Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Föld

Így hasznosíthatjuk a csapadékvizet

2020.07.14.NGC
National Geographic Magyarország

A WWF Magyarország ahhoz ad tippeket, ha lehetőségünk van rá, hogyan tartsuk meg a vizet házunk körül.

Forrás: Getty Images

A környezeti problémákkal szemben sokszor tehetetlennek érezhetjük magunkat: túl nagy léptékűnek gondoljuk őket, melyekkel szemben egyszerű emberként nem tudunk fellépni. Ám lehet, hogy érdemes kicsiben is elkezdeni, mint például a vízgazdálkodással.

Magyarországon a legtöbb háztartásban feleslegesnek tekintik és elvezetik a tetőről, burkolt felületekről összegyűjthető vizet, pedig hasznosítani is lehetne. A vizet jobb esetben közterületre, vízelvezető árkokba engedik – így azonban a területről elfolyó víz nem helyben hasznosul, hanem árkok, csatornák, folyók szövevényes rendszerén át haladva a Fekete-tengerben köt ki. A másik probléma, hogy ez a gyakorlat a klímaváltozással egyre sűrűbbé váló villámárvizeket és belterületi elöntéseket is kezelhetetlenné teszi: nem lehet akkora árokrendszereket kiépíteni, amelyek egy heves zivatar vizét maradéktalanul elvezetik, ha az összes háztetőről azonnal az árkokba folyik a víz.

Ha a csapadékvíz kezelését és hasznosítását mindenki a telkén belül oldaná meg, az egyszerre tenné zöldebbé, élhetőbbé és élettel telibbé a kertjét. Ideje felismerni, hogy a víz erőforrás, és ennek megfelelően otthonainkban is takarékoskodni és gazdálkodni kell vele. Erre számos lehetőség kínálkozik. Ezt mutatja be a WWF Magyarország infografikája, amely a LIFE-MICACC projekt részeként készült el. A projekt keretében a szakemberek azért dolgoznak, hogy hazai kistelepülések a víz megtartásával képesek legyenek alkalmazkodni a klímaváltozás hatásaihoz.

Így gyűjthetjük az esővizet
Egy 100 m2 alapterületű tetőre évente átlagosan 58 m3 víz hullik, melyből már egy 1 m3-es tartály is jó szolgálatot tesz a locsolásra.
A vizet kétféleképpen gyűjthetjük: a felszín feletti tartályok bár szem előtt vannak, de a gravitáció segítségével egyszerűen tovább vezethető belőlük a víz, például locsolhatunk vele. Fontos, hogy a víz gyűjtésére használt tartály tiszta, napfénytől védett és fedett legyen.
A földbe süllyesztett tartályok drágábbak ugyan, de nem foglalnak helyet a kertben. Olcsóbb megoldás, ha fertőtlenítés után régi ciszternákban gyűjtjük az esővizet, ahonnan a víz szivattyúzással hasznosítható, de akár a földbe is beszivárogtathatjuk, hogy pótoljuk a talajvizet.

Forrás: Getty Images

Ha a tartályokból túlcsordul a víz ezt elvezethetjük úgynevezett esőkertbe, melye kicsi, vízkedvelő, őshonos növényfajokkal beültetett mélyedések, melyek bárhol kialakíthatók és a kert díszei lehetnek.
A növényzet a kert többi részén is segíti a víz visszatartását: a fák, cserjék vagy a hosszúra hagyott fűfélék növelik a kert természetes víztároló kapacitását. A dús növényzet rengeteg vizet képes magába szívni, és párologtatás útján azt fokozatosan engedi vissza a légkörbe. Ez kiváltképp nyáron hasznos, mikor a párolgás segít hűteni a mikroklímát, így elviselhetőbbé teszi a hőséget. A hosszúra hagyott gyep és a háromszintes növényzet becslések szerint tizenhétszer annyi vizet képes raktározni, mint a rövidre vágott angol pázsit.

Hűsítő növények
A házra futtatott növények – mint a keleti vadszőlő, a repkényszőlő vagy lonc – szintén csökkentik a ház napi hőingadozását. Ezek úgy működnek, mint egy természetes légkondicionáló, csak éppen energiahasználat és széndioxid-kibocsátás helyett éppen a szén-dioxid megkötéséhez és raktározásához járulnak hozzá.
Fontos, hogy ahol tudjuk, csökkentsük a burkolt felületek arányát! A lekövezett terasz vagy autóbeálló hátrányai, hogy a nyári hőhullámok idején túlhevülnek, és a csapadék is túl gyorsan folyik el róluk. Ha ezeket felszámoljuk vagy vízáteresztő burkolattal helyettesítjük, azzal lassítjuk a lefolyást és növeljük a visszatartott csapadék arányát.

Olvadó sarki jég

Olvadó sarki jég

Az elmúlt években a tudósok tanúi voltak, milyen elképesztő mértékben változik a tengeri jég kiterjedése. A 2016-os rekord alacsony értéket egy másik követte 2022-ben, majd egy harmadik 2023-ban.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket