Gellért, Gerda, Mercédesz2020. szeptember 24., csütörtök
Föld

Égi jelenségek 2020 augusztus második felében

National Geographic Magyarország

Még élvezhetjük a nyári Tejút látványát, lesz hajnali és alkonyi holdsarló is, és együttállásokban is gyönyörködhetünk.

Forrás: Önök küldték / Csernok Gyula

Még mindig akad néhány meteor

Ha derült az éjszaka, és van időnk, töltsük fényszennytől mentes helyen! Érdemes kiülni és nézni az eget, nemcsak azért, mert egyre kevésbé zavaró a holdfény, és így a Tejút látványa is megkapóbb, hanem azért is, mert még mindig láthatunk hullócsillagokat. Igaz, kevesebbet, mint a Perseidák alig pár napja volt maximuma idején, ám kellemes meglepetést okozhatnak így is a türelmes églesőknek.

Hold-M35-Vénusz együttállás 15-én hajnalban

A Hold és az M35 nyílthalmaz közelsége
Forrás: Stellarium

 

Érdemes lesz korán kelni a hármas együttállásért: a 18 százalékos megvilágítású Hold mellett 1 fokra balra látható az M35 jelű nyílt halmaz, a Hold alatt 6 fokkal pedig a Vénusz. A Vénusz se egyedül várakozik itt a fotósokra, hanem egy csillaggal a „hóna alatt”, csupán 7 ívpercre tőle balra lesz a +4,1 magnitúdós Nucatai, amit biztosan nem látunk szabad szemmel a Vénusz mellett, de fotón megjeleníthető. A Holdat és az M35-öt érdemes külön is fotózni, önmagában szép lesz ez az igen közeli együttállás, amit, mivel a Hold csak egy duci kis sarló lesz, le is lehet majd fotózni. A kedvező időpont erre 03:30 és 4 óra közt van, amikor még viszonylag sötét az ég ahhoz, hogy a halmaz fotózható legyen, de már elég magasan járnak ahhoz, hogy ne csak egy hegytetőről lássuk. Ha már kinn vagyunk terepen, érdemes egy pillantást vetni az együttálló égitestektől kissé jobbra is: a kelő Oriont pillanthatjuk meg ott.

 

Hajnali holdsarló 17-én

Hajnali holdsarló a Parlament felett.
Forrás: Önök küldték / Dornics Ákos

 

Az 5 százalékos megvilágítású, már vékonyka, de még könnyen észlelhető sarló és a megvilágítatlan oldalán derengő földfény együttese megkapó látványt nyújt majd a pirkadó keleti égen. A sarló a keleti határaink közelében 02:57-kor kel, Budapesten 03:10-kor, a nyugati végeken pedig 03:21-kor bukkan fel a láthatáron. Ez az időpont még a csillagászati sötétségben lesz, de az ég alja már kb. 20 perccel később elkezd színesedni, és mire a Hold 10 fokos magasságba ér, már meglehetősen világos lesz. Érdemes ezt a közel egy órát kinn tölteni, derült ég esetén a látvány kárpótol a kihagyott alvásért!

 

Alkonyi holdsarló 20-án és 21-én

Alkonyi holdsarló, amelyet a piros felhősávok látványa még szebbé tett.
Forrás: Önök küldték / Gerlecz László

 

Nemzeti ünnepünk alkonyán a Hold 3,9 százalékos megvilágításban nyugszik majd le, vagyis igencsak vékony sarlót kell keresnünk. Nem lesz könnyű feladat, mert igen közel lesz a napnyugtához az ideális időpont, kb. 5 fokos magasságban lesz a sarló. Nyugati határunknál 20:26-kor, Budapesten 20:17-kor, keleten pedig 20:05-kor lesz ebben a magasságban, innen még 40 perc lesz holdnyugtáig.
21-én már 9,8 százalékos lesz a sarló, így igen könnyen észre lehet majd venni, de a megfigyelhetősége nem lesz sokkal jobb, mint előző nap.  A keleti határainknál 20:15-kor, Budapesten 20:27-kor, nyugaton pedig 20:36-kor lesz nagyjából 8 fokos magasságban a Hold, amely egy órával később nyugszik.
Mindkét alkonyon erősen világos lesz még az ég alja, hisz nem vagyunk messze a napnyugtától, ez ugyan nehezíti a sarló megpillantását, azonban a vöröslő ég szebbé is teszi egyúttal a látványt.

 

A hónap utolsó hetéig tudunk a Tejútban gyönyörködni

A holdfény egészen 24-én estig engedi majd, hogy a Tejút, sajnos egyre hamarabb lenyugvó központi régióját megfigyelhessük, érdemes kihasználni a lehetőséget! Galaxisunk – megfelelően sötét égboltú helyről nézve – fénylő szalagja mellett a Jupiter és a Szaturnusz is látható (lásd nyitóképünkön, amelyet Csernok Gyula készített, a sziklán álló emberalak két oldalán látható a két bolygó). A Skorpió a csillagászati sötétség beállta után nem sokkal már lenyugszik, a Nyilast egészen éjfélig teljes egészében láthatjuk még, a Nagy Nyári Háromszög kora este még a zenit közelében van, de aztán lassan átköltözik a nyugati égboltra.

 

Egyre fényesebb a Mars

Távcsővel készült sorozat-kompozit képen láthatjuk, miként változik a Mars látszó átmérője, ahogy közeledik hozzánk.
Forrás: APOD/ NASA / Damian Peach

 

Akik mostanában korán keltek, bizonyára észrevették a déli égen magasan járó vörös bolygót, amelynek egyre szembetűnőbb a fényessége. A távcsöves fotósok már most fantasztikusan szép, részletgazdag képeket készítenek a bolygóról, amelynek a magassága ezt igencsak segíti. Jelenleg kb. 80 millió kilométerre van tőlünk, október 6-án lesz a legközelebb, 62 millió kilométerre. A bolygó látszó átmérője ennek megfelelően októberig növekedni fog, az augusztus közepéhez képest jó harmadával nagyobb lesz még. Megfelelő távcsővel már most érdemes fotózni az égitestet!

 

A Hold elhalad a Szaturnusz és a Jupiter mellett 28-29-én

Az esti órákban figyelhetjük meg a nem túl közeli együttállást, 28-én 4 fokra jár majd a Jupitertől a 81 százalékos Hold. 29-én már a Szaturnuszt közelíti meg 3,5 fokra, az ekkor már 88 százalékosra hízott Hold. Ez a távolság abból a szempontból kedvező, hogy a már igencsak fényes Hold mellett is észrevehetjük a bolygókat, a bolygók fényessége miatt akkor is, ha felhőn át látszik csak a Hold.

Hozzászólások

Felperzselt Pantanal

Felperzselt Pantanal

A rendkívül gazdag élővilágú, sokszínű, ám most is füstben úszó Pantanal legnagyobb részben Brazíliához tartozik.

Természetvédelmi kutatás és program Gazdagrét szomszédságában

Természetvédelmi kutatás és program Gazdagrét szomszédságában

A napokban zajlik a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Nemtalálkozója. Az esemény a koronavírus miatt online térben követhető.

Szintetikus mikroszálak környezetünkben

Szintetikus mikroszálak környezetünkben

A szárazföldi műanyagszennyezés hatalmas részét teszik ki a műszálas textilekről mosáskor leszakadó mikroszálak egy új amerikai tanulmány szerint.

Új elemzések készültek a 2100-ra várható tengerszint-emelkedésről

Új elemzések készültek a 2100-ra várható tengerszint-emelkedésről

A sarkvidéki jégmezők olvadása akár további 38 centiméteres tengerszint-növekedést is produkálhat.

Veszélyben a mediterrán és trópusi élővilág

Veszélyben a mediterrán és trópusi élővilág

A szakértők úgy vélik, hogy a mediterrán és trópusi területeken élő állatokat fenyegeti leginkább az emberi terjeszkedés és a klímaváltozás.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket