Gellért, Gerda, Mercédesz2020. szeptember 24., csütörtök
Kultúra

Passau és a magyar vonatkozású történelmi emlékek

National Geographic Magyarország

A pénteki közép-európai (bajor, baden-württembergi, osztrák, magyar) kormányfõi csúcstalálkozó színhelyét, a német-osztrák határon fekvõ Passaut bajor Velencének, illetve három folyó városának is nevezik: partjait a Duna, az Inn és az Ilz vize mossa. Alexander Humboldt német természettudós a világ hét legszebb települése közé sorolta az õsi püspöki székhelyt.

Magyar szempontból Passau kiemelten fontos bajor város: részben errõl a környékrõl indultak Közép-Európába a keresztény hittérítõk, errõl a környékrõl is szép számmal települtek Magyarországra, Erdélybe és a Szepességbe német ajkúak. Pozsony, Buda, Kassa a német kereskedõk, kézmûvesek kedvelt városai voltak, a felvidéki bányavárosokban is megjelent a német polgárság. Passau, Regensburg, Nürnberg, Augsburg érdekelt volt a magyarországi üzleti életben. A közelmúltban a passaui Perner mûhelyben öntötték újra az egri bazilika Szent Mihály harangját.

Amikor az ezeréves bajor-magyar kapcsolatokat emlegetik, legelõször talán a Lech mezején, Augsburg közelében 955-ben vívott – és a kalandozó magyarok súlyos vereségével végzõdõ – csatát említik, de rögtön utána Gizella bajor herceglány és I. István házasságát.

Bajor Gizella, II. Henrik német-római császár húga és István valamikor 996 és 1000 között kötött házasságot Regensburgban. Gizella néhány évvel férje halála után, 1045-ben hagyta el a belviszályok dúlta Magyarországot, és 1060-ig, halálának feltételezett idõpontjáig a passaui Niedernburg zárda fõnöknõje volt.

A zárdát még az Agilolfing-dinasztia idején, a VIII. században alapították. A templomra a román stílus a jellemzõ, a hajót késõbb barokk stílusban átépítették. Gizella földi maradványai a déli kápolna két sassal és kereszttel díszített sírköve alatt nyugszanak. Egykori magyarországi (Veszprém) és németországi (Passau) ténykedésének helyszínét ma testvérvárosi kötelék fûzi össze.

Hozzászólások

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

2004. december 26-án a Richter skála szerinti 9,1-9,3 erősségű földrengés rázta meg Szumátra északnyugati partját.

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Az 1-3. századi Egyiptomban gyakran készítettek portrét az elhunytakról.

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

A 14 érintetlen koporsó 2500 éve várhat a felfedezésre Szakkara nekropoliszában.

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

Homo sapiensek egy kis csoportja haladt el egy tó partján, a mai Szaúd-Arábia területén.

Ujjnyomok alapján vizsgáltak barlangrajzokat

Ujjnyomok alapján vizsgáltak barlangrajzokat

Az emberiség írásbeliséget megelőző korszakának rendkívül fontos emlékei maradtak ránk barlangrajzok formájában, egy új kutatással arra igyekeztek választ találni, hogy kik is készíthették ezeket az alkotásokat.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket