennek során felemelkedett jégtömb alján a képződött jégcsapokból mintát is lehet venni. Ezzel megismerhető a jégtáblák alján lévő jég kémiai összetétele.
Forrás: Alfred Wegener Institut / Julia Schmale

 

Február 28-án érkezett meg a Kapitan Dranyicin, s megkezdődhetett az átpakolás, majd a legénységcsere. A feladat kemény, hiszen a külső hőmérséklet szélhűtéssel együtt -58 Celsius-fok! Azonban a Kapitan Dranyicin is gazdagabb lett egy rekorddal, 88 fok 28 perc északi szélességnél randevúzott a Polarsternnel, s ezzel a a Kapitan Dranyicin lett az első hajó a világon, mely saját erejéből a legészakibb pontig jutott az év ilyen korai időpontjában.

Az expedíció 3. váltása útban a Polarstern felé.
Forrás: Alfred Wegener Institut

 

A legénységcsere után számot is vetettek: az expedíció második szakaszán december 13-tól február 27-ig összesen 672 km távolságot sodródott a hajó a transzpoláris áramlatban a jégbe fagyva, a csúcs sebességet február 1-jén érték el, óránként 1,7 km-t tett meg ekkor a hajó. A legénység elfogyasztott 8100 tojást, 1360 kg krumplit, és nem utolsó sorban 86 üveg Nutellát. Ezen időszak során csupán egyszer, automata kamera felvételén láttak jegesmedvét. A kutatók több mint 34 terabájt adatot gyűjtöttek a 2,5 hónap során.

„A sarkvidéki pirkadatban az a legszebb, ahogy látjuk, újra tágul, a téli sötétség idején egészen kicsire szűkült, világ körülöttünk”
Forrás: Alfred Wegener Institut

 

A március eleji nagy hidegben a Polarstern radarja jelezte, hogy a hajótól kb. 1,8 km-re egy nagy hasadék keletkezett a jégben, amelynek hossza 5 km, szélessége pedig 500 m volt. A kutatók felkeresték a helyszínt, ahol a mélyből kiemelkedett jégtorlasz aljából is tudtak mintát venni, tovább bővítve ezzel a sarki jégről megszerzett tudást. Hamarosan újabb hasadékok is kialakultak, szerencsére eddig egyik jégre helyezett kutatóállomást sem veszélyeztették, mindössze egy jég alatti kamerát kellett kiemelni, mert veszélyesen közel volt a hasadékokhoz.

Jégtűkből álló csokrok egy megnyílt, majd visszafagyott hasadék friss jégfelszínén.
Forrás: Alfred Wegener Institut

 

Március 12-én kelt fel a Nap, október 5. óta először érhette napfény a hajót! „A sarkvidéki pirkadatban az a legszebb, ahogy látjuk, újra tágul téli sötétség idején egészen kicsire szűkült világ körülöttünk” – magyarázta el Stefan Schwarze, a hajó kapitánya.

Hozzászólások

Mocsártűz pusztít Argentínában

Mocsártűz pusztít Argentínában

Példátlan tűzvészsorozat pusztít az argentínai Paraná-folyó sokszínű élővilágáról ismert torkolatvidékén, amelyet Kis-Amazóniaként is emlegetnek.

Katasztrófafelmérés műholdról: így néz ki a bejrúti robbanás helyszíne

Katasztrófafelmérés műholdról: így néz ki a bejrúti robbanás helyszíne

Az ARIA nevű projekt a katasztrófák utáni gyors kárfelmérést végzi, ezzel sok esetben a mentést is segíti.

Veszélyezteti a felgyülemlett mikroműanyag a Maldív-szigetek vízi élővilágát

Veszélyezteti a felgyülemlett mikroműanyag a Maldív-szigetek vízi élővilágát

A Maldív-szigetek körüli vizekben az egyik legmagasabb a mikroműanyag-szennyezettség a világon, aminek súlyos következményei lehetnek a sekélyvízi korallzátonyok élővilágára és fenyegetést jelenthet a szigetek lakóinak megélhetésére is.

Megfelelő fát a megfelelő helyre!

Megfelelő fát a megfelelő helyre!

A 2019-ben gyakran olvastunk erdőtüzekről, olvadó jégsapkáról, megdőlt melegrekordokról, élőhelyüket vesztett jegesmedvékről, tiszta vízhez nem jutó embertömegekről - ezek a klímaváltozás riasztó képei.

A gyűjtés nem ad hatékon megoldást az óceánokban úszó műanyag problémájára

A gyűjtés nem ad hatékon megoldást az óceánokban úszó műanyag problémájára

A hulladékot a víz felszínéről összegyűjtő tisztító technológiák nem jelentenek egyedüli megoldást az óceánok műanyag-szennyezettségének megszüntetésére.

National Geographic 2020. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket