Móric, Tamás2020. szeptember 22., kedd
Kultúra

A kelet-németek butábbak a nyugatiaknál

National Geographic Magyarország

Az okosak elvándorolnak, a buták maradnak - ez a tanulsága annak a szaktanulmánynak, amelyet a Bundeswehr, a német hadsereg társadalomtudományi intézete készített 250 ezer német sorállományú fiatal körében. A 18-22 évesek közötti felmérés megállapította ugyanis, hogy a kelet-németországi tartományokban sokkal alacsonyabb intelligencia-hányadosú férfiak élnek mint nyugaton.

Ugyancsak elkeserítő a kelet-frízek helyzete: ők ugyan nyugaton élnek, de közmondásosan – legalábbis a viccek szerint – buták, és mint kiderült, a sorállományúak között, nekik is az egykori NDK-sokhoz hasonlóan alacsony az IQ-juk.

Messze a német országos átlag alatt maradt Mecklenburg-Előpomeránia, Brandenburg és Szász-Anhalt tartományok nagy részében az IQ-ja a sorállományú fiataloknak – derült ki a tanulmányból. Márpedig ezek a tartományok az egykori NDK területén találhatóak. Hasonlóan rossz eredmény csak a kelet-frízeknél és Bréma kikötőjében – amely önálló tartományi jogú város – mutatható ki az egykori, szűkebb értelemben vett NSZK területén – írja a Spiegel Online.

Nem meglepő a butaság – az elvándorlás következménye

Az, hogy a legbutább fiatalok Kelet-Németországból kerülnek ki, Ulf Matthiesen számára nem meglepő: a brandenburgi regionális fejlesztési és struktúratervezési intézet professzora szerint ez egyenes következménye annak a kelet-nyugati irányú vándorlásnak, amely évek óta olyik Németországon belül.

A minden tartományra kiterjedő vizsgálatok a sorállományúak nyelvtudását, logikus gondolkodását és matematikai képességeit mérik fel. Ezek a vizsgálatok az említett három kelet-német tartományban az “okosok” hiányát mutatják, és a tendencia továbbra sem bíztató: 2003 első félévében máris újabb 16 ezerrel csökkent az egykori NDK lakossága.

Csökken a menekülés üteme

Bár a menekülés üteme csökkenőben van, hiszen 1997 óta először most fordult elő, hogy kevesebb kelet-német megy nyugatra, mint az előző évben, Matthiesen továbbra sem bizakodik: “a legokosabbak és legmozgékonyabbak már úgyis elmentek…”

Az sem meglepő ugyanakkor, hogy az egész Németországra kiterjedő felmérés szerint a “legokosabbak” a bajorok: a technológiai cégek, a BMW és a számos bank székhelyéül szolgáló déli tartomány vonzza a képzett és nagytudású szakembereket, ezért nem meglepő, hogy az itteniek IQ-ja magasabb az országos átlagnál.

Azért nem minden keleti buta

Hasonló a helyzet Stuttgartban, Baden-Württemberg székhelyén. Itt található a Mercedes-gyár és még néhány hasonlóan modern vállalat, ugyanakkor egész Baden-Württembergre nem jellemző a magas IQ.

Érdekesség, hogy Kelet-Németország egyetlen egy vidékén szintén extra magas a lakosság IQ-ja, ez pedig Szászország nyugati része (az egykori NDK délnyugati területe), Lipcse környéke. A szász iparvidékre ugyanis sok egykori nyugat-német cég települt, ők tehát továbbra is vonzzák a képzett munkaerőt, és így megakadályozták az “okosak” elvándorlását.

Forrás: www.fn.hu

Hozzászólások

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

A 14 érintetlen koporsó 2500 éve várhat a felfedezésre Szakkara nekropoliszában.

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

Homo sapiensek egy kis csoportja haladt el egy tó partján, a mai Szaúd-Arábia területén.

Ujjnyomok alapján vizsgáltak barlangrajzokat

Ujjnyomok alapján vizsgáltak barlangrajzokat

Az emberiség írásbeliséget megelőző korszakának rendkívül fontos emlékei maradtak ránk barlangrajzok formájában, egy új kutatással arra igyekeztek választ találni, hogy kik is készíthették ezeket az alkotásokat.

Kriptákat és alagutat találtak egy lengyelországi templom alatt

Kriptákat és alagutat találtak egy lengyelországi templom alatt

A sírokat járatokat egy tavaly őszi feltárás során fedezték fel a 13. századi építmény mélyén.

Nem biztos, hogy minden viking szőke volt

Nem biztos, hogy minden viking szőke volt

Úgy tűnik, nem minden viking volt skandináv, sokuknak pedig nem is világos volt a haja.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket