Máté, Mirella, Jónás2020. szeptember 21., hétfő
Kultúra

Hova írjak a Mikulásnak? És mi a telefonszáma?

National Geographic Magyarország

A Fejér megyei Nagykarácsonyban a Mikulás hétfőtől már várja a gyerekeket. Sőt, az öreg ráhajtott az információs szupersztrádára is: nem csak levelet, e-mail is lehet neki küldeni, és telefonja is van.

Ebben a hónapban még csak hétköznap látogathatják meg a télapót a gyermekek, de novembertől már a hét minden napján bekopogtathatnak hozzá – nyilatkozta Feketéné Szabó Erzsébet, a Mikulásház vezetője.

Az idén is sokan szeretnének találkozni a Mikulással. Már most csaknem teljesen megtelt az ajándékosztó előjegyzési naptára. Karácsonyig naponta öt autóbusznyi gyerek érkezik Nagykarácsonyba az ország minden részéből és a határokon túlról is.

“A külföldről érkezők is szót tudnak érteni az ősz apóval, ő ugyanis németül, angolul és oroszul is tud beszélni a kicsikkel”.

A Mikulás segítői igyekeznek valóban feledhetetlenné tenni a nagykarácsonyi látogatást. A többórás program a falu művelődési házában kezdőik, ahol a hatalmas terepasztaltól a számítógépekig számtalan érdekes játék, szórakozási lehetőség várja őket, majd miután 2-3 óra alatt kijátszották magukat, a Mikulásházban találkozhatnak a télapóval, beszélgethetnek vele, s átadhatják a kívánságlistájukat.

Falusi turizmus a Mikulásra alapozva

A Fejér megyei község a nevében rejlő lehetőséget kihasználva az 1990-es évek közepén nyitotta meg a Mikulásházat. A program sikerét jelzi, hogy tavaly november elejétől karácsonyig 11 ezernél többen keresték fel a Mikulást.

Az öreg parasztházból átalakított Mikuláslak már kicsi a látogatók számához képest, ezért az önkormányzat azt tervezi, hogy vállalkozók közreműködésével új, nagyobb épületet emelnek, amely köré játékbirodalmat építenének. A cél az, hogy néhány éven belül a Mikulás-kultuszra alapozva megteremtsék a nagykarácsonyi turizmus feltételeit, szálláshelyeket, éttermeket hozzanak létre.

A gyerekek levelet a Mikulás, Nagykarácsony 2425 címre, e-mailt a mikulasinfo@mail.uti.hu címre írhatnak. A télapónak telefonálni a 25/507-261-es telefonszámra lehet.

Hozzászólások

Ujjnyomok alapján vizsgáltak barlangrajzokat

Ujjnyomok alapján vizsgáltak barlangrajzokat

Az emberiség írásbeliséget megelőző korszakának rendkívül fontos emlékei maradtak ránk barlangrajzok formájában, egy új kutatással arra igyekeztek választ találni, hogy kik is készíthették ezeket az alkotásokat.

Kriptákat és alagutat találtak egy lengyelországi templom alatt

Kriptákat és alagutat találtak egy lengyelországi templom alatt

A sírokat járatokat egy tavaly őszi feltárás során fedezték fel a 13. századi építmény mélyén.

Nem biztos, hogy minden viking szőke volt

Nem biztos, hogy minden viking szőke volt

Úgy tűnik, nem minden viking volt skandináv, sokuknak pedig nem is világos volt a haja.

Az összecsukható ernyő története egy kis magyar faluban kezdődött

Az összecsukható ernyő története egy kis magyar faluban kezdődött

Feiszt Görgy, a szombathelyi levéltár volt igazgatóhelyettese 2007-ben egy különös csomagot kapott.

400 éves hajóroncsot találtak a Balti-tengerben

400 éves hajóroncsot találtak a Balti-tengerben

Az újkori hajó lenyűgöző állapotban konzerválódott a tenger sötét mélyén.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket