Jenő, Henrik2020. július 13., hétfő
Könyv

Megjelent a NatGeo 2020. májusi száma!

2020.05.13.NG
National Geographic Magyarország

A National Geographic májusi száma exkluzív hazai hírekkel érkezik. Bepillanthatunk a szuperveszélyes vírust vizsgáló szuperszigetelt labor páncélajtaja mögé, és figyelhetjük a molekuláris vegykonyhában zajló eseményeket.

Lapunkban megszólal Jakab Ferenc egyetemi tanár, a Pécsi Tudomány-egyetem Természet-tudományi Karának tudományos dékán-helyettese, a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos igazgatója, és Kemenesi Gábor a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.

A koronavírus elleni gyógyszerfejlesztésekről az ELTE által vezetett kutatási konzorcium vezetőjét Kacskovics Imre immunológust, az ELTE Természet-tudományi Karának dékánját kérdeztük.

A zoonózisról Csorba Gáborral a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusával beszélgettünk, akinek egyik szakterület a délkelet-ázsiai denevérek filogenetikája és rendszertana.

A Jordán Ferenc biológussal, a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatójával készült interjúból az is kiderül, hogy miért mondhatjuk, hogy igencsak érdekes korban élünk.

Az amerikai vezető cikk az autizmus és felnőtté válás nehézségeit deríti föl: munkára, szerető társra, önállóságra nem könnyű szert tennie annak, akit érint az autizmus-spektrum-zavar, ám most már van rá remény, hogy javul a helyzet.

Sajnos Földünk továbbra sem mentes a környezeti veszélyektől: most a rovarok fogyatkozó száma ad aggodalomra okot.

A szárazföldi állatok mozgását látványos grafikán követhetik nyomon. Ezek az állatok sokféle megoldást találtak a helyváltoztatásra, ám  fő céljuk, hogy a lehető leghatékonyabban közelítsék meg az enni- és innivalót, és gyorsan elmenekülhessenek a veszély forrásától.

Fizessen elő most fél évre 30% kedvezménnyel 5970 forint helyett most 4180 forintért a National Geographic magazinra és egy WWF pandás kulcstartóval is meglepjük!

A részleteket az mc.hu oldalon találja.

Hozzászólások

Olvasson és túrázzon NatGeo előfizetőként ajándék Kéktúra különszámunkkal!

Olvasson és túrázzon NatGeo előfizetőként ajándék Kéktúra különszámunkkal!

Tudta, hogy a Kéktúra 2020 turisztikai álomcéljai között szerepel?

Megjelent a National Geographic 2020. júliusi száma!

Megjelent a National Geographic 2020. júliusi száma!

A National Geographic júliusi számával a világ tetejére látogatunk el.

Fedezzük fel a tölgyerdő titkait!

Fedezzük fel a tölgyerdő titkait!

Erdőböngésző címmel foglalkoztatófüzetet készített a WWF Magyarország a Patkós Stúdió közreműködésével a LIFE4Oak Forests projekt keretében.

Tányéron a természet

Tányéron a természet

Ízek, fák, receptek – a cím ismerősen csenghet, ám Itália és Indonézia helyett ez a szakácskönyv a Mecsek és a Zselic erdeibe repíti az érzékeket, és helyi recepteken keresztül ad ízelítőt az ott készült ételekből.

Megjelent a National Geographic 2020. júniusi száma!

Megjelent a National Geographic 2020. júniusi száma!

A májusi lapszám két cikkben is megemlékezik a második világháborúról.

National Geographic 2020. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket