Vilhelmina, Januáriusz, Dorián2020. szeptember 19., szombat
Kultúra

Kiállítás egy elfeledett magyar író emlékére

National Geographic Magyarország

A Petőfi Irodalmi Múzeumban kiállítást rendeztek az irodalomtörténészek által az eredeti magyar regény megteremtőjeként számon tartott, ám mostanra igencsak elfeledett Jósika Miklósról. A Magyar Rádió Szonda című tudományos műsorának a kiállítás rendezője, Benkő Andrea muzeológus nyilatkozott.

Jósika Miklós korának legnépszerűbb regényírója volt. 1794-ben született, arisztokrata családból származik, Kolozsvárra járt a piaristákhoz, majd katona lett – mondta Benkő Andrea. A 30-as években kapcsolódik az irodalomba, mint az erdélyi reformnemzedék tagja. Nagyon keveset tudunk róla, pedig semmivel sem kisebb az életműve, vagy kevesebbet adott a magyar irodalomnak, mint kortársai. Jókai Mórnak a közvetlen elődje. 1836-ban két röpiratot tesz közzé, majd megjelenik az első regénye, az Abafi, ami hatalmas sikert arat. Ekkor kapja azt a híres kritikát, ami úgy kezdődik: „Uraim le a kalappal”. Ez egy ismert mondat. Pestre jön és itt megismerkedik a reformnemzedék egyéb tagjaival is. Élénken be is kapcsolódik, és a Kisfaludy Társaság elnökévé választja.

Legjobb barátja Wesselényi és Kemény Zsigmond. Kitör a forradalom, Jósika részt vesz benne, halálra ítélik. Ezért emigrációba kényszerül, elmenekül. Brüsszelben éli életének a következő szakaszát. Kossuth-tal áll kapcsolatban és a Brüsszeli sajtóirodát vezeti, ami arra szolgált, hogy Magyarországról a külföldi sajtóban reális hírek, helyzetkép jelenjen meg. Ez fontos tevékenység volt, közben írja regényeit, melyek színvonala nem egyenletes. Élete végén írja meg az emlékiratait, ami 1864-ben kerül kiadásra, és a mai nap lebilincselő, érdekes olvasmány, kordokumentum. Az emlékirat töredékben marad, betegeskedik, Drezdába megy és ott hal meg – összegezte az író életét a muzeológus.

Benkő Andrea a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatáról elmondta: “Az irodalmi kiállítások lényege, hogy egyszerű gondolatot tárjanak látványban a közönség elé, amelyet meg tudnak ragadni, magukkal tudnak vinni. Ennek a kiállításnak az alapeszméje, hogy az úti íróláda és egy mai laptop közé egyenlőségjelet tegyen. Ami abban a korban az úti íróláda volt, az ma egy hordozható számítógép. Ez a kiállítás magja, és arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy ma egy írót nem tudunk bemutatni a modern reklámhordozók nélkül. És ezért a kiállításunkon szerepel egy televízió, amely a Duna televízió filmjét sugározza, és a laptopon Jósika egész életműve fel van dolgozva. Nem nagy kiállítás, de apró jelzésekkel, azzal, hogy Jósika portré jelenik meg, ezzel pontosan ezekre a reklámhordozókra, lehetőségekre akarjuk felhívni a figyelmet, amin keresztül eljuthat a nagyközönséghez egy író. Nem véletlenül közismert, hogy a párizsi metrókban az óriásplakátokon francia költők versei jelennek meg. Ha ezt megéri egy kormányzatnak befektetni, akkor nekünk is megéri, hogy ezeken a csatornákon hívjuk fel a figyelmet. Mert kérdéses, hogy mi az elavult, és mi a modern. Jósikának az egyik legutolsó regénye jellegzetes olyan szempontból, hogy a honvágynak és az emlékezetnek a regénye. Ebből a regényből és Jósikának más műveiből is kitűnő filmeket lehetne készíteni. Az az ellentmondás a kiállításban, hogy az egyik legelavultabb, legkevésbé olvasott Jósika Miklóst a legmaibb hordozóeszközök által kívánjuk bemutatni a közönségnek.”

Forrás: Magyar Rádió, Szonda

Hozzászólások

Kriptákat és alagutat találtak egy lengyelországi templom alatt

Kriptákat és alagutat találtak egy lengyelországi templom alatt

A sírokat járatokat egy tavaly őszi feltárás során fedezték fel a 13. századi építmény mélyén.

Nem biztos, hogy minden viking szőke volt

Nem biztos, hogy minden viking szőke volt

Úgy tűnik, nem minden viking volt skandináv, sokuknak pedig nem is világos volt a haja.

Az összecsukható ernyő története egy kis magyar faluban kezdődött

Az összecsukható ernyő története egy kis magyar faluban kezdődött

Feiszt Görgy, a szombathelyi levéltár volt igazgatóhelyettese 2007-ben egy különös csomagot kapott.

400 éves hajóroncsot találtak a Balti-tengerben

400 éves hajóroncsot találtak a Balti-tengerben

Az újkori hajó lenyűgöző állapotban konzerválódott a tenger sötét mélyén.

Egy álmot követve indult a Szigetvár elleni ostromra Szulejmán

Egy álmot követve indult a Szigetvár elleni ostromra Szulejmán

Újabb titkokról lebbentette fel a fátylat szeptemberben a Zrínyi-Szulejmán Kutatócsoport.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket