Izabella, Dalma, Eleonóra2020. július 12., vasárnap

Föld

Nemet mondott a NASA a Hubble megmentésére
Föld2004. 02. 11. 00:00

Nemet mondott a NASA a Hubble megmentésére

A NASA első embere, Sean O’Keefe úgy döntött, hogy nem engedélyez több olyan emberi repülést, amely a híres űrteleszkóp, a Hubble javítását célozná meg. O’Keefe annak ellenére döntött így, hogy több irányból is erős nyomás nehezedett rá, hogy változtasson ezen az elhatározásán, és az utóbbi napokban úgy tűnt, valóban hajlik is a kompromisszumra a NASA-vezető. […]

Két hét múlva indul az európai üstököskutató szonda
Föld2004. 02. 10. 00:00

Két hét múlva indul az európai üstököskutató szonda

Az üstökösök a Naprendszer ősi anyagát hordozzák, így a Csurimov-Geraszimenko üstökös kutatása a Naprendszer őstörténetébe, 4600 millió évvel ezelőtti állapotába nyújt betekintést a csillagászoknak. Ahhoz azonban, hogy a szonda leszállóegysége közvetlenül tanulmányozhassa az üstökös felszínét először tíz év utazás vár rá. A történelmi vállalkozás (ilyen még nem volt az űrkutatásban!) során a 2014 augusztusában az […]

Csapadékos február és március várható
Föld2004. 02. 10. 00:00

Csapadékos február és március várható

Januárban a lehullott csapadék mennyisége megegyezett a sok évi átlaggal, ennél kevesebb csapadék jellemzően a Dunántúlon fordult elő – közölte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság felszíni vizek főosztálya közleményben hétfőn az MTI-vel. Januárban a lehullott csapadék egy része hó volt, a síkvidéki területeket 1-19 centiméter vastagságú összefüggő hótakaró borította. Az átlagosnál hidegebb januárt […]

Egér asztronauták az űrben
Föld2004. 02. 09. 00:00

Egér asztronauták az űrben

Az amerikai és ausztrál űrkutatók az egér asztronauták fellövését 2006-ra tervezik. A rágcsálók mielőtt ejtőernyővel visszaszállnának a Földre öt hétig keringenének a Föld körül. Bár állatokat kezdetek óta bevontak az űrprogramba, ez az „állati” küldetés lenne az eddigi leghosszabb. (Mint emlékezetes, elsőként az orosz Lajka kutya emelkedhetett az űrbe 1957-ben a Szputnyik 2-vel.) Hogyan hat […]

Indonéziai földrengés: 34 halott, több erős utórengés
Föld2004. 02. 08. 00:00

Indonéziai földrengés: 34 halott, több erős utórengés

A saját készítésű sátrakban lakó emberek vasárnapra virradóra a Richter-skála szerint 5, 3-as fokozatú utórengésre ébredtek. Ezen az erős rengésen kívül további nyolc utórengés volt vasárnap, de egyik sem érte el a 3-as fokozatot. A legtöbb halottat a 26 ezer lakost számláló Nabire városból jelentették. A földrengés iskolákat, középületeket, templomokat hidakat döntött romba, illetve rongált […]

A Spirit elvégezte az első kőzetfúrásokat
Föld2004. 02. 08. 00:00

A Spirit elvégezte az első kőzetfúrásokat

Mint az amerikai űrkutatási hivatal szakértői szombaton elmondták, a Spirit robotkarja 2, 7 milliméter mély lyukakat vágott a kőbe, összesen 4, 5 centiméteres szélességben. A szikladarab meglehetősen ellenállónak bizonyult, a művelet ugyanis három órán át tartott – mondta Stephen Gorevan, a Spiritet irányító egyik kutató. A tudósok remélik, hogy a kutatófúrások fellebbenthetik a fátylat a […]

Erős földrengés Indonéziában
Föld2004. 02. 06. 00:00

Erős földrengés Indonéziában

Az indonéz meteorológiai intézet közleménye szerint a Richter-skála szerint 6.9-es erősségű rengés epicentruma az Irian Jaya tartománybeli Nabire városától 9 kilométerre délkeletre helyezkedett el. A földmozgás súlyosan megrongálta a nabirei kórházat, de egyéb épületekben és egy hídban is károkat okozott. Ez volt a legerősebb földrengés a térségben 2000 óta. Az indonéz szigetvilág térségben erős a […]

Több mint három métert haladt előre az Opportunity
Föld2004. 02. 06. 00:00

Több mint három métert haladt előre az Opportunity

Úton az Opportunity és a Spirit – Frissítve: péntek 9 óra Megtette az első métereket az Opportunity csütörtökön a vörös bolygó felszínén – jelentette csütörtökön a NASA. Az Opportunity most először haladt előre a Mars felszínén azóta, hogy múlt szombaton legördült a leszállóegység platformjáról a bolygó poros talajára. Az Opportunity mintegy 3, 3 métert tett […]

Tavasz van Európában
Föld2004. 02. 06. 00:00

Tavasz van Európában

Németországban a csütörtökre virradó éjszaka volt minden idők legmelegebb februári éjszakája. Alsó-Lausitzban 14, 8 fokot mértek – ez volt a legmagasabb érték, de az ország más részein is hasonlóan enyhe volt az éjszaka. Megdőlt ezzel az eddigi németországi rekord (az 1958. február 16-án Freiburgban mért 13, 2 fok). Nap közben számos helyen 18 fokhoz közeli […]

Tegye le kézjegyét a Holdra!
Föld2004. 02. 05. 00:00

Tegye le kézjegyét a Holdra!

Az űrmisszió elsődleges célja nem ember eljuttatása a Föld „leghűségesebb” kísérőjére, hanem az, hogy minden eddiginél részletesebb képeket készítsen a Holdról magáncélú felhasználásra. A Trailblazer űrhajó sztereókamerát is visz magával, amelyekkel a domborzati viszonyokat lehet majd alaposabban tanulmányozni – minderről a német Spiegel Online számolt be. A nagyfelbontású fotók készítése mellett a misszió másik célkitűzése […]

National Geographic 2020. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket